Pesti Srácok

Négy kiváló tűzszerész halt meg Hortobágyon, az ország legveszélyesebb területén

Négy kiváló tűzszerész halt meg Hortobágyon, az ország legveszélyesebb területén

A hortobágyi volt bombalőtéren balesetben meghalt négy katonát hősi halottá nyilvánítják - mondta a honvédelmi miniszter péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatóján Budapesten. Simicskó István közlése szerint sérült társuk állapota súlyos, de nem életveszélyes. Benkő Tibor vezérkari főnök hozzátette: a honvédség elhunyt tűzszerészei az eddigi ismeretek szerint mindent szabályosan csináltak a 250 kilogrammos orosz, a második világháború után készült repeszromboló bomba hatástalanításánál. A gyújtószerkezetet már eltávolították, amikor bekövetkezett a detonáció. Korábban több ilyen bombát sikerrel szétszedtek, vezetőjük pedig egy tíz éves tapasztalattal bíró, első osztályú tűzszerész volt. A helyszínen most is tartanak a vizsgálatok. Benkő Tibor hozzátette: részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet.

benkosimicskoMTI

Simicskó István honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre, és minden lehető segítséget megadnak az öt árván maradt gyermeknek és családjuknak. Benkő Tibor vezérkari főnök kitért rá, hogy az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, s komolyan vették esküjüket, miszerint hazájukat életük árán is szolgálják. A tűzszerészek ugyanis a második világháború lezárása óta is évről-évre hősies munkával óvják meg az ország polgárait az életveszélytől.

Az eset az egykori bombázó lőtéren történt, amelynek mentesítését évekkel korábban elkezdték, de tavaly újabb lendületet kapott a munka. A mentesítés csaknem 3 és félmilliárd forintba kerül, a nemzeti parkban 4100 hektárnyi területet néznek át és számolják fel a veszélyes maradványokat, beleértve a korábbi hadi célú épületeket és a föld alatt rejtőző robbanószerkezeteket.

PestiSracok facebook image
Itt történt a robbanás (kép: blikk.hu)
Itt történt a robbanás (kép: blikk.hu)

Kísérleti bombák az ország legfertőzöttebb pontján

Az m1 által megszólaltatott igazságügyi tűzszerész szakértő, Ladocsi Attila elmondása szerint a Nádudvar melletti, több mint 4000 hektáros lőtéren a lőszermentesítést civil társaságok, valamikori tűzszerészek műszeres keresése nyomán hivatásos tűzszerészek végzik már évek óta. A bombázótér a szakértő szerint Magyarország tűzszerészetileg legfertőzöttebb területe. Több évtizeden át ide dobták le, ide lőtték ki a legtöbb robbanótestet. A lőtér kísérleti céllal is működött, ami nehezítheti a mentesítést, hiszen olyan robbanótestek is lehetnek a talajban, amelyek gyártásba sem kerültek, és ezért ismeretlennek számítanak.

Több ezer hektár értékes területet szabadítanak meg

Hazánk négy kiváló katonát veszített el - ezt már a Hortobágyi Nemzeti Parkért felelős Földművelésügyi Minisztérium közölte, hozzátéve, hogy példátlanul súlyos és megrendítő baleset történt. - Emlékük örökké élni fog, mert nemzetünk az önfeláldozó feladatokat önként vállaló hősöket soha nem feledi - fűzték hozzá.

PS-hírösszefoglaló, vezető fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.