Pesti Srácok

"Börtönbe rakná" a kormányt Kunhalmi

"Börtönbe rakná" a kormányt Kunhalmi

Nagy kibaszás az édesanyákkal, hogy a munka ünnepére, azaz május elsejére időzítették idén az anyák napját. Hogy miért? Mert mi van akkor, ha az újságíró, aki egyben édesanya, ügyeletes egy hírlapnál? Semmi. Reggel köszöntés és virág, szép szavak, később meg Városliget, Tóbiás + Kunhalmi. Faken!!!

Na, mindegy, nincs mit tenni, irány a Városligeti MSZP-majális. A látvány szokásos, de ami még nyomasztóbbá tette mindezt az a bor-, sör- és lángos szagban rendezett gyerekprogramok sokasága. Még jó, hogy én a csöppségemet apára hagytam. Délutánra nyilvánvalóvá vált, hogy a Városliget ma is szeméttengerben fog úszni, és a közelgő szél kilométerekre hordja majd a gazdátlanul kallódó léggömböket.

Ennek ellenére a felállított színpadon egyre várt beszédek megkezdése előtt több nagycsaládos és idős pár gyűlt össze az ideológiai továbbképzésre.

PestiSracok facebook image

Amikor Budai Bernadett, az MSZP szóvivője bejelentette "A miénk a Liget" molinó alatt, hogy a következő fellépő Kunhalmi Ágnes, a nem rég újraválasztott budapesti elnök lesz, egy pirosba öltözött úriember fontosnak tartotta, hogy a tévékameráknak is megmutassa művészi alkotását: felfoghatatlan betű- és színválasztással megírt az "Orbánátkozott ünnep" és a "Közmunka nem boldogít"feliratokkal telepakolt táblát. Lelke rajta. Alkotását tovább színesítette a "Hol vannak a gyárak"és "Hova lett a munkásosztály"máig aggasztó kérdései, amelyet leginkább Szanyi Tibor "üzeneteiből" hallhatunk mostanság.

Az Index úgy tudja, hogy Tóbiás József és Kunhalmi Ágnes mellett Karácsony Gergely, Zugló polgármestere is felszólalt volna az MSZP színpadán, azonban Karácsony távol maradt. Ebben feltehetően szerepet játszott, hogy a zuglói szocialistákkal elég fagyosra fordult a viszonya, illetve hogy a PM-en belül sem tapsoltak annak, hogy Karácsony a szocik színpadán tervezett beszélni.

Budapest, 2016. május 1. Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnök-frakcióvezetõje (j) és Molnár Gyula, az MSZP elnökjelöltje, korábbi szocialista országgyûlési képviselõ, Újbuda volt polgármestere a párt majálisán a budapesti Városligetben 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Illyés Tibor
Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Molnár Gyula, az MSZP elnökjelöltje együtt majálisoztak a Városligetben. Fotó: MTI; Illyés Tibor

A Fidesz elszámoltatásával kecsegtetett az MSZP

Kunhalmi többek között arról beszélt, hogy 2018-ban nem csak leváltani kell a kormányt, hanem elszámoltatni és "börtönbe rakni". Az MSZP budapesti elnöke hangsúlyozta: a kormány, az oktatás és az egészségügy fejlesztése helyett csak urizál, és amíg családok ezrei éheznek, a kormány tagjai Ibizára járnak nyaralgatni. Kunhalmi szerint, azért van szükség újabb népszavazásra, hogy megszülethessen egy "lopásgátló" törvény. Kunhalmi diktátori hangvételű retorikájával mérhetetlen korrupcióval és lopással vádolta a Fideszt, és kiemelte,

Erre egy három gyereket terelgető anyuka azt mondta, hogy náluk lassan otthon is luxusnak számít a vécé. Kunhalmi beszédét egy fiatal pár tagjai szánalmasnak nevezték, és közölték,

Portálunknak Kunhalmi, beszéde elmondása után azt mondta, az MSZP közelgő tisztújításával kapcsolatban erős belső harcokra számítanak, és még korai lenne arról nyilatkozni, hogy a Szanyi Tibor-féle marxista irányvonal mentén halad majd az MSZP, vagy szövetségre lépnek Gyurcsány Ferencékkel.

Budapest, 2016. május 1. Lufiárús a Magyar Szocialista Párt (MSZP) majálisán a budapesti Városligetben 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Illyés Tibor
Anyák napi május 1. MSZP módra a Városligetben. Fotó: MTI; Illyés Tibor

Az MSZP-nek a társadalommal kell szövetséget kötnie

Tóbiás beszédét "Hajrá Molnár Gyula!" felkiáltások közepette kezdhette meg, annyi ideje azért maradt az elnöknek, hogy összeadja: eddig és jövőre 2000 milliárd forintot készül a kormány ellopni. "Ezt nem tehetik meg"- hangsúlyozta Tóbiás, mellettem azonban nem így gondolták: "Dehogy nem tehetik meg Józsikám!" Majd a néni tovább folytatta: "Most attól, hogy ezt hangoztatják mi fog változni?!"

Tóbiás ugyanakkor beszédében kiemelte, "a győzelemhez nem kell szövetséget kötni sem a Fidesszel, sem az őt kiszolgáló hűbérúri rendszerrel." Az MSZP-nek a társadalommal kell szövetséget kötnie - jelentette ki. Az ellenzéki politikus azt mondta, szükség van olyan baloldalra, amely nem huny szemet az igazságtalanság felett, nem nézi tétlenül, hogy milliók élnek nincstelenül.

- húzta alá a párt elnök. Mint mondta, nem olyan Magyarországot akarnak, ahol az embereknek dönteniük kell: ételre vagy gyógyszerre költsék a pénzüket, ahol megosztják a pedagógusokat.

Budapest, 2016. május 1. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke sajtótájékoztatót tart a Városligetben 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Illyés Tibor
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Városligetben tartott sajtótájékoztatót, majd - a régi szép emlékek örömére - MSZP-s lufival távozott. Fotó: MTI; Illyés Tibor

Gyurcsány PM-es lufival távozott

A városligeti majálison szinte az összes párt képviseltette magát, maga Gyurcsány Ferenc még egy PM-es lufival is gazdagodott, a Munkáspárt tábora pedig muzsikával várta híveit a munka ünnepén. Két londoni fiatal azután fotózkodott a Munkáspárt sátra előtt bohóckodva, hogy tájékoztattam őket a párt hovatartozásáról. Végül mindenki jól szórakozott, a nagycsaládosok ingyen jutottak szép piros lufikhoz, az apukák vidáman sörözgettek gyerekeik mellett a fűben heverészve, anya meg anyázott egy sort ismét a dugóban hazafelé.

A vezetőképen Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke látható. A szocialisták politikusát az MTI munkatársa kapta lencsevégre, a párt Városligeti rendezvényén, május 1-én. Fotó: Illyés Tibor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.