Pesti Srácok

Százmilliókat kaszált a biztosító a katonákon - Tovább vizsgálják a hortobágyi tragédia okait

null

A Hortobágyon bekövetkezett tragikus tűzszerészbaleset okainak vizsgálata még nem zárult le, az ugyanakkor már bebizonyosodott, hogy a tűzszerészek a baleset előtt biztonságosan végrehajtották a hatástalanítási eljárást - tudta meg a PestiSrácok.hu. A beleset után, a vizsgálat lezárásáig leállították a Hortobágyi Nemzeti Park területén található egykori lőtér bombamentesítési munkálatait, azóta nem dolgoznak tűzszerészek a tragédia helyszínén. A PestiSrácok.hu utánajárt a súlyos ügynek, és kiderült, tavaly 11180 robbanótestet és több mint 9000 gyalogsági lőszert hatástalanítottak a honvédség tűzszerészei Magyarországon. Portálunk megtudta, 2014-ben 73, tavaly pedig 65 olyan feladatvégzés közben elszenvedett sérülés történt a honvédségnél, amikor a tárca fizette a kártérítési juttatásokat. Arra is kíváncsiak voltunk, a Honvédelmi Minisztérium miért szüntette meg a katonák kötelező baleset-biztosítását 2011. december 31-én. Ezzel kapcsolatban ugyanis erős kritikával illette a magyar sajtó a tárcát, de portálunk kiderítette, a tárca minden évben több díjat fizetett a biztosítóknak, mint amennyit a társaságok térítettek a katonáknak, ezért a minisztérium úgy döntött, hogy átvállalják az esetleges kártérítéseket és a honvédség teljes kártérítési felelősséget vállalt a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel, betegségekkel összefüggésben felmerült károkért. A Honvédelmi Minisztérium kérdéseinkre nyomatékosította, a tárca nem sért törvényt és a katonaság tűzszerész állományának nem aránytalanul magas a terhelése, mint ahogy az óriási fluktuációról szóló híresztelések is légből kapottak.

Még mindig nem zárult le a hortobágyi tragikus tűzszerészbaleset okait vizsgáló közigazgatási eljárás - tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk úgy értesült az ugyanakkor már bebizonyosodott, hogy a tűzszerészek a baleset előtt biztonságosan végrehajtották a bomba hatástalanítási eljárását.

Mint ismeretes, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében lévő területen az MH 1. honvéd tűzszerész- és hadihajósezred tűzszerészei július elsején mentesítési feladatokat láttak el, amikor az egyik robbanótest, egy 250 kilogrammos repeszromboló bomba közben felrobbant. Négy tűzszerész meghalt, egy súlyosan megsebesült. A robbanás következtében hősi halált halt tűzszerészek – Juhász Attila főtörzsőrmester, Rózsa Nándor főtörzsőrmester, Balázs Ádám őrmester és Kozár Gábor szakaszvezető – balesetének ügyében a rendőrség által elindult közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belső szakmai vizsgálat is zajlik.

tűzszerész Magyar Honvédség Facebook
A hősi halált halt tűzszerészek: Juhász Attila, Rózsa Nándor, Balázs Ádám és Kozár Gábor.
PestiSracok facebook image

Mit keresnek a Hortobágyon a tűzszerészek?

A tragédia helyszínén egyébként azért dolgoztak a tűzszerészek, mert a Hortobágyi Nemzeti Park ezen, világörökségnek számító területét 1940 és 2004 között légibomba-vetési gyakorlásra használta mintegy hétezer hektáron. A lőtéren a magyar légierő, a szovjet hadsereg és más országok pilótái is gyakorlatoztak. A lőteret tehát meg kell tisztítani a bombáktól, hogy újra teljes értékűen használható legyen, a mentesítést a Magyar Honvédség tűzszerészei végzik. A terület teljes megtisztítása 2013 novemberében kezdődött. A PestiSrácok.hu megkérdezte és kiderült, 2015 január és december között a tűzszerészek 18 746 helyet jelöltek meg az egykori lőtéren, 2692 darab robbanótestet találtak, amelyek össztömeg meghaladja a 285 ezer kilogrammot. Idén pedig, február és június között további 13 473 helyet jelöltek meg, 1253 robbanótestre bukkantak, amelyek súlya több mint 175 ezer kilogrammra rúg. A baleset napján, július elsején harmincketten vettek részt a mentesítési munkálatokban, közülük tizenöten tűzszerészek voltak. A baleset után, a vizsgálat lezárásáig a terület mentesítését és a munkát leállították, azóta nem dolgoznak tűzszerészek az egykori lőtéren.

Milyen támogatást kapnak a hozzátartozók?

Portálunk arra is kíváncsi volt, a kötelességük teljesítése közben elhunyt tűzszerészek családjai milyen támogatásban részesülnek. A Honvédelmi Minisztérium ezzel kapcsolatban kérdésinkre úgy válaszolt, a honvédség teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel, betegségekkel összefüggésben felmerült károkért."A Magyar Honvédség kötelességének tekinti, hogy gondoskodjon az özvegyekről és az árvákról is. Az elhunyt honvédek hozzátartozói a honvédség szociális gondoskodási körébe kerültek, és jelentős támogatásba részesülnek. Anyagi kártérítésen felül, az érintettek kegyeleti juttatásban, özvegyi nyugdíj és árvaellátásban részesülnek. Lakhatási juttatásként - ha honvédségi lakásban lakik - továbbra is jogosult a HM rendelkezése alatt álló lakásra, a lakásbérleti jogot változatlan feltételek mellett folytathatja. A hozzátartozó lakhatási juttatásként igény esetén vissza nem térítendő támogatásra, valamint egyszeri pénzbeli támogatásra jogosult, mint ahogy a munkáltatói kölcsönéből fennálló tartozásának elengedését is kérheti a minisztertől. A kiskorú gyermekről való gondoskodás keretében az elhunyt gyermeke évente kétszer nevelési támogatásban és tanévindítási hozzájárulásban részesül.Az özvegy jogosult a katona-egészségügyi ellátásra, élhet a rekreáció – és ahol erre adottak a feltételek – a katonai szervezeteknél történő kedvezményes étkezés lehetőségével" - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium. Hozzátették, a sérült tűzszerész a vonatkozó jogszabályok alapján a teljes illetményére jogosult a betegállomány ideje alatt, ezen felül az ő esetében is teljes kártérítési felelősség terheli a tárcát.

hortobágy bomba
Fotó: Facebook/MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred

2006 óta húsz magyar katona vesztette életét

Portálunk megtudta, 2014-ben 73, tavaly pedig 65 olyan feladatvégzés közben elszenvedett sérülés történt a honvédségnél, amikor a tárca fizette a kártérítési juttatásokat. Tavaly 11180 robbanótestet és több mint 9000 gyalogsági lőszert hatástalanítottak a honvédség tűzszerészei Magyarországon. Azt is megkérdeztük a szaktárcától, hogy az elmúlt tíz évben összesen hány katonát ért halálos baleset. "2006. és 2016. között a Magyar Honvédség állományába tartozó katonák közül szolgálatteljesítés során - a Hortobágyon elhunyt 4 tűzszerész sajnálatos halálával együtt - húszan vesztették életüket. Az állománytagokra kiterjedő baleset-biztosítás megszűnése (2011. december 31.) óta halálos kimenetelű baleset - 2016. július elsejéig - nem történt. 2006. és 2016. között éves átlagban 50-60 katona érvényesített kárigényt szolgálatteljesítéssel összefüggő balesete miatt" - közölte portálunkkal a Honvédelmi Minisztérium.

Jól járt a biztosító

A biztosítás megszüntetését firtató kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy "korábban a honvédség rendelkezett biztosítási szerződéssel, amelyben a biztosítónak fizetett biztosítási díj jóval meghaladta a kifizetett kárszolgáltatások összegét, de a biztosító által a káreseményre fizetendő összeg limitált összeg volt, az előző honvédelmi vezetés ezért döntött úgy, hogy megszünteti a biztosítást, és a káreseményeket a tárca fizeti". Hozzátették, "a honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagok felé, így a biztosítás hiánya semmiféle hátrányt nem okoz a balesettel érintett katonáknak, valamint hozzátartozóiknak".

A PestiSrácok.hu megkérdezte, a tárca által fizetett biztosítási díj és a biztosító által kifizetett kártérítések között mekkora az eltérés. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint 2006-ban például 914 millió forintot utalt át a biztosítóknak, miközben utóbbiak mindössze 197 millió forintos térítést fizettek a katonáknak. 2010-ben a 420 millió forintos kifizetett díjjal szemben 254-, 2011-ben pedig a 463 millió forintos utalással szemben 206 millió volt a biztosítói térítés összege. A tárca tehát minden évben több díjat fizetett, mint amennyit a biztosító térített a katonáknak.

Portálunk annak is utánajárt, hogy átlagosan napi 7-8 bejelentés érkezik tűzszerész ügyeletre, de a hívások száma egyes időszakokban eléri a 15-20-at is. Ez azt jelenti, hogy évente átlagosan 2500 bejelentés érzik az alakulathoz, tavaly egészen pontosan 2456 bejelentés futott be a tűzszerészekhez.

Fejeket követel a sajtó

Ismert, a Hortobágyon bekövetkezett tragikus tűzszerészbaleset óta folyamatosan támadja a magyar sajtó a Honvédelmi Minisztériumot. Egyes orgánumok Hende Csaba és Simicskó István honvédelmi miniszterek nyakába próbálja varrni a tragédiát. A Magyar Nemzet például egyenesen arról írt tegnap, hogy Simicskó is felelős a tragédiáért, mert a miniszter semmit sem tett a katonák túlterhelése, túlzott foglalkoztatása ellen. A napilapnak minderről egy 20 éve nyugdíjban lévő egykori katona nyilatkozott szakértőként. Az ügyben a tőzsdecápa Soros György támogatásaival és norvég pénzekkel is kövéren kitömött Átlátszó is csúcsra járatta magát, a portál - önmagát nem meghazudtolva - ezúttal is a zsebekben turkál és azt próbálja kideríteni, hogy ki, és mennyit keresett a tragédiába torkolló hortobágyi lőszermentesítésen.

tűzszerész

A PestiSrácok.hu a Magyar Nemzet és az Átlátszó állításaival kapcsolatban a Honvédelmi Minisztériumot is megkereste, hogy kiderítsük, valóban évek óta törvényt sért-e a tárca, és hogy valóban aránytalanul magas-e a katonaság tűzszerész állományának terhelése. A minisztérium kérdéseinkre azt válaszolta, "a Honvédelmi Minisztérium nem sért törvényt és a katonaság tűzszerész állományának sem aránytalanul magas a terhelése, mint ahogy az óriási fluktuációról szóló híresztelések is légből kapottak".

Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy mi lett volna, ha ugyanez a tragédia nem a hortobágyi pusztaságon, hanem mondjuk a Széll Kálmán téren, Kamaraerdőben vagy a Rákóczi hídnál történik, hogy csak néhányat említsünk a közelmúltban megtalált nagyobb robbanótestekből. Azokból, amelyekből évente átlagosan két és félezret hatástalanítanak a tűzszerészek. Akkor ki lett volna a hibás?

Vezető fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.