Pesti Srácok

Történelmi szignó - A két legnagyobb szennyező is aláírta a klímaegyezményt

Történelmi szignó - A két legnagyobb szennyező is aláírta a klímaegyezményt

Történelmi jelentőségűnek ítélték a szakértők Kína és az Egyesült Államok csatlakozását a klímavédelmi megállapodáshoz, amelyet a G20-as kínai csúcs előtt jelentettek be. A legnagyobb két környezetszennyező nagyhatalom lépésétől azt várják, más országoknak is ösztönzést adhatnak a klímavédelmi célok eléréséért. A csatlakozás miatt ugyanakkor Obamát azzal vádolják a republikánusok, hogy irreális gazdasági elvárásoknak akar megfelelni, amelyek gyengítik az USA versenyképességét. Donald Trump egyenesen azzal kampányol, hogy visszalépne a klímaegyezménytől, sőt még többet szennyezne, ha az ország gazdasági érdekei úgy kívánják. Kína esetében pedig nem (csak) a globális környezetvédelmi célok, hanem önérdeke is a csatlakozás mellett szól, az ország lakossága ugyanis belefullad a szmogba. A hivatalos propaganda nyomásával szemben tavaly még oktatófilmet is bemutattak a nagyközönségnek a szmog egészségkárosító hatásairól, amelynek üzenete elsősorban a politikai vezetésnek szólt, hogy betelt a pohár. A világ országai apró lépésekben haladnak a klímaegyezmény ratifikálása felé. Meddig húzható még a felelős cselekvés elhalasztása?

Kis lépés az emberiségnek?

Peking és Washington szombaton, a G-20-as országok kínai csúcstalálkozója előtt tartott közös sajtótájékoztatón jelentette be, aláírták a tavaly decemberben megszületett párizsi klímaegyezményt. A két ország csatlakozása azért is jelentős, mert közösen a világ széndioxid kibocsátásának 38 százalékáért felelősek. Barack Obama amerikai elnök az aláírást követően úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Az is elképzelhető, hogy a klímamegállapodás még az év vége előtt hatályba lép. Ez azonban csak akkor következik be, ha legalább 55 olyan ország ratifikálja az egyezményt, amelyek együttesen a globális felmelegedésért felelős gázok 55 százalékát bocsátják ki. A klímaegyezmény eredeti célja, hogy az ipari forradalomhoz képest csak két fokos legyen a globális hőmérséklet-emelkedés.

obama
Obama előre menekül, Kína taktikázik; Fotó: brunchnews.com

Bár Kína és az USA bejelentése jelentős hatással lehet a klímavédelmi célok elérésében, további nagy kibocsátók csatlakozására is szükség van. Az egyezmény aláírásához legközelebb a szintén jelentős kibocsátónak számító Argentína, Brazília, Dél-Korea és Japán áll. Több ország ugyanakkor egyelőre várakozó állásponton van. Ilyen jelentősebb szennyezők Oroszország (7,5 százalék), India (4,1 százalék), Kanada (1,95 százalék) , Dél-Korea (1,85 százalék), és Mexikó (1,7 százalék).

A versenyképesség csökkenése miatt bírálják Obamát

Klímavédelmi vállalása értelmében az elkövetkezendő kilenc évben az Egyesült Államokban a kibocsátási szintet 26 százalékkal csökkentenék a 2005-ös szinthez képest. Emiatt a republikánus ellenzék élesen bírálta Barack Obamát a lehetséges gazdasági hatások miatt. Véleményük szerint az USA csatlakozása szégyenletes, és ékes példája Obama egyoldalú hatalomgyakorlásának. Többek közt azt is kifogásolták, hogy az amerikai szenátust nem szavaztatták meg ebben a kérdésben. A klímaszkeptikus szenátor, Jim Inhofe úgy nyilatkozott, az amerikaiak sosem fogják támogatni ezt az egyezményt, mert irreális gazdasági ígéreteket fogalmaz meg, csak tengeren túli munkahelyeket generál, amely csökkenti az ország gazdasági versenyképességét.

Trump, a kétarcú

Az amerikai elnökválasztási hajrában Hillary Clinton a klímaegyezmény megkötése mellett foglalt állást, a jelenleg látványosan hallgató Donald Trump ugyanakkor a kampányában a megegyezés visszavonását ígérte a választóinak. A klímavédelmi egyezmény ratifikálását követően ugyanakkor három évig nem lehet visszavonni a csatlakozást, és további egy év, mire ez hatályba lép, amely időszak túlnyúlik egy elnöki cikluson.

Doonbegarial
Ezt a partvonalat félti Trump a felmelegedés hatásaitól; Fotó: trumphotelcollction.com

Donald Trump viszonya a globális felmelegedéshez meglehetősen kétarcú. Mint arról korábban egy olajipari konferencia kapcsán beszámoltunk, Trump arról beszélt, megválasztása esetén visszavonná az USA csatlakozását a klímavédelmi egyezményhez. Trump különben beszédeiben következetesen a munkások és a nemzetgazdaság érdekével ellentétesnek nevezi a károsanyag-kibocsátást korlátozó intézkedéseket, amelyek ártanak az amerikai vállalatoknak. Már korábban is hangoztatta, elnökként újra életet lehelne az amerikai szénbányászatba és “minimum” újratárgyaltatná az ENSZ globális klímaegyezményét. Egyes twitter-bejegyzéseiben egyenesen arról beszél, hogy a globális hőmérséklet nem emelkedik, hanem csökken. Az üzletember Trump ugyanakkor felelősen és elővigyázatosan gondoskodik saját javairól. Amikor a szélsőséges időjárásnak köszönhetően írországi golfpályájának tengerparti szakasza nyolc méterrel beljebbre került, azonnal kérvénnyel folyamodott a hatóságokhoz, hogy egy partfallal, védőgáttal erősíthesse meg "telke" határait. A világ egyik legnagyobb golfpályájaként számon tartott birtok védelmében Trump még egy hatástanulmányt is beidézett, amely a globális felmelegedés hatásait vizsgálja 2050-ig. Egyértelmű tehát, hogy Trump üzletemberként számol a globális felmelegedés hosszútávú hatásaival, ugyanakkor politikusként képes ezzel ellentétes állításokat is megfogalmazni, ha az lobbicégeinek kedvező.

Kínát az önérdek is vezérli

A Xinhua hírügynökség nagyszabású korábbi bejelentése szerint a kínai törvényhozás jóváhagyta a klímavédelmi megállapodás aláírását. Kína Népi kongresszusának Állandó Bizottsága egyhetes ülésezés után fogadta el a jóváhagyó javaslatot. Ismert, Kína bocsátja ki a világon a legtöbb széndioxidot, az összes kibocsátás mintegy 20 százalékát. A megegyezést méltató kínai politikai és diplomáciai megnyilvánulások ellenére ugyanakkor figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a globális klímavédelmi törekvések egybeesnek Kína saját érdekeivel is, illetve belső kényszerével, amelyet a környezetszennyezés az ország lakossága körében okoz.

_87368821_030684848-1
Átlagos reggel a kínai iskolásoknak; Fotó: bbc.com

Talán ennek is tudható be, hogy a klímavédelmi egyezmény aláírását megelőzően Kína már komoly lépésekre szánta el magát, például a szénerőművek korszerűsítése tekintetében. Szándékaik szerint 2020-ig 60 százalékkal csökkentenék így szennyezőanyag-kibocsátásukat. A modernizálás eredményeként évente mintegy 100 millió tonnával kevesebb szenet égetnek el, és mintegy 180 millió tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki a légkörbe. Az elhatározás drasztikusságát jól jelzi, hogy a világ legnagyobb szénfelhasználója és –kitermelőjeként 2013-ban az ország szénfogyasztása 4,2 milliárd tonna volt, és az elektromos energia több mint 70 százalékát szénerőművek állították elő. Kína ugyanakkor nemrégiben elismerte, erősen alábecsülte fogyasztását, és több százmillió tonnával több szenet égetett el, mint amennyit eredetileg közölt.

A környezetvédelem és a légszennyezés problémáira meglehetősen érzéketlen a kínai vezetés. Legalábbis eddig annak mutatkozott. Ugyanakkor tavaly a hivatalos propaganda nyomása ellenére óriási érdeklődés övezte azt a dokumentumfilmet, amely Kína városainak légszennyezettségével foglalkozik. A Búra alatt című filmet Chai Jing, a kínai állami televízió (CCTV) volt műsorvezetője készítette, aki nemcsak médiaszemélyiség, de anya is. Gyermeke a terhesség óta szenved olyan súlyos betegségekben, amelyek a légszennyezettségnek tulajdoníthatóak. A téma intimitása miatt ezért a hivatalos állami propaganda kénytelen volt eltűrni a Jing által megfogalmazott kritikát, miszerint a légszennyezés 60 százalékban a rossz minőségű szénnek és üzemanyagnak köszönhető, amelyek ellenőrzése a cégek és az állami hivatalok összefonódása miatt is problémás. A dokumentumfilmet egyfajta ismeretterjesztő filmnek készítették, hogy az ország lakossága megértse, milyen káros a légszennyezettség az egészségre. Mivel azonban a városlakók naponta szembesülnek az elviselhetetlen szmoggal, a film inkább tekinthető üzenetnek a hatalom felé, hogy betelt a pohár. Bár az állami sajtó gondosan eltüntette a dokumentumfilmmel foglalkozó cikkeket, a film megjelenését követően már mintegy 128 kattintás volt a videón. Jing ráadásul már korábban is foglalkozott a környezet és egészség kapcsolatával, amikor a szénbányászok között pusztító “fekete tüdő” betegségről készített nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmet. Talán ennek a sorozatos küzdelemnek is köszönhető, hogy végül az új film sikeréhez Chen Jining környezetvédelmi felelős is gratulált.

Van ellentmondás a politikai ambíciók és a valóság között

Idén áprilisban, a Föld Napja alkalmával Áder János köztársasági elnök aláírásával hazánk is csatlakozott a 171 országot tömörítő megállapodáshoz. A témában megszólaltatott szakértő arról beszélt, a párizsi megállapodás egy vállalható kompromisszum aközött, ami tudományosan szükséges és ami politikailag ma lehetséges. Kőrösi Csaba, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője a PestiSrácok.hu-nak kifejtette, létrejött egy igen ambiciózus globális klímavédelmi rendszer, amelynek célja, hogy az ipari forradalom idején mérthez képest ne emelkedjen a globális hőmérséklet két fok fölé. Sőt, a század második felében ezt vissza lehessen fordítani egy másfél fokos szintig. Ugyanakkor a politikai ambíciókat a valóság nem tükrözi vissza, hiszen a jelenlegi vállalások mellett a hőmérséklet emelkedése messze a két fok fölött, 2,7 fok körül alakul majd. Kőrösi Csaba úgy fogalmazott:

Forrás: PestiSrácok.hu/figyelo.hu/nullahategy.hu/nbcnews.comFotó: climatechangenews.com

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Mezítelen gyermek holttest a patakban - Egy falu keresi a gyilkost

Exkluzív 2018 május 19.
A döbbenet az úr most Sólyon. A kicsi Veszprém megyei faluban pénteken este brutális gyilkosság áldozata lett egy nyolc éves kislány. Az elkövető egy 16 éves hajmáskéri fiú, akit gyakran láttak a településen biciklizni. A PestiSrácok úgy tudja, hogy a gyilkos kamaszt szombaton délelőtt elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság az információnkat egyelőre nem erősítette meg, azt azonban igen, hogy gyilkosság megalapozott gyanújával nyomoznak.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.