Pesti Srácok

„Szeged maffiaváros, Botka a maffiafőnök” – három órára rács mögé zárták Szabó Bálintot

null

Nem csupán elvezették a szegedi közgyűlésről Szabó Bálintot, a Szeviép-károsultak képviselőjét, miként azt péntek délelőtti cikkünkben írtuk, hanem bilincsbe verve bevitték a rendőrségre, és csaknem három órán keresztül rács mögött tartották – tudta meg a PestiSrácok.hu magától az érintettől. A Fidesz úgy reagált: „Most, amikor tiltakoznak az emberek, azt is láthatjuk, milyen a Botka László szerint elképzelt demokrácia. Botka bilincsben viteti el azokat, akik őt kritizálják. Botka László szerint ez a demokrácia, ő ilyen Magyarországot szeretne építeni”.

Szabó Bálint elmondása szerint a szegedi közgyűlésben játékpénzt szórt a képviselőkre, és azt követelte Botka Lászlótól, hogy vegye át a károsultak petícióját, amitől a szocialista polgármester elzárkózott. Sőt, nemhogy nem vette át a petíciót, hanem kihívta a rendőröket, akik megbilincselve a kapitányságra szállították Szabót, elvették a nyakkendőjét, a cipőjét és az övét, és csaknem három órára bezárták. A Szeviép-károsultak képviselője elmondta:

Szabó Bálint elmondta, hivatali visszaélés és könnyű testi sértés miatt feljelentést tesz. Úgy vélte, teljesen törvénytelen volt a rendőrség eljárása, mivel semmilyen jogsértést nem követett el, ezért kártérítési pert indít majd a hatóság ellen. A jogász portálunknak azt is elárulta: a Szeviép-károsultak Botka Lászlót országjáró körútjának minden egyes fórumára „elkísérik” majd, és szembesítik őt azzal, milyen károkat okozott nekik az MSZP közeli cég tevékenysége. Emlékezetes, Szabó Bálint korábban már elmondta: a több mint 11 milliárdos tartozást maga után hagyó Szeviép központi szerepet tölthetett be az MSZP finanszírozásában.

PestiSracok facebook image
Szabó Bálint itt éppen egy játékbilincsben érkezik a szegedi városházára 2016-ban; Fotó: Délmagyar.hu

Fidesz: Botka bilincsben viteti el, aki kritizálja, ő ilyen Magyarországot építene

Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt „bilincsben viteti el azokat, akik kritizálják őt” – kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Szeviép-ügy miatt a szegedi közgyűlésben pénteken történteket.

– fogalmazott a Fidesz-frakció szóvivője a távirati iroda tudósítása szerint. Halász elfogadhatatlannak nevezte a történteket. A fideszes politikus szerint napnál is világosabb, hogy a Szeviép-ügyben „Botka László a hunyó”.

Itt a rendőrségi verzió

Garázdaság és rendzavarás szabálysértése miatt állítottak elő egy férfit a járőrök a szegedi polgármesteri hivatalból pénteken – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A rendőrség azt írta, reggel kilenc óra után kaptak bejelentést, amely szerint egy férfi bekiabálással zavarja a nyilvános közgyűlést. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy az intézkedés alá vont férfi kiabálással, valamint papírok karzatról díszterembe dobálásával folyamatosan akadályozta az ülést. Mivel garázda cselekményét a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba, ezért szabálysértés tovább folytatása miatt előállították. A közlemény szerint azért bilincselték meg, mert ellenállt az intézkedésnek.

Vezető képünkön éppen kattan a bilincs Szabó Bálint kezén péntek délelőtt a szegedi városházán; Fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.