Pesti Srácok

Már a NAV is nyomoz a Quaestor börtönviselt strómanja után

Már a NAV is nyomoz a Quaestor börtönviselt strómanja után

Már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is nyomozást folytat Orgován Béla ügyében, aki azzal vált ismertté, hogy a Quaestor-botrány kirobbanásakor tíz napra átvette a brókercég vezérigazgatói tisztségét a bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással is vádolt Tarsoly Csabától. A büntetett előéletű, nyolc általánost végzett Quaestor-strómant a jelenleg még ismeretlen tettes ellen zajló eljárásban költségvetési csalással gyanúsíthatják meg.

Költségvetési csalás bűntettének gyanújával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is nyomozást indított abban a Quaestor-ügytől elkülönített eljárásban, amely a bukott strómant, Orgován Bélát érintheti, aki 2015 márciusában tíz napra papíron átvette a Quaestor vezérigazgatói tisztségét Tarsoly Csabától - értesült a PestiSrácok.hu a NAV Bűnügyi Sajtóirodájától. A Quaestor-vezérrel és társaival szemben bűnszervezetben elkövetett csalás, sikkasztás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában. Büntetőügyüket tavaly nyáron kezdte el tárgyalnia Fővárosi Törvényszék. Tarsoly Csabával szemben a vádirat 753 rendbeli bűncselekményt tartalmaz. A vád szerint a bűnszervezet Tarsoly irányítása alatt működött, hozzá csatlakozott a Quaestor-csoport vezetőtestületének még három tagja, őket könyvelők, informatikusok és más vezető beosztású alkalmazottak segítették. Az ő feladatuk volt egyebek mellett a felügyelet megtévesztése, az eltulajdonított értékekről titkos nyilvántartás vezetése, valamint az ügyfeleket megtévesztő marketinges kampány menedzselése, majd egy piramisjátékhoz hasonló rendszert hoztak létre. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, 5-től 25 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Orgován a Quaestor vezetőjeként mindent aláírt, amit kértek tőle. Fotó: blikk.hu

Tarsoly helyét vette át, papíron

PestiSracok facebook image

A brókerbotrány kirobbanása után nem sokkal derült ki, hogy egy nyolc általánost végzett, üzletszerű kéjelgés elősegítése és emberölés kísérlete miatt is elítélt korábbi tápiósági közmunkás, Orgován Béla lett Tarsolyék helyett a cég vezetője. A Quaestor-stróman saját – kiszivárgott - vallomásában azt állította, hogy azért vállalta el a vezérigazgatói szerepet, mert ki szerette volna próbálni magát ügyvezetőként, illetve úgy látta, ezzel meg lesz alapozva a jövedelme. Orgován a Quaestor bukásának előestéjén lett a Quaestor Invest Kft. ügyvezetője, szolgálataiért bruttó 250 ezer forintos havi fizetést ígértek neki, de végül ebből persze semmi nem lett. Nem sokkal később a Quaestor Pénzügyi Zrt. vezérigazgatói posztjára is felkérték, ezt a munkát 500 ezer forintért vállalta el, de végül a fizetését sem vehette fel a büntetett előéletű stróman.

Mindent aláírt, amit kértek tőle

A nyomozóknak elmondta azt is, hogy őt a botrány kirobbanása előtti napokban választották ki, találkozott is Tarsoly Csabával, de nem sokat beszélgettek. Ő minden aláírt, amit kértek tőle, vezetőként ráadásul engedélyt adott arra, hogy Tarsoly öncsődöt jelentsen. Tarsoly később visszavette a cégek vezetését. Orgován a vallomása szerint nem látott abban semmi furcsát, hogy egyből a kinevezése után valaki átveszi tőle a feladatokat. Tarsolyt pár nappal később vették őrizetbe, Orgovánt és egy másik személyt pedig közokirat-hamisítással gyanúsították meg. Kérdésünkre az ORFK kommunikációs osztálya közölte, hogy utóbbi személy vonatkozásában a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek. Az okirat-hamisítással továbbra is gyanúsított Orgován Béla ellen folyó eljárást ugyanakkor a rendőrség - hatáskör hiánya miatt - részben elkülönítette és áttette a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, ahol az adóhatóság tájékoztatása szerint költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A PSZÁF elfelejtett feljelentést tenni a Quaestor-ügyben, most vesztegetés miatt nyomoz az ügyészség a volt vezetők ellen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Több ügyben nyomoznak még

A Quaestor-üggyel összefüggésben több elkülönített eljárás is folyamatban van. Tavaly októberben írtuk meg, hogy Tarsolyékat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel is gyanúsítja már a Nemzeti Nyomozó Iroda. A kár, ahogy az alapügyben, itt is milliárdos nagyságrendű, a tíz gyanúsított közül pedig nyolc személy a már bírósági szakban lévő eljárásnak is érintettje. A rendőrség tájékoztatása szerint azóta újabb gyanúsítások nem történtek, a nyomozás határidejét pedig márciusig hosszabbították meg. A másik, szintén a brókercéget érinthető eljárás a Központi Nyomozó Főügyészségen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt múlt év márciusa óta zajlik, továbbra is ismeretlen tettes ellen. Ennek előzménye, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009-es vizsgálata során feltárták, hogy Tarsoly Csabáék valótlan adatokat adtak le a felügyeletnek, ám ezek után megúszták három milliós bírsággal. Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint a PSZÁF-nak ekkor fel kellett volna jelentenie a Quaestort, mivel csaltak az adatokkal, de ez „valamiért” mégsem történt meg. A főügyész a KNYF-hez fordult és nevek megemlítése nélkül feljelentést tett a PSZÁF korábbi vezetői ellen.

Címlapfotó: magyarvagyok.info

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.