Pesti Srácok

Terrorellenes javaslatcsomag: az MSZP még szűkítené a csúcsszerv hatáskörét

Terrorellenes javaslatcsomag: az MSZP még szűkítené a  csúcsszerv hatáskörét

Megegyezés születhet szerdán a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagjáról, mivel az ellenzéki pártok szerint a keddi megbeszélésen érdemi előrelépések történtek. Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője, valamint Molnár Zsolt szerint pozitívum, hogy a hiszen a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus kikerül a javaslatból. A Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista elnöke ugyanakkor a PestiSrácok.hu-nak hangsúlyozta, jelenlegi formájában még nem támogatják a javaslatot, többek között azért sem, mivel szűkíteni szeretnék az általuk csak "rendőri csúcsszervnek" nevezett TIBEK hatáskörét. Megegyeztek az LMP módosító javaslatáról is, miszerint büntethetővé válhatnak majd az országon átutazó terroristák, valamint a terroristacsoporthoz csatlakozás céljából kiutazók is.

Ismert, Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter március 24-én jelentette be, hogy egy terrorizmus elleni intézkedéscsomag megalkotásáról döntött a kormány. Pintér Sándor akkor azt mondta: áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd. Módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabály is változna. Mindez az alaptörvényen kívül a nemzetbiztonsági törvényt, a rendőrségi törvényt és a büntető törvénykönyvet is érintené.

kosa mti
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője érkezik a terrorellenes törvénycsomagról összehívott ötpárti egyeztetésre a Belügyminisztériumba. Fotó: MTI

A belügyminiszter először április elsejére hívta egyeztetésre a parlamenti frakcióval rendelkező pártok képviselőit a kormány terrorellenes intézkedési csomagjáról. Az első BM-s tanácskozást valamennyien konstruktívnak értékelték, azt mondták, ha a folytatás is hasonló lesz, jó esély van a parlamenti megegyezésre. A kedd délelőtt 11 órakor kezdődött újabb ötpárti tanácskozáson is valamennyi parlamenti frakcióval rendelkező párt képviseltette magát. A kormánypártokat GulyásGergely, a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke és a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s tagja, Móring József képviselte. Az MSZP-t Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság alelnöke, a Jobbikot Mirkóczki Ádám (aki mindkét érintett bizottságnak tagja), az LMP-t Schiffer András frakcióvezető képviselte. Részt vett a tanácskozáson - mások mellett - Pintér Sándor belügyminiszter, Kovács Zoltán kormányszóvivő, Bodnár Zsolt,a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese, Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója és Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára is.

PestiSracok facebook image

Az MSZP még nem támogatja a javaslatot

Gulyás Gergely a tanácskozás után úgy nyilatkozott: konstruktív szakmai egyeztetést folytattak a pártok képviselőivel és a szakértőkkel. Hozzátette: a BM javaslatcsomagjáról még egy szakmai egyeztetés lesz. Remélik, hogy ott már azokra a még felmerülő "minimális jogi aggályokra" is megnyugtató választ kapnak az ellenzéki politikusok, és egységes döntéssel születhetnek meg azok a törvénymódosítások, amelyek Magyarország biztonságának szavatolása érdekében szükségesek - fogalmazott, hozzátéve, hogy erre továbbra is jó esély van. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági Bizottság szocialista elnöke a PestiSrácok.hu-nak elmondta, az egyeztetésen történt érdemi előrelépés, hiszen a tömegrendezvények tiltása és a védelmi beszerzésekről szóló passzus kikerül a javaslatból. Azonban hozzátette, ebben a formában még nem tudják támogatni a javaslatot. Amiben a politikus szerint megfeneklettek az álláspontok, az egyrészt a TIBEK hatásköre, mivel a szocialisták azt szeretnék, ha szűkülnének a szervezet jogkörei. Molnár Zsolt megemlítette, szeretnék elérni, hogy a TIBEK terrorellenes, illetve a szervezett bűnözés elleni küzdelemre koncentrálódjon, ne pedig egy „rendőri csúcsszerv” legyen. Kiemelte még, hogy számukra a másik elfogadhatatlan pont a titkosított kommunikációt biztosító cégek és szolgáltatók büntetőjogi felelősségre vonása. Az MSZP azt javasolja, hogy jelentős összegű bírsággal büntessék inkább a szolgáltatókat - nyomatékosította Molnár Zsolt, hozzátéve, hogy javaslatukra szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak majd.

schiffer mti
Schiffer András is hajlik a megegyezésre. Fotó: MTI

Hajlanak a megegyezésre

Konstruktívnak nevezte az egyeztetést a PestiSrácok.hu-nak Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője, a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja is. Szerinte nagy előrelépés, hogy a fentebb említett tömegrendezvények tiltását és a védelmi beszerzésekről szóló passzust végül elvetették. azt ugyanakkor az MSZP-hez hasonlóan kifogásolják, hogy a szolgáltatókat büntetőjogilag felelősségre vonják. A jobbikos politikus hangsúlyozta, a Belügyminisztérium „egy huszonegyedik századi kérdésre tizenkilencedik századi választ” adna. Mirkóczki Ádám leszögezte, azt kérték, hogy a BM ezt a javaslatot a szakszolgálattal is egyeztesse, mivel biztos abban, hogy a szolgálat sem fog ezzel egyetérteni.Schiffer András, az LMP társelnöke portálunknak úgy nyilatkozott, hogy a belügyminiszter a lényegi pontokon elfogadta kifogásaikat, illetve pozitívumként értékelte, hogy az LMP több javaslata bekerült a terrorellenes csomagba. Példaként emelte ki pártjának azt a módosító javaslatát, hogy legyen bűncselekmény a terrorista hírverés és váljanak büntethetővé az országon átutazó terroristák, valamint a terroristacsoporthoz csatlakozás céljából kiutazók is. Schiffer szerint, ha ezt egy évvel ezelőtt megteszik, a magyar hatóságok is hatékonyabban tudtak volna fellépni e vonatkozásban. Az LMP továbbá kifogásolta, hogy a BM javaslata túlságosan általánosan fogalmazta meg a büntetés-végrehajtási intézményekben fogvatartottak jogainak korlátozásáról szóló részt, ebben kimunkáltabb megoldást várnak. Ezeken felül a legtöbb esetben a szükségesség és az arányosság elvét kérték számon - jegyezte meg Schiffer András, hozzátéve: ha ezeket figyelembe veszik, akkor elfogadható lesz a BM törvényjavaslata.

Forrás: PestiSrácok.hu/MTI, címlapfotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.