Pesti Srácok

Megúszta a felelősségre vonást Gyurcsány bizalmasa, befejezték a nyomozást a HM-es szerződések ügyében

Megúszta a felelősségre vonást Gyurcsány bizalmasa, befejezték a nyomozást a HM-es szerződések ügyében

Elkerülte a felelősségre vonást Gyurcsány legközvetlenebb bizalmasa, Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár, egykori szocialista, jelenleg DK-s képviselő abban a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított büntetőeljárásban, amit a napokban zárt le a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hende Csaba egykori honvédelmi miniszter csaknem négy éve tett feljelentést Vadai államtitkári honlapjával kapcsolatban, mivel szerinte felmerült annak a gyanúja, hogy milliós visszaélések történtek.

Május 6-án befejezte az egykori honvédelmi államtitkár, Vadai Ágnes honlapja ügyében hűtlen kezelés miatt indult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség –tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ügyészség helyettes szóvivője. Simon Richárd elmondta, az ügyben nemrég egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség, de mivel az illető nem közéleti szereplő, így vele kapcsolatban semmilyen tájékoztatást nem kívánnak adni. A szóvivő hozzátette, hogy az ügyészségnek összesen kilencven napja van arra, hogy döntsön a vádemelésről, vagy az eljárás esetleges megszüntetéséről.

Hende Csaba még honvédelmi miniszterként tett feljelentést hűtlen kezelés miatt. Fotó: MTI

Hűtlen kezelés miatt nyomoztak

PestiSracok facebook image

Az eljárás előzménye, hogy Hende Csaba volt honvédelmi miniszter még 2013. július 18-án tett feljelentést folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettesek ellen, majd a Központi Nyomozó Főügyészség az év szeptemberében indított nyomozást. A Magyar Nemzet akkori írása szerint a feljelentés azzal lehetett összefüggésben, hogy Vadai Ágnes államtitkári honlapjának szerkesztésével, és az ehhez köthető különböző PR-feladatokkal 2008 és 2010 között két külsős céget is megbíztak több millió forintért,miközben ez a minisztérium belső szabályzata szerint az akkori kommunikációs főosztály feladata volt, illetve a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Gyurcsány bizalmasa írt alá. A külső webes cégekkel Szeredi Péter szerződött, a szocialista Szekeres Imre, akkori honvédelmi miniszter kabinetfőnökeként – számolt be a lap, amely megemlítette, a történetet tovább bonyolítja, hogy értesüléseik szerint Vadai honlapjának egyik fejlesztője, a Magnet-X 2000 Kft. több egykori MSZP-s vezető politikus internetes oldalán is dolgozott a Gyurcsány-kormány idején. A társaság korábban fejlesztője volt például a szocialista vezetésű Újbuda weblapjának. De e cég gondozta ebben az időben Terézváros honlapját is, illetve a szocialista Kökény Mihály internetes oldalát, valamint referenciái közé sorolta a Mandur.hu-t, azaz Mandur Lászlónak, az Országgyűlés egykori MSZP-s alelnökének internetes felületét. A Magnet-X 2000 Kft. egyik alapítója a főváros informatikai bizottságának külsős tagja volt, másrészt a ferencvárosi testületet erősítette szocialista városatyaként – írta a Nemzet.

A Gergényi-per bírája név nélkül ugyan, de utalt arra, hogy Vadai segítségével úszhatták meg a rendőrterror felelősei. Fotó: Hegedüs Róbert

Vadai nem lett gyanúsított

Vadai Ágnes a Magyar Nemzetnek az üggyel összefüggésben korábban úgy nyilatkozott, tőlük tud a feljelentésről, de ha ez igaz, azt “a velejéig rohadt rezsim újabb támadásának tartja”. A képviselő hozzátette: ha megsértette volna a szabályokat, arról a HM jogászai nyilván tájékoztatták volna– emlékeztetett korábbi cikkében a lap. Vadai Ágnest a büntetőügyről korábban a PestiSrácok.hu is szerette volna megkérdezni, de a képviselő azzal hárított, hogy tudomása szerint nincs ellene semmilyen büntetőeljárás, ami annyiban igaz, hogy ismeretlen tettes ellen zajlott sokáig a nyomozás, de az azért árulkodó, hogy az ügyben az országgyűlési képviselőkkel és más mentelmi joggal rendelkező személyekkel szemben fellépő Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálódott, ráadásul feljelentésében Hende Csaba is név szerint említette meg Vadait, aki ennek ellenére elkerülte a gyanúsítást.

Vadai, Niedermüller és Gyurcsány jókedvűen a rendőri vezetők perén 2013. szeptember 17-én. Fotó: mno.hu

Megfúrta a rendőri vezetők felelősségre vonását?

Érdemes feleleveníteni, hogy a DK elnökségi tagjának szerepe egyébként egy másik büntetőeljárásban is előkerült, hiszen a Gergényi-per elsőfokú bírája név nélkül ugyan, de egyértelműen Gyurcsány bizalmasára utalt, amikor arról beszélt az ítélet indokolásában, hogy a rendőri túlkapások ügyében jóval korábban is megtörténhettek volna a felelősségre vonások, hiszen már 2007-ben volt olyan javaslat, hogy katonai eljárásban vizsgálják a tévéostrom éjszakán és az október 23-ai történteket (ami így felgyorsíthatta volna az eljárásokat), de “az akkori kormánypárt prominens képviselője ezt, hogy-hogy nem, megfúrta”. Az ügyre rálátó, ám névtelenül nyilatkozó forrásunk egyetértve a Gergényi-per bírájával, korábban szintén elmondta, hogy az egyébként szocialista javaslat elfogadásával valóban hamarabb pontot lehetett volna tenni a rendőri visszaélések végére. A Demokratikus Koalíció képviselőjét tanúként a fentebb említett javaslatról Kiss Károly hadbíró tanúként is faggatta. A bíró azt kérdezte az azóta jogi végzettséggel is rendelkező Vadaitól, hogy ha akkor laikusnak tartotta magát, miért „fúrt meg” egy jogi szakkérdésben beterjesztett indítványt. Kiss Károly azt is felvetette, ha a képviselő szavai szerint a Gyurcsány-kormány célja egyebek mellett a jogbiztonság megteremtése volt, akkor hogy lehet, hogy ez a módosítás végül nem valósult meg.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.