Pesti Srácok

Egy svéd napilap szerint Orbán a felelős a magyar antiszemitizmusért és rasszizmusért

Egy svéd napilap szerint Orbán a felelős a magyar antiszemitizmusért és rasszizmusért

Páratlanul negatív hangvételű és hamis állítások tömkelegét tartalmazó rágalmazó cikket jelentetett meg Magyarországról és a magyar kormány tevékenységéről a svéd Aftonbladet című baloldali napilap március 6-án, amelyben a szerző, Anders Lindberg mások mellett azt állítja, Budapesten az antiszemitizmus és a rasszizmus az új normalitás, s mindezért az Orbán-kormány a felelős. A PestiSrácok.hu megtudta, Makkay Lilla stockholmi magyar nagykövet az írás miatt válaszcikket küldött az Aftonbladet szerkesztőségének, kérve a lapot annak leközlésére, de a napilap szerkesztői elutasították a magyar diplomata válaszának megjelentetését. Pikáns, hogy a svéd napilap Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és Komássy Ákos MSZP-s politikus segítségével fest negatív képet Magyarországról.

Újabb rágalmazó, Magyarországot lejárató és az Orbán-kormányt pocskondiázó cikk jelent meg a nyugati sajtóban, ezúttal a svéd Aftonbladet című baloldali napilap tartotta fontosnak, hogy páratlanul negatív színben tüntesse fel a hazai közállapotokat és a magyar kabinet tevékenységét. Az Aftonbladet március 6-án jelentette meg a „Zsidógyűlölet a Svédországi Demokraták kirakatállamában. Budapesten a rasszizmus az új normalitás” című cikket Anders Lindberg tollából, aki írásában mások mellett azt állítja: a magyar antiszemitizmusért és rasszizmusért az Orbán-kormány a felelős.
PestiSracok facebook image
"Magyarországon a romák szisztematikus diszkriminációja zajlik. Intézményes rasszizmus uralkodik a társadalom nagy részében. Beszélhetünk kilakoltatásokról, rendőrségi visszaélésekről, iskolai szegregációról és hasonlókról. A magyat kormány nem ismeri el a diszkrimináció tényét, viszont romaellenes retorikát használ a szavazatszerzéshez, a gyűlölet-bűncselekményeket pedig ritkán vizsgálják ki" - olvasható az Aftonbladet cikkében. Anders Lindberg írása szerint a 2010-es választási győzelem óta "a magyar kormány az egész jogrendszert megváltoztatta és minden pozíciót a politikai elvbarátaival töltött be, több alkalommal is változott az alkotmány, a választási rendszert pedig olyan módon írták át, hogy az a Fidesznek kedvezzen".
Pikáns, hogy a svéd napilap Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke és Komássy Ákos MSZP-s politikus segítségével fest negatív képet Magyarországról, miután a cikkben mind a ketten megszólalnak.

Szigetvári például úgy nyilatkozott a lapnak, hogy "a Fidesz kulturális háborút akar, amely sebet ejt a magyar lélekben", míg a szocialista Komássy azon siránkozik, hogy "Orbán Viktor tett arról, hogy politikája nagy része kétharmados parlamenti többség nélkül nem változtatható meg", ráadásul "Orbán köre egy átfogó gazdasági birodalmat is felépített". A cikk azon is szörnyülködik, hogy most már Lengyelország is elindult az orbáni úton...

A PestiSrácok.hu megtudta, Makkay Lilla stockholmi magyar nagykövet az írás miatt válaszcikket küldött az Aftonbladet szerkesztőségének, kérve a lapot annak leközlésére, de a napilap szerkesztői elutasították a magyar diplomata válaszának megjelentetését. Az újság azzal az indokkal tagadta meg a válaszcikk közlését, hogy az eredeti írás a szerkesztőségi vezércikk rovatban jelent meg. Makkay Lilla és a nagykövetség ezért a közösségi médiában tette közzé a választ.

„Anders Lindberg nemrég Magyarországra látogatott, de az Aftonbladet napilapban, 2016. március 6-án megjelent beszámolója vajmi kevés segítséget nyújt az olvasóknak ahhoz, hogy hiteles képet kapjanak az aktuális helyzetéről. Ehelyett néhány lejárt szavatosságú klisét ismételget" - kezdi válaszát Makkay Lilla. A diplomata arra is felhívja a figyelmet, hogy az újságíró nem nézett utána az új magyar választási törvény alkalmazásának, mert akkor tudná, hogy a legnagyobb kormánypárt három, 2014 óta tartott időközi választáson is alulmaradt a versenyben, ezért a rendszer nincs és nem is lehet a Fideszre szabva. Makkay Lilla a könnygázas esetre is reagál: "a szeptemberi könnygáz nem a békés menedékkérők, hanem egy, a határt erőszakkal és a rendőrök felé való kődobálással áttörni kívánó emberek csoportja ellen irányult".

Makkay Lilla stockholmi nagykövet.
Makkay Lilla stockholmi magyar nagykövet.
A diplomata nyomatékosítja: "Ha a a rasszista ideológiákat nem is sikerült még teljesen kiirtani Magyarországon, nem a mi országunk az, ahonnan a zsidó lakosságnak menekülnie kell a potenciális terrortámadások, az erőszak és a mindennapos zaklatások elől". A romaprogramokkal és kormányzati stratégiával kapcsolatban pedig megjegyzi, a munkanélküli roma családok aránya az elmúlt évek alatt 47 százalékról 26 százalékra csökkent, ami reménykeltő a jövőre nézve.
"Reméljük, hogy a következő alkalommal, amikor az Aftonbladet újságírói Magyarországra látogatnak, hogy tudósítást készítsenek egy vezércikkhez, több idejük és nyelvi segítségük lesz ahhoz, hogy mélyebb és hitelesebb információt kaphassanak az ország aktuális állapotáról. Az újság olvasói megérdemlik, hogy objektív képet kapjanak a helyzetről" - zárja a le nem közölt válaszcikkét Makkay Lilla.

Az Aftonbladet nem az első, és feltehetően nem is az utolsó nyugati sajtóorgánum, amely rágalmazó cikket ír Magyarországról és a magyar kormány tevékenységéről, hazánk lejáratása gyakori és rendszeres bizonyos lapokban.

Fotók: aftonbladet.se
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.