Pesti Srácok

Áder előtt, Áder után - Villámvita Hollik Istvánnal és Fodor Gáborral az államfőválasztásról élőben, 16:05-kor a Parlamentből!!

Újra Áder Jánost választották hétfőn köztársasági elnöknek, a baloldali ellenzék által támogatott Majtényi László egykori ombudsman ellenében. Villámvitánk élőben a Parlamentből jelentkezik, ahol Hollik Istvánt, a KDNP országgyűlési képviselőjét és Fodor Gábort, a Magyar Liberális Párt elnökét faggatjuk az államfőválasztásról. Emlékezetes, a baloldali pártok által támogatott Majtényi László beszédében a köztársaság, az 1989-es, 1990-es alkotmányos mozgalom értékeinek, vagyis a parlamenti demokrácia visszaállítását ígérte, valamint hangsúlyozta: olyan alkotmányt tart szükségesnek, amelyet népszavazás erősít meg. Áder János pedig a magyar érdekek és értékek szószólójaként kitért arra, hogy eddigi elnöki munkájában kiemelt helyen szerepelt a jövő generációk iránti felelősség, hiszen "épített és természeti környezetünkért viselt felelősségünk közös". Azt mondta: az öt éve is vallott értékek alapján kívánja az államfői munkát végezni.

Mi várható Áder újabb öt évében, mit ért a baloldal parlamenti demokrácián, mit várt a baloldal és mit a jobboldal Majtényitől, ha megválasztották volna? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre várunk választ a képviselőktől délután 16:05 pertől a parlamenti Villámvitán.

Élő adás hétfőn, délután 16:05 perckor a Parlamentből.

PestiSracok facebook image

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.