Pesti Srácok

Örökre kizárták Vonát: tüntettek a „radikális kiscica” ellen - A Jobbik elnöke elszámoltatna

Örökre kizárták Vonát: tüntettek a „radikális kiscica” ellen - A Jobbik elnöke elszámoltatna

Mintegy 50-60 gárdista tüntetett szombat délután Vona Gábor ellen, tiltakozva a Jobbik elnökének pálfordulása, a párt balra tolódása ellen. A demonstráció résztvevői azt követelték, hogy Vona adja vissza a gárdamellényét, mert méltatlanná vált annak viselésére, ám a pártelnök maga helyett a regionális igazgatót küldte ki a tüntetőkhöz – mellény nélkül. A petíciót legalább átvették. amiben az szerepelt, hogy Vonát örökre kizárják a gárdából. Botrány odakint nem volt, csak nagyon hideg.

Menetoszlop; fotó: Pilhál Tamás

Silip Norbert, a gárda országos elhárításának egykori vezetője a PestiSrácok.hu-nak a napokban azt nyilatkozta: legalább kétszáz gárdistára számít a tüntetésen. Ám a farkasordító hidegben végül ennél jóval kevesebben jöttek el. A főszervező szerint sokan megbetegedtek az elmúlt napokban. A főváros XI. kerületében lévő Sport11 központ közelében volt a gyülekező, onnan vonult át a Jobbikban csalódott tüntetők menetoszlopa a sportcsarnok szomszédságába, ahol Vona Gábor az évértékelőjét tartotta. A gárdisták három nagyobb molinót tartottak maguk elé. Az egyiken egy Wass Albert-idézet szerepelt:

PestiSracok facebook image
Előkerültek a molinók; fotó: Pilhál Tamás

A másodikra az volt írva: „Vona! Elárultátok a nemzeti radikalizmust!”, a harmadikon pedig a Jobbik elnökének cicával alvós képe volt, felette „Radikális kiscicát!”felirattal. (Ez a kép a Vona-féle cukiságkampány legfrissebb terméke – feltéve, ha nem számítjuk ide a WC-csésze előtt készített, szintén Facebookra feltöltött családi fotót.)

Ezután egy négyfős delegáció, Silip Norbert vezetésével a sportcsarnokhoz vonult, ahol a Jobbik biztonsági emberei állták útjukat. Majd Vona helyett Dudás Gábor, a Jobbik regionális igazgatója érkezett, aki átvette Siliptől a petíciót. Arra a kérdésre, átadja-e Vona a gárdamellényét, nem válaszolt. Nagyjából ennyi volt a beszélgetésük.

Dudás Gábor átveszi a petíciót Silip Norberttől; fotó: Pilhál Tamás

Később fölolvasták a petíciót, amely Silip Norbert két héttel ezelőtti nyílt leveléhez képest forradalmi újdonságot nem, érdekességeket viszont tartalmazott. Többek között az szerepelt benne:

Végül az volt az irományban:

Petícióolvasás; fotó: Pilhál Tamás

A Jobbik tagságát pedig arra kérték, vizsgálják felül, amíg nem késő, „milyen érdekek és emberek mentén történik a párt eredeti célkitűzéseinek elárulása”. Arra is fölhívták a figyelmet, hogy ugyanúgy verik szét, szalámizzák le a Jobbik legjelesebb szervezeteit, ahogyan korábban a Magyar Gárda mozgalommal is tették. Azokat a vezetőket pedig, akik nem értenek egyet a „ki tudja, honnan irányított” pálfordulással, árulónak nyilvánítják.

A rendezvény végül a magyar és a székely himnusz eléneklésével, fogvacogva ért véget.

Vona elszámoltatással fenyeget

Eközben Vona Gábor megtartotta évértékelőjét. A pártelnök szerint új reformkorra van szükség. Vona Gábor úgy értékelt: Magyarország akkor lesz sikeres, ha különböző habitusú, karakterű, világképű emberek - félretéve a különbségeket - hidakat építenek és energiáikat a szabadság és a biztonság megteremtésére fordítják a "helytartókkal és földesurakkal" szemben. A politikus az MTI tudósítása szerint „pitiáner játéknak" és „halálos luxusnak" nevezte a megosztottságot, Magyarországot pedig fullasztónak, ahol lassan be kellene vezetni a "politikai szmogriadó" fogalmát.

Történelmi párhuzamokat vonva úgy fogalmazott: ha a Lánchidat ma építenék, akkor Mészáros Lőrinc nyerné a pályázatot, és a híd minden egyes darabját szétlopnák, a nemzeti kaszinó ma nem a haza fellendítéséről, hanem Andy Vajnáról szólna, az infrastruktúrafejlesztés pedig a kormányfő kisvasútját jelentené. Vona Gábor úgy ítélte meg: ma két "elmúlt nyolc évünk van", Gyurcsány Ferenc idején egy külföldi, Orbán Viktor kormányzása alatt hazai kör határozta meg az országot, ő ezzel szemben azt vallja, hogy a nép pártjára kell állni. „Se helytartók, se földesurak, Magyarország a magyaroké" - jelentette ki. Beszélt arról is, hogy a Jobbik 14 éves történelmének nehézségei semmik ahhoz képest, ami a következő egy-másfél évben várható.

"A teljes elpusztításunkra törnek", megpróbálják a közösség tagjait szembefordítani - vélekedett. Megjegyezte ugyanakkor, hogy rosszul esne neki, ha a kormánypártok Molnár Gyulát vagy Botka Lászlót támadnák, és nem rá mondanák, hogy "terrorista-macskasimogató-mecsetépítő-cukizsúrpubi-orgialátogató-hazaáruló-szélsőjobboldali-gyurcsányista-brüsszeli-orosz-iráni-amerikai-ügynök-óriásplakáthős". Ez azt jelzi, hogy "nagyon erősek vagyunk, és félnek tőlünk" - értékelt.

Vona Gábor évet értékel; fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A Jobbik elnöke kitért arra is, hogy noha a párt megváltozott, nem távolabb, hanem közelebb került az alapító okiratban foglalt célkitűzéséhez, miszerint a nemzet egészét kívánja képviselni. Hozzátette: szerinte ma már nincs jobb- és baloldal, számára minden magyar fontos. Vona Gábor azt is kijelentette: készen állnak a kormányzásra, amelynek „nulladik lépése" az elszámoltatás lenne. Erre példaként hozta a titkosítások feloldását, a közéleti szereplők dupla büntetését bűncselekmény esetén, továbbá a kötelező vagyonosodási vizsgálat bevezetését. A néppárti kormányzást a szabadság, a biztonság és a szolgálat alapelve mentén végezné a Jobbik - mondta. A szabadsághoz aktív, bátor, de józan kül- és magyarságpolitikát, a migráció megállítását és a határőrség felállítását jelölte meg feladatként. A biztonságról szólva jó béreket, egészségügyet és oktatást sürgetett, hozzátéve: nem kellene ellopni a fejlesztésre szánt forrásokat, igazságos szociális rendszert kell kialakítani, és fel kell vetni a magyar-cigány együttélés kérdését. Utóbbira „ketyegő bombaként" hivatkozott.

Vona Gábor kifejtette azt is, hogy a kormányzás számára nem urizálást, arroganciát és gátlástalanságot, hanem szolgálatot jelent. A rendezvényen Kassai Lajos lovasíjász vehette át a Jobbik és pártalapítványa által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet, amelyet Murányi Levente '56-os szabadságharcos, az '56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója adott át a díjazottnak. Az évadnyitón mintegy kétezer meghívott vett részt, köztük országgyűlési és EP-képviselők, diplomaták, párttagok, továbbá az Új Magyar Gárda, Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai.

A vezető kép a szerző felvétele

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Földi László a pénteki tüntetésről: A teljes nemzeti oldal jövőjéről van szó, ezért kell kiállni a Pesti Srácok mellett (17 ÓRÁTÓL A ZSIGMOND TÉRNÉL!)

‎Polbeat 2023 március 31.
"A Pesti Srácok-ügy a rendszerváltás óta a legfontosabb jogi ügye a nemzeti oldalnak. Ez most a teljes nemzeti oldal jövőjéről szól, ami gyorsan el fog dőlni. Ha a Pesti Srácok végül kitaszítva marad a YouTube platformról, akkor a Big Tech utána lépésről lépésre visszaszorítja a nemzeti oldalt, amire az impotens hazaáruló ellenzék egyedül sosem lenne képes" – mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány alapítója, biztonságpolitikai szakértő, a Google budai, Zsigmond téri székháza előtt pénteken ötkor kezdődő tüntetésünk egyik vezérszónoka. A VDTA vezető jogi szakértője, Tóth Máté volt Varga Ádám és Ambrózy Áron vendége a Polbeatben. A felvételt lent visszanézhetik, s cikkünkben megtalálják a tüntetés szónokainak névsorát is! A tüntetést várhatóan élőben közvetítjük a PestiSrácok.hu-n és a PS TV Facebook-oldalunkon!

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?