Pesti Srácok

Eörsi László nem is történész, hanem egy „népművelő tornatanár” - Válaszok a Dózsa Lászlót ért hecckampányra

null

Az ’56-os emlékévvel kapcsolatban indult vitát minél nagyobb területre próbálja kiterjeszteni a korszakkal foglalkozó történészek egy része, illetve az erre ráakaszkodó balliberális média, és a cél jól láthatóan az állami megemlékezések által képviselt narratíva teljes bedöntése. Tudatosan felépített támadás rajzolódik ki, amely a plakátügytől elrugaszkodva mostanra odáig jutott, hogy a lehető legtöbb dolgot történelemhamisításnak minősíti. A balliberális sajtó az egykori 1956-os Intézet korábbi munkatársa, Eörsi László megnyilvánulásait kapta fel, de kiállt mellette kollégája, Rainer M. János történész is. A PestiSrácok.hu többeket – köztük történészeket – megszólaltatott, akik egyrészt igazolják Dózsa László szabadságharcos múltját, másrészt erősen megkérdőjelezik a botrányt kirobbantó Eörsi László történészi hitelességét.

A témával foglalkozó korábbi cikkünk megjelenése után reagált a PestiSrácok.hu megkeresésére Rainer M. János, a négy éve az Országos Széchenyi Könyvtár égisze alá sorolt 1956-os Intézet vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szavai szerint az Intézet véleményét nem kérték ki Dózsa László kitüntetésével kapcsolatban, ahogy az 1990-es évek vége óta az 1956-os Emlékérem előterjesztéseit véleményező társadalmi bizottságba sem hívták meg az Intézetet. Rainer csatlakozott tudományos munkatársa, Eörsi László véleményéhez, aki Dózsa László történetének több elemét megkérdőjelezi, például forráshiányra hivatkozva. Azzal kapcsolatban viszont, hogy a kérdéses plakáton állítólag szereplő, a kádári propaganda által is felhasznált "rosszfiú" Pruck Pál miként úszhatta meg a megtorlást, nem adott választ, csak arra hivatkozott, hogy Pruck szerepét ugyanúgy nem igazolják források, ahogy Dózsáét sem.

– fogalmazott sportnyelven a történész, egyúttal elismerve, hogy a Pruck Pál-sztori sem áll igazán erős lábakon.

PestiSracok facebook image

A történetben kulcsszerepet játszik Eörsi László, az 1956-os Intézet munkatársa, aki Dózsa László 2005-ben megjelent Bohóc vérben és vasban című életrajzi könyvét annak idején messzemenően hitelesnek nevezte, az elmúlt napokban viszont Dózsa’56-os történetének elemeit próbálta szakmai érveléssel cáfolni, és ezzel hitelteleníteni őt. Eörsiről ugyanakkor tudni kell, hogy szakvégzettség nélküli hobbitörténész, aki eredetileg tanító volt, majd rögtön a tanárképző főiskola elvégzése után vették fel az 1956-os Intézetbe. Rainer M. János, aki az Országos Széchenyi Könyvtár égisze alatt továbbra is irányítója az 1956-os Intézetnek, szokatlan módon több médiumnak is megküldte a PestiSrácok.hu kérdéseire írt válaszát. Ezért itt hosszabban nem is idézzük, aki kíváncsi rá, megtekintheti a Mandiner.hu-n.

A PestiSrácok.hu ott volt az Újpest Színházban tartott, Bohóc vérben és vasban című színpadi visszaemlékezés bemutatóján, ahol Baranyi László, Dózsa László színésztársa és egyúttal ’56-os harcostársa idézte fel első találkozásukat a harcok közepette:

Megszólaltattuk Szilágyi Andor író-filmrendezőt, a Vidnyánszky Attila által rendezett Tóth Ilonka c. színházi darab és a Mansfeld c. film íróját. Felelevenítette Eörsi László korábbi véleménynyilvánításait Dózsa Lászlóval és más ’56-os szereplőkkel kapcsolatban is, és mindez ugyancsak azt látszik alátámasztani, hogy végső soron nem személyek, hanem 1956 tisztelete és kultusza áll a célkeresztben, ezt akarják szétzúzni egyesek:

Az ’56-os eseményekkel kapcsolatban Vincze Gábor történész elmondta portálunknak, hogy a forradalomnak és szabadságharcnak van egy konzervatív és egy liberális értelmezése, és az egykori 1956-os Intézet, illetve volt munkatársai az utóbbit képviselik.

„Biztosan tudom mondani, hogy Dózsa László hiteles személy, a kezében van egy olyan dokumentum, amely azt igazolja, hogy meghalt és eltemették” – ezt már Jobbágyi Gábor, az ’56 utáni megtorlások és perek jogtörténetét kutató jogász nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, aki szót ejtett Eörsiről is:

Az 1956-os Intézet közelmúltbeli megszüntetése, illetve állományának betagozása az Országos Széchenyi Könyvtárba „nem tekinthető véletlenszerűnek” – fogalmazott Jobbágyi.

A Szabadságharcosokért Közalapítványt is felháborította a támadás

A Boross Péter által elnökölt Szabadságharcosokért Közalapítvány Kuratóriuma közben közleményben tudatta: döbbenten és felháborodva kíséri figyelemmel azt a nemtelen és velejéig rosszindulatú hajszát, amelyet egyes sajtóorgánumok folytatnak Dózsa László '56-os hős ellen. Írásaikkal az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentőségét is relativizálják, és ezzel a legrosszabb kádári időszakot idézik fel.

A Kuratórium üdvözli az '56-os Emlékbizottságnak Dózsa Lászlót megvédő nyilatkozatát, amellyel teljes mértékben egyetért. A kuratórium egyidejűleg kinyilvánítja, hogy:

Emlékezetes, Dózsa Lászlóról Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója rendezett játékfilmes elemekkel izgalmassá tett portréfilmet, amelyet a Corvin moziban, majd a Pesti Srácok Emlékparkban több alkalommal is nagy közönség előtt mutattak be. A rendező most azt reméli, az MTVA jóvoltából a nagyközönség is megnézheti az filmet, amely alapján minden néző eldöntheti, hisz-e Dózsa Lászlónak, vagy Eörsi vádjait osztja-e inkább. A filmről itt láthatnak összeállítást.

A vezető képet az Indafotón találtuk Eörsi Lászlóról.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.