Pesti Srácok

Bajnai Gordon külföldi jussát vizsgálta az adóhatóság

Bajnai Gordon külföldi jussát vizsgálta az adóhatóság

Közérdekű bejelentés nyomán vagyonosodási vizsgálat folyt Bajnai Gordon volt miniszterelnök ellen. A feljelentés szerint Bajnainak cégén keresztül több tízmilliós bevételei voltak, amelyeket főleg külföldi tanácsadás után kapott, a volt miniszterelnök mégis nulla forint jövedelmet vallott be. A NAV tájékoztatása alapján a vizsgálat lezárult, a titoktartási kötelezettség miatt azonban a közvélemény továbbra sem tudhatja meg, miből tengeti életét Bajnai. A volt miniszterelnök sajtósa állítja: nem találtak nála szabálytalanságot.

Az ismert Budapest-belvárosi "watchdog", Tényi István jogász tett közérdekű bejelentést a NAV-nál Bajnai Gordon ügyében. A volt miniszterelnök, miután bejelentette, hogy szakít a politikával, 2011-ben megalakította az Ebit Consulting Kft.-t amely üzleti és vezetési tanácsadással foglalkozott. A kizárólag Bajnai Gordon tulajdonában álló cég már 2011-ben 17,7 millió forint bevételt könyvelt el, 2012-ben pedig már 45,7 milliót. A nyereséget, azaz összesen mintegy 31,9 millió forintot minkét évben osztalék formájában kivette a cégből. Bajnai legfőbb bevételi forrását a külföldi tanácsadás jelentette, hiszen 2012-ben Franciaországból és Angliából mintegy 42,5 milliót szedett össze ilyen tevékenység nyomán.

A 2013-as évre vonatkozó, 2014. július 24-én kelt vagyonnyilatkozat tanúsága szerint Bajnai nem tekinti jövedelemnek a cég eredményei után keletkező osztalékot, hiszen foglalkozásából származó jövedelemként 0 forintot tüntetett fel. A feljelentés szerint azonban az Ebit 2013-ban nettó 51,4 millió forint árbevételt könyvelhetett el, amelyből az osztalék akár elérhette a 18,3 milliót. Mivel Bajnai a cég száz százalékos tulajdonosa, a vállalkozásból kivont jövedelem egésze őt illeti. A bejelentés sérelmezi azt is, hogy Bajnai a bécsi székhelyű, Inverness GmbH-ból származó bevételeit sem tüntette fel, amelynek 40 százalékos tulajdonosa.

PestiSracok facebook image

A nulla forint keresetű volt miniszterelnöknek eközben jelentős ingatlanvagyonáról is gondoskodnia kellett, többek közt egy 271 négyzetméteres fővárosi ingatlanról, egy nemesnádudvari pincéről présházzal, és egy etyeki telekről is. Ám mindezt a 2014-es választáson csúfos kudarcot valló Bajnai bravúrosan megoldotta, úgy, hogy közben 55 millió forintos megtakarítása keletkezett.

A PestiSrácok.hu a NAV-ot és Bajnai politikai műhelyét, a Haza és Haladás Alapítványt is megkereste, hiszen az adóhatóság Tényi részére megküldött, portálunkhoz is eljuttatott határozata rögzíti: a vagyonosodási vizsgálat lezárult, de annak eredménye adótitok. Felhívtuk a NAV-figyelmét, hogy egy, a vizsgálat nyomán induló esetleges büntetőeljárás azonban már nem minősül titoknak, hiszen Bajnai közszereplő. Az adóhatóság eddig nem válaszolt megkeresésünkre, a Haza és Haladás sajtófőnöke, Rácz Krisztina ugyanakkor ezt írta: "Az adóhatóság Bajnai Gordonnál egyes adókötelezettségek ellenőrzése keretében több évre kiterjedően vizsgálta, hogy a személyi jövedelemadóra vonatkozó kötelezettségeit megfelelően teljesítette-e. A vizsgálatot lezárták, szabálytalanságot nem találtak."

A Tényi István egy korábbi büntetőfeljelentésében is aggályosnak találta, hogy a Bajnai a felvett osztalékok mellett adóköteles jövetelemként 0 forintot tüntetett fel. A Tényi által szerkesztőségünkhöz eljuttatott határozat szerint az ügyészség azért szüntette meg ezügyben a nyomázást, mert Tényi feljelenése nem tartalmazott bizonyítékot arra, hogy Bajnai Gordon valóban fölvette cégeiből az osztalékot. Az más kérdés, hogy erre éppen a nyomozás megindítása deríthetett volna fényt.

Emlékezetes, Bajnai 2009-ben váltotta a megbukott Gyurcsány Ferencet a miniszterelnöki székben. 2014-ben az Együtt 2014 miniszterelnök-jelöltjeként, a baloldal reménységeként szállt ringbe, de pártja csak 0,28 százaléknyi szavazatot kapott. Az eredményt Bajnai Gordon súlyos kudarcnak nevezte és visszavonult a közéletből. A legutóbbi hírek szerint ma egy francia multicég alkalmazottja.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.