Pesti Srácok

Soros és a CEU a hagyományos családmodellnek is nekimegy

Soros és a CEU a hagyományos családmodellnek is nekimegy

Budapesten hamarosan elkezdődik a Családok Budapesti Világtalálkozója, így a CEU feltétlen szükségét érzi annak, hogy egy ellenkonferencia keretein belül tárgyalja a konzervatív családmodell elavultságát, az LGBTQ családjogokat, illetve valószínűleg azt, hogy mennyire tragikus, hogy a heteroszexuális párok kisajátítják a gyermeknemzés és a családalapítás jogát. A kezdeményezés egyébként nem meglepő, hiszen a Soros Györgyhöz köthető szervezetek rendre megpróbálják rossz fényben feltüntetni az eseményt és homofóbiának, uszításnak beállítani azt, ha valaki a hagyományos családmodellben gondolkodik.

A CEU egy elismert egyetem, ahol komoly tudományos munka folyik állítólag. Ha a gender szakot is nézzük, akkor ez tényleg igaz lehet, hiszen egy alkalmat sem mulasztanak el, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a férfi-nő-házasság alapú családmodell mára a sötét múlt megmosolyogni való szimbóluma lett és energiát nem sajnálva kutatják a jobb megoldásokat.

Ennek remek példája a Családok Budapesti Világtalálkozójával egyidőben szervezett CEU-s ellenkonferencia, amely nem titkolt szándéka, hogy a hetero-normatív jobboldali, konzervatív, anti-gender családmodellel kapcsolatos témákról beszéljenek az erre nyitott közönségnek. Az eseményen szóba fog kerülni az egyes család-formációk geopolitikai háttere is – nyilvánvalóan kizárólag “tudományos” alapon –, vagyis feltehetően arról fognak beszélni, hogy a csökkenő európai népesség problémáját a migrációval kell megoldani.

PestiSracok facebook image

- olvasható az esemény leírásában.

Fotó: Al Jazeera

A család intézménye láthatóan nagyon fáj a baloldalnak és a soroskommandónak: a 444 például egy cikket is leközölt arról, hogy a WCF tevékenységének jelentős részét az teszi ki, hogy az abortusz és az LMBT-jogok ellen kampányolnak. Ezt a Southern Poverty Law Center információira támaszkodva állítják, akikről kis utána olvasással megtudható, hogy az Open Society Foundation 10M dollárt adott nekik arra, hogy feltérképezzék a “gyűlöletszervezeteket”. A 444 cikkében még hivatkozásként a Human Rights Campaign is szerepel, ami szintén az Open Society Foundation, ahogyan a Mother Jones nevű weboldal is, amely szintén elérhető a cikkből.

Érdekes még megnézni az Átlátszó témába vágó cikkét is, amely szintén hivatkozik a már említett Human Rights Campaign Foundation 24 oldalas, “Exposed: The World Congress of Families – an organization exporting hate” című 2015-ös tanulmányára, amelyben azt állítják, hogy a rendezvény bátorítja a radikálisan homofób szervezeteket a “természetes család” védelmének leple alatt, pedig a szervezők minden országban kapcsolódnak a konzervatív szervezetekhez. Mindezek után ugye már nem is olyan meglepő, hogy éppen a CEU szervez ellenkonferenciát.

A Családok Budapesti Világtalálkozóját május 25-28 között tartják. A rendezvény arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy a nemzetek, a világ jövője a családokban van. A program kiemelt témája lesz az élet elfogadása, a gyermekvállalás, a férfi és nő házasságára alapuló család értéke az utóbbi évtizedekben megkopott, azonban a fenntartható jövő érdekében szükség van ezek helyreállítására. A Családok Budapesti Világtalálkozójának részeként május 28-án Családi Fesztivált szervezünk, amelyen számos színes kulturális program és szórakozási lehetőség várja majd a családokat.

Vezető kép: Hídfő

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.