Pesti Srácok

Orbán Viktor: A világ beintett a liberálisoknak, mi elsőként lázadtunk fel, és sikertörténet lettünk

null

Tavaly a világ beintett a liberális világrendnek, de idén is lesz izgalom, fejvakarás, szemeknek dörzsölése - üzente Orbán Viktor miniszterelnök ma, 19. évértékelőjén a Várkert Bazárban, miközben a kormányfő azt is elárulta, 2017-ben Magyarországnak öt nagy támadást kell kivédenie. Orbán Viktor az unióról, a magyar eredményekről, a migrációról és a jövőről is beszélt, odaszúrt Soros Györgynek, szólt az elégedetlenkedőknek.

Tizenkilencedik alkalommal tartotta meg hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, aki ma a Várkert Bazárban a tavalyi évről, a jelenről és a jövőről is beszélt. A kormányfő azzal kezdte, hogy a 2016-os év egyáltalán nem volt unalmas és a 2017-es esztendő is ilyennek ígérkezik. „Volt és lesz izgalom. 2017-ben is lesz fejvakarás, szemeknek dörzsölése. Azt fogjuk egymástól kérdezni, valóban ez történik-e a világban. A globális és liberális világrend azt hitte, hogy rendje megváltoztathatatlan, de a történelem nem olvasta a nagyokosok írásait, nem tudott arról, hogy neki kampec, vége van. A történelem feltette a kezét, hogy itt vagyok, mutatnék újdonságot. Fittyet hányt a jóslatokra, vett egy éles kanyart és kilépett a számára kijelölt mederből. A történelem mi magunk vagyunk" - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a liberális világrend utópiákat erőltetett az országokra és népekre, kijelölte a beavatottak körét, amelyet 2016-ban sok helyen megelégeltek az emberek. „A Brexit, az amerikai elnökválasztás eredménye, az olasz kormány kipenderítése és a magyar kvótanépszavazás is bizonyítja, hogy az emberek megelégelték a gőgöt és a felsőbbrendűséget. Nem szeretjük, ha mások akarják helyettünk eldönteni, hogy mit gondoljunk, tegyünk. 2016-ban Európában fellázadtak azok, akiknek eddig nem lehetett hallani a hangját, akiket a politikai korrektség szájzár alá vett" - fogalmazott Orbán Viktor.

Egyértelműsítette, az elégedetlenség lázadásba fordult, mert ma a jólét ellenére az Európai Unióban a jövő árnyékot vet a jelenre, mert Európa nyugati felén és a tengerentúlon "beköszöntött a nyitott társadalmak korszaka" és megszületett politikai gondolatrendőrsége, a politikai korrektség. A miniszterelnök ismertette, 2016-ban éles kontúrral rajzolódtak ki „a hadállások", a nemzetek fellázadtak a globalisták ellen, a középosztály fellázadt a vezetők ellen. Ez az EU-ban azt jelenti, hogy a szuverén országok állnak szemben az unionistákkal és a választók állnak szemben a brüsszeli bürokratákkal.A globalista politika urai persze nem magukban keresik a hibát, hanem az embereket hibáztatják. Nem adják fel hadállásaikat. Azt hirdetik, hogy ott nincs többé demokrácia, ahol nem ők nyernek. Azt állítják, hogy a nép veszélyes a demokráciára" - ismertette a liberálisok gondolatait és érvrendszerét Orbán Viktor. Kiemelte, a magyarok már túl vannak a lázadáson, sőt talán elsőként lázadtunk fel, 2010-ben.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A miniszterelnök azt mondta: Magyarország hét év alatt felépítette saját politikai-gazdasági rendszerét, amely "a mi testünkre szabott, a mi ízlésünk szerint való". Magyarország "lázadására" példaként említette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „hazaküldését", a multinacionális vállalatok megadóztatását és a rezsicsökkentést. Orbán Viktor külön kiemelte: bár az Egyesült Államok korábbi kormánya, Brüsszel és "ráadásul Berlin is" kihirdette, hogy nem szabad megállítani a migránsokat, a magyar kormány azonban ellenállt, kerítést épített, megállította őket, megvédve ezzel Magyarországot és „mellékesen Európát is".

„Az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni: németet, olaszt, franciát, aki az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni. Fekete bárányok voltunk, mára sikertörténet lettünk. Semmi nem olyan sikeres, mint a siker” - szögezte le Orbán Viktor.

Beszédében a kormányfő hosszan sorolta a magyar sikereket, a béremelést, a munkanélküliség csökkentését, az adócsökkentést és a magyar gazdaság folyamatos növekedését. Orbán Viktor szerint a magyarok jövője biztosított, Magyarország erősödik és fejlődik, Magyarországon „a holnap nem vet árnyékot a mára, a holnap miatt nincs okunk idegeskedni, a családok talpra fognak állni és anyagilag is össze fogják szedni magukat". Hozzátette: ha mindenki rendesen elvégzi a munkáját, betartjuk a törvényeket, nem lesz baj és minden évben mindenki előre léphet. "Személyesen el vagyok kötelezve amellett, hogy Magyarországon egy gyermek se nőjön fel úgy, hogy ne lássa a szüleit dolgozni. Még messze vagyunk attól, hogy azt mondjuk, elég, és dicsekedjünk. Most kell szerénynek lenni, mert most van mire" - húzta alá a miniszterelnök.

Az évértékelő beszédből kiderült, Orbán szerint öt nagy támadást kell kivédenie Magyarországnak 2017-ben, amihez új nemzeti politikára lesz szükség. Az öt támadás közé sorolta, hogy Brüsszel meg akarja majd tiltani a rezsicsökkentést, tervük már az asztalon van és központi szabályozást akarnak. Napirenden marad a migráció ügye is - folytatta -, a kérdés az lesz, hogy őrizetbe vegyék-e a migránsokat, amíg jogerős döntés nem születik róluk. Orbán Viktor szerint meg kell majd küzdeni a nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával, az átláthatatlan külföldi befolyásolási kísérletekkel is.

„A nemzetközi szervezetek felerősödő aktivitásával kell megküzdenünk. Azokkal, akik titokban, külföldi pénzekkel akarják befolyásolni a magyar belpolitikát. Engedünk-e az átláthatatlan külföldi befolyásolási kísérleteknek, ez a kérdés. Itt nem a civil szervezetekről van szó, akik sikerre akarnak vinni egy fontos ügyet, hanem a nemzetközi szervezetek fizetett aktivistáiról van szó. Nagytestű ragadozók úszkálnak a vízben. Soros György határokon átívelő birodalmáról van szó, amely rengeteg pénzzel bír és egyfolytában azon dolgozik, hogy százezerszám szállítsa Európába a migránsokat" - emelte ki Orbán Viktor. A negyedik és az ötödik "támadás" szerinte az adópolitika és a munkahelyteremtő támogatások nemzeti hatáskörben tartását éri majd.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A kormányfő szerint Magyarországnak végre sikerült átlépnie az önsajnálat kultúrájából a cselekvés kultúrájába. „A magyarok épp eleget szenvedtek a bizonytalan, tehetetlen, böszme vezetőktől, azoktól, akik mind azt magyarázták el, mit miért nem lehet. Az önsajnálat nagy istencsapása volt az országon, az volt a szocialista kormányzás kultúrája. Az önsajnálat kultúrájából átléptünk a cselekvés kultúrájába, nincs módunk középszerűnek lenni. A magyarok soha nem érhetik be középszerű kormánnyal" - nyomatékosította. A miniszterelnök véleménye szerint a jó kormányzás úgy viszi el a célhoz az embereket, hogy amikor a nép eléri célját, azt gondolja, nem is volt szükség a vezetőkre. Legyen 2017 olyan év - folytatta - , amelynek végén azt érezzük, ment ez, mint a karikacsapás - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2017. február 10-én. Fotó: Horváth Péter Gyula

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2017. február 10-én. Fotó: Horváth Péter Gyulaa

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.