Pesti Srácok

Nem tudni, mennyien nem voltak suliban

Nem tudni, mennyien nem voltak suliban

Ha valamire, akkor az összezavarásra bizonyosan jó volt február 29-e. Hogy miért írom ezt? Hétfőn tartották a "Nem leszek suliban" akciót, melynek célja, hogy már a szülők is kifejezzék a tanárok mellett, hogy milyen oktatást tartanak megfelelőnek a gyermekeik számára. Elvitathatatlan, hogy a vártánál jóval többen töltötték a hétfőt a tanintézmény falain kívül. Egyébiránt nekem is van olyan ismerősöm, aki nem engedte a lányát iskolába. De felhívva több intézményt - ezek listája fellelhető az erre létre hozott Google térképen - a telefon túl felén lévő, nem minden esetben tudta mit válaszoljon, sőt több esetben kaptam azt a választ, hogy ők nem támogatták a felhívást. Ergo, még maguk az érintettek sem biztosak benne, hogy az ilyen jellegű felhívások és megmozdulások hozhatják -e meg számukra a hosszútávú megoldást.

– mondta a PestiSrácok.hu-nak a ceglédi Török János Mezőgazdasági Szakképző Iskola igazgatója. Bácskai József azt is hozzátette, ők nem csatlakoztak a mai kezdeményezéshez, így arra sem tudott válaszolni, hogyan kerültek bele az összesítésbe.

PestiSracok facebook image

– jött a válasz a zalaegerszegi Deák Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola iskolatitkárától, Kováts Évától, de azt már nem tudta megmondani, hogy a hiányzók miért nem jöttek iskolába.

– kaptuk a tájékoztatást Sárkány Pétertől, a Kőbányai Szent László Gimnázium igazgatójától. Az intézményvezető nem lepődött meg a kérdésen, és megerősítette a csatlakozást tényét is. Úgy látja "a demonstráláshoz mindenkinek joga van, a mostani akció pedig egy egyszeri alkalom, amelynek célja a figyelemfelhívás, de ez nem veszélyezteti a tanévet" – fogalmazott. Azt, hogy a későbbiekben bárkit elmarasztaljanak, vagy hátrány érjen azért, mert nem ment iskolába – jobb esetben nem csak a lógás lehetőségéért, hanem így szolidarítva a tanárokkal –, elképzelhetetlennek tartja.

Pontos számok nincsenek, de a tiltakozó akció meghívójában létrehozott postban mindenki bátran beírhatja, hogy az ő iskolájában, illetve osztályában mennyien hiányoztak hétfőn. Ezek az adatok szolgálnak alapul a már említett Google maps térkép összesítésének.

Nem csak így gyűlnek az adatok, rajtunk kívül több portálra (444.hu; Index) futottak be hívások, hol mennyien álltak ki a tanárok mellett.

Nem mindenki értett egyet

Ugyanolyan tanítási nap (volt) a mai, mint a többi - írta megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). Válaszukban arra is kitértek, hogy az iskolák döntő részében rendben folyt a tanítás, nem volt szükség rendkívüli szünet elrendelésére. A szülőnek jogában áll igazolni a gyermek távollétét, de az már a szülő erkölcsi felelőssége, hogy a saját gyermekét hagyja vagy nem hagyja eszközként felhasználni egy politikai indíttatású akcióhoz - teszik hozzá. Az EMMI álláspontja szerint nem szabadna a gyermekeket felhasználni politikai akciókhoz és a mai akció semmilyen mértékben nem szolgálja a gyermekek és a pedagógusok ügyét. Kifejtették azt is, hogy a gyermekek és a pedagógusok érdekét kizárólag a párbeszéd és a közös munka szolgálja. A Köznevelési Kerekasztal legutóbbi, második ülésén ismét sokat haladtunk, újabb ügyekben született megállapodás a kormány és a megjelent pedagógus- és civil szervezetek között. Azok a szervezetek, amelyek valóban felelősséget éreznek a gyermekekért és pedagógusokért, azok ott vannak, tárgyalnak és részt vesznek a közös munkában - zárul a levél.

De az akcióval kapcsolatos ellenérzését fejezte ki az Index egyik munkatársa is, aki cikkében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter álláspontjához igen hasonló véleményt formált meg. Szerinte „a gyerekeket nem szabad sakkfiguraként használni az oktatásügyről vitatkozó felnőttek konfliktusában.”

Egy tipikusnak nem mondható hétfő - képekben is

Nem vagyok suliba. Minek az
Nem vagyok suliba. Minek az - írta egy diák facebook postjában.
Mi igy töltöttük a napot
Mi így töltöttük a napot - állt a közösségi hálón talált kép alatt.
Mi itthon tanultunk, tesi óra helyett biciklizés volt apával - kommentelte egy szülő a fiáról készült képet.
kónya
Kónya Péter is szelfivel szolidarított.
igazolás
Volt olyan szülő, aki a hétfői napra írt igazolását fotózta le.

És ha már igazolás

Annak, aki nem tudta, hogyan és milyen formában igazolja le a mai napot gyermekének, a szervező erre is megadta a választ.

12729233_827316127394221_6229785229821036456_n
A szervezők osztották meg egy postjukban az igazolást, aki kérte annak PDF formátumban is elérhetővé tették.

Elérte a célját február 29-e

Elégedett a mai nap eredményeivel a "Nem leszek suliban" akció kitalálója. Puskás Krisztina portálunknak azt mondta, a cél a figyelemfelhívás és a tanárokkal való szolidarítás volt, szerinte ez sikerült. Az esemény Facebook-meghívója szerint nagyjából 34 ezren jelezték, hogy támogatják a mai eseményt, 17 ezren érdeklődtek utána, és elmondása szerint 125 ezerre tehető azok száma, akik a lehetséges gyerekprogramokra voltak kíváncsiak. Bár pontos számot nem tudott mondani, de valahol a 34 és a 125 ezer között látja reálisnak a létszámot. Szerinte olyan 50-70 ezren lehettek azok, akik ma nem az iskola falain belül töltötték a napot.

Folytatást ígér a szegedi anyuka

Első körben, ami biztos, hogy ott lesznek a Civil Közoktatási Platform által meghirdetett giga pedagógustünetesen, március 15-én a Kossuth téren. De vannak ezentúl is tervek, egészen addig, míg be nem következik az a változás, amelyet szeretnének. Tárgyalni is szeretnének, de csak abban az esetben, ha kormány azokat szólítja meg, akik a frontvonalon harcolnak. Puskás Krisztina szerint a Civil Közoktatási Platform tömöríti azokat a szakembereket, akiknek nagyobb rálátása van az oktatási helyzetre, mint a kormány által életre hívott Közoktatási Kerekasztal résztvevőinek.

Címlapfotó: Facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.