Pesti Srácok

Ki nem találnák, milyen feltétellel támogatná Demszky Gábor a budapesti olimpiát!

Ki nem találnák, milyen feltétellel támogatná Demszky Gábor a budapesti olimpiát!

Az elvszerűség és a következetesség fontos politikusi erények. Demszky Gábor például szívből támogatja, hogy Budapest olimpiát rendezzen – de csak akkor, ha éppen ő a főpolgármester, és az MSZP-SZDSZ van kormányon. Erről tanúskodik az a 2009-es, általa is aláírt levél, amelyben Bajnai Gordon akkori miniszterelnököt sürgeti, mielőbb üssék nyélbe az olimpiai törvényt, hogy a főváros pályázhasson a világjátékokra. Hét és fél év nagy idő: egy minapi interjúban Demszky már a „legkártékonyabb megaprojektnek” nevezte, ha Budapest olimpiát rendezne.

Érdekes levelet posztolt a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) vasárnap a Facebook-oldalán. A 2009. augusztus 27-ei keltezésű levelet a Főpolgármesteri Hivatal küldte Bajnai Gordon akkori miniszterelnöknek, és arról tájékoztatják a kormányfőt, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2008. december 18-án „a frakciók egyhangú szavazatával” elfogadta a BOM által kezdeményezett, 2020-as olimpiai rendezésre vonatkozó pályázat-előkészítési törvény tervezetét, és azt az Országgyűlésnek továbbították. Az iratban mielőbbi találkozót kezdeményeznek a parlamenti pártok vezetőivel, hogy azon a Fővárosi Önkormányzat és a BOM tájékoztathassa a frakciókat, és

A levelet Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester, a közgyűlés pártjainak frakcióvezetői – Steiner Pál (MSZP), John Emese (SZDSZ), Tarlós István (Fidesz), Bagdy Gábor (KDNP), Hock Zoltán (MDF) –, valamint a BOM elnöke, Szalay-Berzeviczy Attila írta alá. Az irományban egyébként szó sincs semmiféle népszavazásról, az emberek megkérdezéséről – akkoriban ugyanis a balliberális politikusok, értelmiségiek ezt még nem tartották fontosnak. A Bajnai Gordonnak küldött levelet egyébként a BOM az alábbi kísérőszöveggel tette most ki a Facebook-oldalára:

PestiSracok facebook image
Forrás: Facebook

Havas Henrik és más balliberális közszereplők olimpia-ügyi pálfordulása után talán már senkit nem lep meg, hogy a 2009-ben még olimpiai törvényt sürgető Demszky Gábor ma már egészen másként áll a történethez, hiszen nem a balliberális pártok vannak hatalmon, nem nekik jutna az olimpiarendezés dicsősége. A Vasárnapi Híreknek január végén adott interjúban a volt főpolgármester azt mondta:

A vagdalkozó levél arra nem tér ki, hogy húszéves regnálása alatt ő miért nem újította föl a 3-as metrót. Külön megmosolyogtató, hogy a „gazdag és erős” nagyvárost hiányolja – mintha ez az ő főpolgármestersége idején még meglett volna. Az interjúban arról panaszkodik:

Végül előáll a farbával; kiderül, hogy ő is aláírta a Momentum Mozgalom (MoMo) olimpiaellenes népszavazási kezdeményezését:

Demszky Gábornak azonban mostanában akad fontosabb dolga is, mint a budapesti olimpia megfúrásáról nyilatkozni. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró beruházásról szóló jelentése az általa vezetett Fővárosi Önkormányzatot is nevesítette a több tízmilliárdos kárt okozó bűncselekménysorozatról készült jelentésében. A legfrissebb hír, hogy Demszky elmegy az OLAF meghallgatására. Ezúton is jó magyarázkodást kívánunk neki!

Vezető képünkön a „nagy csapat”: Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon épp szeretne leülni. Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.