Pesti Srácok

Otthagyták a nézők a Hír TV-t - Egyelőre teljes kudarc a "simicskista" fordulat

null
A G-nap után Simicska próbált páros lábbal beleszállni Orbán Viktorba.

A saját mezőnyében is rommá veri a Hír TV-t a legfőbb vetélytárs ATV, ráadásul az egykor polgári-konzervatív szellemiségű hírtelevízió az egy évvel ezelőtti, 180 fokos politikai fordulatot hozó "G-nap" óta folyamatosan veszít a közönségéből. Bár a Hír TV titkolja a nézettségi adatokat, a Nielsen felméréseiből arra lehet következtetni, hogy a teljes népesség 2,5-3 százalékát vonzó ATV-vel ellentétben a Hír TV-t már kevesebb, mint egy százalék nézi.

2006 őszén szinte az egész ország a Hír TV-t nézte, ekkor vált igazán közismertté a csatorna. Amíg a köztelevízióban akkoriban (Mészáros Antónia debütálásának köszönhetően) legfeljebb bárgyú portréműsort nézhettünk Gyurcsány Ferenc miniszterelnök munkás hétköznapjairól és magánigazságairól, a hírtelevízió riporterei heteken át a tűzvonalból közvetítették, ahogy a rendőrség politikai utasításra, jogtipró módon igyekszik megfélemlíteni az őszödi beszéd kiszivárgása után Gyurcsányt elzavarni próbáló tömegeket. A 2006-os csúcsidőszakban a televízió nézettségea tíz százalékos közönségarányt is elérte, azaz egymillió ember követte a csatornát, de volt olyan forróbb nap, amikor kétmillió magyar is a Hír TV-re kapcsolt. A következő években az ATV-vel fej-fel mellett haladva a kettő-három százalék közti közönségarány (a négy évnél idősebb tévénézőket jelző SHR-mutató) volt a jellemző.

Titkolózik és mellébeszél a nézettségről az új vezérhelyettes

Téved. Több néző jött, mint ahány ment - állította néhány héttel ezelőtt (minden jel szerint valótlanul) Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese a Médiapiac riporterének.Ugyanebben az interjúban jelentette ki a csatornát a tavalyi fordulat óta irányító Tarr, hogy ő a többi vezetővel szemben azért maradt ott, mert mindig is "simicskista" volt.

PestiSracok facebook image

Csakhogy a PestiSrácok.hu megtudta, a felmérések szerint tavaly decemberben csupán 0,9 százalékos közönségarányt könyvelhetett el a Hír TV és az előző hónapokban is egy százaléknál kevesebb néző volt kíváncsi rájuk, miközben az ATV ugyanebben az időszakban átlagosan 2,5 százalékos, azaz majdnem háromszor akkora nézettséggel dicsekedhetett. Tavaly januárban, a fordulat előtt ugyanakkor még egynegyedével nagyobb, 1,2 százalékos közönségarányt mutatott ki ugyanaz a kutatócég. A Népszabadság tavalyi cikke is felhívja a figyelmet - a Nielsen auditált adataira hivatkozva - hogy a Hír TV-nek egyre csökken a népszerűsége. Azt is írják: Simicska Lajos médiacsoportjának többi tagja, köztük a Heti Válasz és a Magyar Nemzet is veszített közönségéből azóta, hogy a tulajdonos-nagyvállalkozó Simicska Orbán Viktor és családja támadására, ellenzéki fordulatra kényszerítette médiumait. E tényt nem csak a fordulatot elutasító, távozó újságírók és lapvezetők, de egy a PestiSrácok.hu-n egy éve közreadott hangfelvétel is megerősítette.

Tarr Péter a Médiapiacban egyébként arról is beszélt, hogy mi a különbség az új Hír TV és az ATV között. "Az ATV-ben többnyire abból lesz hír, ha egy ellenzéki képviselő mond valamit. Itt viszont abból is, ha egy kormánypárti elhallgat valamit" - érvelt. A vezérigazgató-helyettes tavaly ősszel a PestiSrácok.hu kamerája előtt is igyekezett elmagyarázni, hogy milyen új vezérlőelv szerint működik a csatorna, amelynek "semmi köze a Fideszhez."

A PestiSrácok.hu arról is értesült, nyugtalanságot váltott ki a Hír TV megmaradt munkatársainak egy részében, hogy múlt szombaton egyenes adásban kellett közvetíteniük a Demokratikus Koalíció kongresszusát. Többen attól tartanak, mindez már távol áll a beígért objektív ellenzéki televíziózástól.

A vezető képen Simicska Lajos látható.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.