Pesti Srácok

Leszámolnak a Vona ellen tüntetőkkel – most a Jobbik nyírturai elnökét zárták ki

null

Nem kívánják felvállalni a Jobbik jelenlegi „ideológia és hitnélküli” politikáját, ezért föloszlatta magát a párt nyírturai alapszervezete. Közleményük szerint a döntést a szervezet hét tagja egyhangúlag hozta meg. A PestiSrácok.hu megtudta: a helyi szervezet elnökét ezzel egyidejűleg azért zárták ki a pártból, mert részt vett a január végi „gárdamellény-visszakövetelő” tüntetésen. Tehát úgy tűnik, Novák Előd kiszorítása után a Jobbik vezetése tovább folytatja a „leszámolást” a párt nemzeti radikálisaival.

Gulyás Géza, a nyírturai Jobbik volt elnöke a Facebookon osztott meg egy közleményt, amelyben bejelentette alapszervezetük önfeloszlatását. Közleménye szerint egyhangúlag döntöttek erről, mivel

Mint írta, a tagság egy keresztény, nemzeti, radikális mozgalomba lépett be, és ennek szellemében tevékenykedett a pártban, ám mára egy „színtelen-szagtalan, semmitmondó, csapongó gondolatvilág lengi körül ezt a szebb reményű alakulatot”. Szerinte a nemzeti elkötelezettséget felülírták az érdekek és az anyagi szemlélet.

PestiSracok facebook image
Gárdisták tüntetnek Vona Gábor ellen 2017. január 28-án. A képen Árpád-házi sávos zászlóval a kezében Gulyás Géza; Forrás: Facebook

A levél szerint ez az új irányvonal teljesen leamortizálta, enerválttá tette a tagságot, elvesztették a hitüket, bizalmukat. A legfájóbbnak a fiatalok elfordulását nevezte a nyírturai exelnök, aki levelét azzal zárta: „A Jobbik után is van élet, létezik és mindig is lesz nemzeti radikalizmus!”

A PestiSrácok.hu megkeresésére Gulyás Géza a levél kapcsán elmondta: körülbelül másfél éve már csak „vegetált” az alapszervezet, elszállt a lelkesedésük, a hitük, nem értettek egyet a Jobbik néppártosodásával.

Gulyás Géza elmondta, ő is részt vett a január 28-ai gárdatüntetésen, amelyen vissza akarták kérni Vona Gábor pártelnöktől a gárdamellényét, amelyre szerintük méltatlanná vált. A tüntetés után pár nappal kapott egy levelet a pártvezetéstől, hogy fegyelmi és etikai eljárás indult ellene, és a múlt héten jött az újabb levél, amelyben tudatják vele: kizárták a pártból. Mindezt úgy, hogy meg sem hallgatták. Tehát úgy tűnik, tovább folytatódik a párton belüli leszámolás a nemzeti radikális irányvonal képviselői ellen.

Gárdisták tüntetnek Vona Gábor ellen 2017. január 28-án. A képen Árpád-házi sávos zászlóval a kezében Gulyás Géza; Fotó: Pilhál Tamás

Dobos Zoltán, a Jobbik sajtófőnöke a PestiSrácok.hu megkeresésére megerősítette, hogy föloszlott a párt nyírturai alapszervezete, ugyanakkor kiemelte: már folyamatban van az új alapszervezet létrehozása. Hozzátette: a nyírturai elnököt előzőleg kizárták a pártból.

Mint arról beszámoltunk, idén már négy jobbikos alapszervezet döntött hivatalosan úgy, hogy föloszlatja önmagát – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak még februárban Szabó Gábor pártigazgató. Egyikük a vámosmikolai, amelynek megszűnéséről portálunk írt elsőként.

Vezető képünkön Gulyás Géza és Vona Gábor látható 2013-ban; Forrás: Facebook.