Pesti Srácok

A Gyurcsány-kormány aknája miatt dúl területi háború a Hármashatár-hegyen

A Gyurcsány-kormány aknája miatt dúl területi háború a Hármashatár-hegyen

Annak ellenére, hogy a bíróság jogerős ítélete szerint 11 éven át jogosulatlanul tulajdonolta a Hármashatár-hegyen lévő 145 hektárnyi erdőt és a hozzá tartozó ingatlanokat a Pilisi Parkerdő Zrt., a társaság továbbra is kezelője az értékes területnek, és a jelek szerint nem is hajlandó levonulni arról – értesült a PestiSrácok.hu. Az ügy azért is pikáns, mert a bíróság már tavaly júniusban kimondta a verdiktet, azóta ugyanakkor semmi változás nem történt, miközben a háttérben komoly területi csata is dúl. A portálunk birtokában lévő dokumentumok szerint a Pilisi Parkerdő tíz körömmel ragaszkodik a területhez, a társaság felülvizsgálati kérelemmel is élt a júniusi jogerős ítélet ellen, amelyet elutasítottak.

Még most sem állt helyre a jogszerűség a Hármashatár-hegyen, ahol egy korábbi fatális hibának köszönhetően több mint egy évtizede dúl a területi háború. A PestiSrácok.hu megtudta, annak ellenére, hogy már jogerős bírósági ítélet is született arról, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. 11 éven át jogosulatlanul tulajdonolta a Hármashatár-hegyen lévő 145 hektárnyi erdőt és a hozzá tartozó ingatlanokat, a társaság továbbra is kezelője az értékes területnek, és a jelek szerint nem is hajlandó levonulni arról. A portálunk birtokában lévő tulajdoni lap tanúsága szerint a bíróság tavaly júniusban hiába mondta ki az ítéletet, a hegyen semmilyen változás sem történt és a Pilisi Parkerdő Zrt. továbbra is kezelőként szerepel a dokumentumban. A tulajdoni lapból ráadásul az is kiderült, hogy a Pilisi Parkerdő tíz körömmel ragaszkodik a területhez, a társaság felülvizsgálati kérelemmel is élt a júniusi jogerős ítélet ellen, amelyet elutasítottak. Mindez aligha lehet véletlen annak ismeretében, hogy a háttérben valóságos területi háború bontakozott ki és harmincmilliárd forintos szövevényes ingatlanügyről van szó, amelynek civilek itták meg a levét. A hegytetőért a történelmi repülőbázist korábban talpra állító és üzemeltető cég, a vele fúzióban működő civil szervezetek és egyesületek és a Pilisi Parkerdő Zrt., illetve egy, az utóbbi által felkarolt érdekkör harcol.

Gyurcsányék elfordították a fejüket

PestiSracok facebook image

A hercehurcának a pilóták itták meg a levét, akiket kitettek a repülőbázisról, és megszűnt a hegyen a klubkeretekben folyt sárkányrepülés, siklóernyőzés, miközben a korábban karbantartott terület mostani állapota is bőven hagy kivetnivalót maga után.

harmashatar

Mint ahogy azt korábban megírtuk, az erdőkezelő zrt.-t 11 éve annak ellenére jegyezték be tulajdonosnak, hogy gazdasági társaság számára ezt a törvény szigorúan tiltja. Gyurcsány Ferenc és kormánya mégis elfordította a fejét. Ilyen és ehhez hasonló, Gyurcsányék idejéből megmaradt rejtett aknák ma is sokak életét megkeserítik. A „ téves” tulajdoni lapot szinte azonnal megküldték a Pilisi Parkerdő-nek és az MNV egyik jogelődjének, az ÁPV Rt-nek is, akik semmit nem tettek a törvénytelenség ellen. Annak ellenére sem, hogy az MNV másik jogelődje, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a hegyen korábban székelő, majd onnan kitett Pilótacentrummal készítette elő a fejlesztési terveket. Később (igaz, már Fidesz-KDNP kormány idején) belépett a történetbe a harmadik szereplő, az Atrox Kft., amely a parkerdővel kötött szerződésére hivatkozva próbálja azóta is átvenni a csillagászati értékű területet. A háborúskodás közben hatvan nagy értékű, részben muzeális repülő tűnt el a hegyről, tizenhét közülük szőrén-szálán, egyéb, nagy mennyiségű és értékű vagyontárgyakkal együtt. 2012-ben hiába fordult meg a széljárás az erőt nem kímélve lobbizó érdekcsoportok körül és Szabó Csaba, a vidékfejlesztési tárca akkori miniszteri biztosának közbenjárására hiába lett újra tulajdonos a magyar állam, a vita nem rendeződött, sőt tulajdonképpen semmi sem történt. A pereskedések azóta is tartanak, a parkerdő ugyanis 2013-ban nem volt hajlandó beletörődni, hogy az állam nevében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a földhivatalban töröltette a 145 hektárnyi, a budai Hármashatár-hegyhez tartozó terület parkerdős tulajdonjogát.

Kútba esett fejlesztés

Az erdőtársaságnak valójában csak az erdő kezelésére volt engedélye, földtulajdont nem szerezhetett volna. A földhivatal komoly hibát követett el, mert tíz év alatt az eredeti kérelemnek megfelelően a hibás bejegyzést hajtotta végre, így végül a hatalmas földterület, épületek és a hegytető is a parkerdő tulajdonába került.

hármashatár-hegy

A fatális hiba eredménye, hogy a parkerdő 2008 és 2013 között fokozatosan kiszorította a hegyről az ott sportklubot, turistaházat és erdei iskolát működtető, valamint fejlesztéseket megvalósító Pilótacentrumot. Kútba esett ezzel a Pilótacentrumnak az állami szervekkel, minisztériumokkal közösen tervezett és előkészített, többmilliárdos közérdekű fejlesztése is. A cégnek 1997-től 10+10 évre szóló bérleti és hasznosítási szerződése volt a parkerdővel, a második 10 év opcionális jellegű volt. Az első tíz évben végzett tevékenység végén a Pilisi Parkerdő a problémák előzetes jelzése nélkül, az akkor jól működőnek tűnő kapcsolat ellenére sem hosszabbította meg a szerződést, nem érvényesült a hosszabbítási opciót, pedig a Pilótacentrum gondozta és önerőből fejlesztette a telepet. A Parkerdő végül átvette az irányítást, és 2011-ben az általa megbízott Atrox Mérnök Kft.-t jelölte ki a hegytető hasznosítójának, amely azt jelenleg is ellátja.

Nem volt lista a milliárdos vagyonról

Az Állami Számvevőszék nemrégiben megállapította, hogy a Parkerdő ideiglenes szerződése az elmúlt 20 évben nem volt szerződés szerint évente megújítva, nem volt a kezelt, sokmilliárdos vagyonról aláírt, értékkövető vagyonlista. A szövevényes ügy és történet tehát továbbra sem került nyugvópontra, csak annyi változott, hogy a Pilisi Parkerdő már nem tulajdonosként, hanem a terület kezelőjeként uralja a Hármashatár-hegyet. Érdekes, hogy a minap az állami erdőgazdaságok vezérigazgatói a Földművelésügyi Minisztériumban aláírták a végleges vagyonkezelői szerződéseket, amelyek hiányát tavaly ősszel már az ÁSZ jelentése is kifogásolt, de a 22 társaság közül a Pilisi Parkerdő Zrt. első embere, Zambó Péter nem tudott jelen lenni az eseményen. A Hármashatár-hegy ügyében természetesen Zambó Pétert is kerestük, de cikkünk megjelenéséig nem tudtunk vele beszélni.

Fotók: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.