Pesti Srácok

Öngólt rúgtak a tanárok - Eltapsolták a sztrájkkasszát, nem tudják kifizetni a tüntetőket

null

Kínos magyarázkodással ért véget a mai pedagógussztrájkot összegző sajtótájékoztató. Egymásnak ellentmondóan nyilatkozott Galló Istvánné az országos megmozdulást szervező Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke. Gallóné a PestiSrácok.hu kérdésre reagálva azt mondta, nem fizetéskiesés miatt nem sztrájkoltak azok, akik nem vettek részt a megmozdulásban. Pár perccel korábban Tóth József elsődleges érvként viszont a következőt fogalmazta meg: „sokan azért nem vállalták fel a mai napot, mert számoltak”. Portálunk azt is megtudta, volt olyan fővárosi intézmény, amelyben a tantestület egyöntetűen úgy gondolta, a gyerekek rövid és hosszútávú érdeke is az, hogy tanuljanak, ezért nem vettek részt a sztrájkban. Az III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója azt mondta, érzékelik és elszenvedik a közoktatást sújtó problémákat, de a megoldás tárgyalásos és nem nyomásgyakorlással kikövezett úton fog megszületni. Nem vettek részt a szociális ágazatban meghirdetett egész napos munkabeszüntetésben a Kocsis Máté által vezetett VIII. kerületi bölcsődék sem, miután Józsefváros vezetése és a kerületi szakszervezet megegyezett a béremelésről.

Egymásnak mondott ellent a mai pedagógussztrájkot szervező Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Galló Istvánné és Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke. Az országos akció eredményeiről és sikeréről számoltak be a sajtó képviselőinek, amikor Tóth József a következőket találta mondani a részvételt illetően: „sokan azért nem vállalták fel a mai napot, mert számoltak”.Pár perccel később Galló Istvánné a PestiSrácok.hu kérdésére, hogy tervezik-e kifizetni a sztrájkalapból a résztvevők kieső bérét viszont azt válaszolta: nem, mert az akcióalap nagy része, több tízmillió forint elment a február 13-i tüntetés költségeire. Az érdekvédő hozzátette, nem szeretné, ha bárki azt gondolná, hogy a pedagógusok a keresetkiesés miatt nem vállalták esetleg a sztrájkot. Véleménye szerint a tanárok és az oktatást segítő dolgozók nem ezt számolgatták. Azt is hozzátette, a sztrájkalapból csak a szakszervezeti tagok kaphatnának, de tudomása szerint ezt senki nem forszírozta.

PestiSracok facebook image

Az érdekvédő érdeklődésünkre azt is elmondta, bár nem bénult meg délben az ország 5 percre, de több olyan akció is volt, amelyeket a társszervezetek szerveztek. Reggel forgalomlassító demonstrációt tartott Budapest belvárosában több szakszervezet, a Dunaferrnél öt percre beszüntették a munkát és ott ahol nem lehetett leállni, kitűzték a kék szalagot a szolidaritás jeleként. Úgy véli, ha nem is állt le az ország, sokan gondoltak az oktatásra abban az öt percben.

Árral szemben, ellenszélben – de megcsináltuk

A sztrájktörvény és nem kis „ellenszél” is szabotálta az országos pedagógussztrájkot, ennek ellenére sikeresnek mondható, mivel ilyen méretű munkabeszüntetésre legutóbb 21 éve volt példa Magyarországon. Hogy eredményes is volt-e, és elérte-e a célját, az már a további tárgyalásokon derül majd ki – jelentette ki Galló Istvánné. Hozzátette azt is, a sztrájkbizottság folytatja a tárgyalásokat, valószínűleg már jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek az oktatási államtitkársággal. Egyelőre nem szerveznek újabb akciót, mert nagyon erősen a tárgyalásokra szeretnének koncentrálni - jegyezte meg.

Ez nem számháború

A számok tükrében Gallóné megosztotta, 24 960-an vettek részt a sztrájkban a megyei szervezetektől délig beérkezett adatok szerint. Az érdekvédő szerint ez a szám még nőhet néhány száz fővel és egyelőre a fővárosi adatok sem véglegesek. Munkabeszüntetés 1185 intézményben volt a 4970-ból – tette hozzá. Kitért arra is, volt olyan intézmény, ahol minden pedagógus, technikai dolgozó sztrájkolt, és volt olyan, ahol csak egy részük. Azt is jelezte, hogy az EMMI adatai nem fognak egyezni az általa közölttel.Nem akar számháborúba belemenni, de a tárca száma kisebb lesz, mivel csak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működtetésében lévő intézmények adatairól van ismerete, a többiről nincs. Azt nem tudta megmondani, hogy a szociális ágazatban szintén szerdára meghirdetett sztrájkon mennyien vehettek részt. Elmondta azt is, hogy a munkabeszüntetést négy konföderáció és 26 ágazati szakszervezet támogatta, és számos civil szervezet fejezte ki szolidaritását.

Sztrájk a budapesti Szent László Gimnáziumban 2016.04.20. Fotó: Horváth Péter Gyula
A sztrájkoló budapesti Szent László Gimnáziumban volt olyan tanár, aki tudta, mivel "kösse le" az idejét. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Nem sztrájkoltak a gyerekekért

Portálunk több iskolát is megkeresett, a többi között az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumot. Berczelédi Zsolt az intézmény igazgatója elmondta, felajánlották a kollégáknak, hogy aki élni szeretne a sztrájkhoz való jogával, az tegye, de a tantestület egységesen amellett foglalt állást, hogy nem csatlakoznak pedagógussztrájkhoz. Kiemelte ugyanakkor, hogy mindez nem azt jelenti, hogy nem értenek egyet és nem szenvednek az oktatást sújtó problémáktól az ország többi intézményhez és pedagógusához hasonlóan, de úgy érezték a gyerekek érdekét az szolgálja, ha megtartják az órákat, és nem az, ha sztrájkolnak. Az intézményvezető úgy látja, a közoktatás problémáira a tárgyalóasztal mellet születhet megoldás, ugyanakkor hozzátette azt is, jó lenne, ha kormány konstruktívabb lenne bizonyos kérdésekben. A szülőktől kaptak hideget és meleget is. Volt, aki megköszönte nekik, hogy „ott állnak a gáton”, de volt, aki sérelmezte, amiért nem szolidarítanak együtt a többi pedagógussal. De inkább a pozitív visszajelzés volt túlsúlyban – tette hozzá.

Józsefváros is kihagyta a sztrájkot

A Magyar Idők cikke szerint a Kocsis Máté által vezetett VIII. kerületi bölcsődék sem vettek részt a szociális ágazatban meghirdetett egész napos munkabeszüntetésben, miután csaknem 18 százalékos béremelési megállapodás született Józsefváros vezetése és a kerületi szakszervezet, valamint a bölcsődei vezetés között. A május elsejétől érvényes bérmegállapodás a kerület hét intézményében mintegy 150 dolgozót érint.

Párt(re)akciók

A pedagógusok többsége ráébredt arra, hogy csak felhasználják őket az egymást érő politikai akciókhoz, ezért csatlakozott csupán egyötödük a sztrájkhoz – írta közleményében a Fidesz. Az MSZP politikusai, aktivistái a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren fejezték ki szolidaritásukat a pedagógusokkal. A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be az országos sztrájkban részt vevő tanárok fenyegetését. A Magyar Liberális Párt szerint a pedagógussztrájk során több pedagógust is "erőszakkal fosztottak meg" a tiltakozás jogától. Az Együtt szerint a kormány időhúzásra játszik és "megpróbálja megvezetni" a tanárokat a pedagógussztrájk kezelésekor.

Ötperces villámcsődület a Magyar Taxisok Szakszervezete a pedagógus tüntetésen április 20-án, szerdán déli 12 órára az EMMI Alkotmány utcai székháza előtt közös dudálással adtak hangot támogatásunknak. Fotó: Horváth Péter Gyula
Az ötperces villámcsődületben öt taxi szolidarított dudaszóval a tanárok mellett az EMMI Alkotmány utcai épülete előtt április 20-án, délben. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Nyomták a dudát az EMMI-nél

Újból a „nemzet napszámosai” mellé állt a Magyar Taxisok Szakszervezete. Közleményükben azt írták, azért, mert tudják, a jövő azon múlik, hogy kik és hogyan nevelik gyermekeinket, unokáinkat.

Szolidarításuk jeleként délben öt kék szalaggal megkülönböztetett autóval kivonultak az EMMI Akadémia utcai épülete elé, és öt percen át dudáltak így fejezve ki együttérzésüket a tanárokkal.

Sztrájk 001-HPGy
Sztrájk 002-HPGy
Sztrájk 003HPGy
Sztrájk 004-HPGy
Sztrájk 005-HPGy
Sztrájk 006-HPGy
Sztrájk 008-HPGy
Sztrájk 009-HPGy
Sztrájk 0010-HPGy
Sztrájk 0011-HPGy
Sztrájk 0012-HPGy
Sztrájk 0013-HPGy
Sztrájk 0014-HPGy
Sztrájk 0015-HPGy
Sztrájk 0016-HPGy
Sztrájk 0017-HPGy
Sztrájk 0018-HPGy
Sztrájk 0019-HPGy
Sztrájk 0020-HPGy
Sztrájk 0021-HPGy
Sztrájk 0022-HPGy
Sztrájk 0023-HPGy
Sztrájk 0024-HPGy
Sztrájk 0025-HPGy
Sztrájk 0026-HPGy
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.