Pesti Srácok

Huth Gergely új dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország kedden debütál a mozivásznon

TGM és Orbán egymásba karolva állja a gumibotozást. Csurka és Esterházy együtt mulat Mészöly Miklós születésnapján. Csak két villanás a nyolcvanas évek politizáló, értelmiségi ellenzékéből, amikor a nézetkülönbségek marginálisak voltak, a kommunista ellenség pedig közös. Ám alig pár év telt el, s átjárhatatlan szakadékok nyíltak népi és urbánus, jobb- és baloldali között. Hol rontottuk el? Az ellentétek egyébként is kiéleződtek volna, vagy alaposan rásegített a késő-kádári éra állambiztonsági szolgálata, amely hihetetlen energiát fordított az ellenzéki csoportok manipulálására, összeugrasztására? Erre a kérdésre keresi a választ Huth Gergely új dokumentumfilmje, a Szétszakadt Magyarország, amelynek díszbemutatójára korlátozott számban még regisztrálhatnak a Tisztelt Olvasók!

A film díszbemutatója a ma már különböző térfelekre került szereplők és kutatók nyilvános vitájával február 21-én este fél hétkor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A díszbemutatóra (korlátozott számban és előzetes regisztráció alapján, ingyenes belépővel) olvasóinkat is szeretettel várjuk.

SZÉTSZAKADT MAGYARORSZÁG – OKNYOMOZÁS A KÖZELMÚLT TÖRTÉNELMÉBEN A HAMVAS INTÉZET KUTATÁSAI ALAPJÁN.

A dokumentumfilm megszólalói: Alexa Károly irodalomtörténész, Bálint László kutató, volt kémelhárító, Deutsch Tamás politikus, Fodor Gábor politikus, Jakab Lajos egykori szamizdatos, Horváth Attila (a felvétel óta alkotmánybíróvá választott) jogtörténész, Kukorelly Endre költő, Pesty László filmrendező, Szokolay Zoltán költő.

PestiSracok facebook image

Rendezte: Huth Gergely, forgatókönyv: Mező Gábor, dramaturg: Kerekes András, producer: Skrabski Fruzsina, vezető operatőr: Barta Zoltán, gyártásvezető: Zsalakó Réka, zene: Sándor Csaba, narrátor: Mécs Károly. A dokumentumfilmet Pásztor Tamás animációi, számos eredeti dokumentum, fotó és filmrészlet és egy eddig ismeretlen, kordokumentum értékű házi videó teszi különlegessé, alapját pedig Hankiss Ágnes és munkatársai a Hamvas Intézetnél folytatott múltfeltárása adja.

Regisztráció a díszbemutatóra Szabó Fruzsinánál a [email protected] -n, február 20. délig lehetséges.

Készült a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával.

Vezető kép: Pásztor Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.