Pesti Srácok

Fokozódik a néppártosodás: feloszlatta magát a Jobbik vámosmikolai alapszervezete

Fokozódik a néppártosodás: feloszlatta magát a Jobbik vámosmikolai alapszervezete

Megszűnt a Jobbik vámosmikolai alapszervezete, miután annak tagjai szerdán egyhangúlag az önfeloszlatásról döntöttek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ez az alapszervezet egyike volt annak az 57-nek, amely aláírta a Vona Gábor pártelnöknek szombaton átadott tiltakozó petíciót a Jobbik balra tolódása miatt.

Varga Attila, a vámosmikolai Jobbik elnöke a PestiSrácok.hu-nak elmondta: döntésükről hivatalosan csütörtökön tájékoztatták a párt választókerületi elnökét, Fehér Zsoltot.

– fogalmazott Varga Attila. Példaként említette Novák Elődöt, Gaudi-Nagy Tamást vagy Lenhardt Balázst. Emlékeztetett, január elején nyílt levélben kérte irányváltásra pártját. (A PestiSrácok.hu is ismertette a nyílt levelet, amelyben a vámosmikolai elnök szóvá tette: pártja már nem az, ami volt, ebben az esetben pedig vagy a tagság és a szervezeti vezetők lecserélése, vagy a párt vezetésének bukása jelenthet megoldást.) Varga Attila elmondta: hiába próbálták a pártvezetés figyelmét fölhívni arra, hogy rossz irányba tartanak, jelzéseiket a szőnyeg alá söpörték. A szombaton Vona Gábornak átadott, 57 jobbikos alapszervezet által aláírt petíció kapcsán pedig megkezdődött a nyomásgyakorlás, példát akartak statuálni velük, ennek pedig nem várták ki a végét. Tájékoztatása szerint a vámosmikolai szervezetnek kilenc aktív tagja volt, akiknek a párttagsága most megszűnt. Jelezte: nagyon nehéz volt ezt a döntést meghoznia, hiszen tíz évig volt a Jobbik tagja. Arról is beszélt: soha semmire nem kértek pénzt a pártközpontból, mindent a saját spórolt pénzükből finanszíroztak, a lelkesedés hajtotta őket – egészen mostanáig.

PestiSracok facebook image

Tiltakozó alapszervezetek

Ellentmondó számok terjedtek el arról, hány jobbikos alapszervezet neve szerepelt a szombati petíción. A PestiSrácok.hu is először 25-ről írt, majd azt az információt kaptuk, hogy valójában több mint ötven szervezet csatlakozott a petícióhoz. Az ellentmondást mostanra sikerült föloldani. Úgy tudjuk, a szervezetek nevei két külön lapra kerültek, ám egy figyelmetlenség miatt Vona Gábornak csak a 25 nevet tartalmazó első oldalt adták át, a másodikat nem, pedig azon további 32 alapszervezet neve szerepelt. Bár a pártvezetés szombat óta próbálta kiszedni a petíciós akció szervezőiből, ki a többi renitens, ám – látva, milyen boszorkányüldözés indult az ismertté vált 25 ellen – ezt nem árulták el nekik.

Abból is félreértés adódott, hogy volt olyan alapszervezet (például a bernecebaráti), amelynek az elnöke csatlakozott a petícióhoz, viszont a helyi tagokat nem volt ideje erről megkérdezni. Hogy hogyan is fest a példastatuálás a Jobbikban, az a pártigazgató szavaiból derül ki. Szabó Gábor a Magyar Időknek szerdán elárulta, tizenöt szervezetet, amely eddig beismerte, hogy aláírta a petíciót, arra kötelezte, két héten belül tartsanak egy taggyűlést, ahol ki kell fejteniük a petícióban megfogalmazott kritikájukat, illetve javaslatokat is kell tenniük. A csoportülések jegyzőkönyveit el kell juttatniuk a Jobbik központjába, ahol az országos elnökség kiértékeli azokat. Szabó azt is elmondta, ezután személyesen egyeztetni fognak az érintett csoportok vezetőivel.

A PestiSrácok.hu úgy tudja, a vámosmikolaihoz hasonlóan több másik jobbikos alapszervezet is az önfeloszlatáson gondolkodik, hogy elejét vegye a pártvezetés elszámoltató, megfélemlítő akciójának.

Vezető kép: Népszabadság/Kurucz Árpád

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.