Pesti Srácok

Vicces: elzavarták a Kanadában menedékjogért pitiző volt SZDSZ-es uszítót (VIDEÓ!)

Valószínűleg sokakat ingerel majd nevetésre a hír, amely szerint elutasították Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő menedékkérelmét Kanadában. A magát „jogvédőnek” nevező nő, aki magyarok és cigányok egymásra uszításával szerzett magának kétes hírnevet idehaza, 2011-ben adta be kérelmét Kanadában. Ő volt az, aki korábban azzal mentegette Marian Cozma cigány gyilkosait, hogy a kézilabdások nyilván cigányoztak előtte. Majd úgy kért elnézést (mint az a föntebbi videón 2:45-nél látható), hogy balesetnek degradálta a kegyetlen bűntényt.

Több mint öt év után zárult le az az eljárás Kanadában, amelyben az egykori SZDSZ-es Mohácsi Viktória politikai menedékjogért folyamodott – tudta meg a Magyar Nemzet. A volt európai parlamenti képviselő kérelmét elutasították. Ezt maga Mohácsi árulta el a lapnak, aki ennek ellenére még Kanadából nyilatkozott. A „jogvédő” válaszában azt írta, meglepte az észak-amerikai ország hatósága által decemberben meghozott döntés, és április 10-én le is zajlott az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatás. Arra a kérdésre, mit tervez a menedékjogi kérelem elutasítása után, esetleg Magyarországon folytatja-e ténykedését, röviden annyit válaszolt: „Nem tudom!”

Mindennek az az előzménye, hogy korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője 2011 végén hagyta el Magyarországot, és a kanadai Torontóban kért politikai menedékjogot. A távozás pontos okával kapcsolatban egy ideig csak találgatások láttak napvilágot. Mohácsi 2012 végén a CBC kanadai közszolgálati televízióban szólalt meg először, és meglepő magyarázatot adott döntésére. A volt SZDSZ-es politikus akkor sírással küszködve azt mondta: azért kért tavaly menedéket Kanadában, mert azután, hogy kifogásokat emelt a 2008-2009-es cigánygyilkosságok lassú felderítésével kapcsolatban, „fenyegetéseket kapott, és biztonságba kellett helyeznie a családját”. A narrátor szerint lépésében ennél is súlyosabb indíték volt az, hogy Mohácsi szerint az előző magyar kormány úgy döntött, eltitkol a gyilkosságokkal kapcsolatos információkat, és azokat 80 évre titkosítja,

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.