Pesti Srácok

Timmermans hisztizik, hogy nem is a Soros-terv szerint árasztják el migránsokkal Európát

null
Egy csapatban játszanak (fotó: AFP)

Nyilatkozatot juttatott el a Népszavának Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, amelyben sértődötten tagadta, hogy ők a Soros-tervet hajtanák végre, és évi egymillió bevándorlót akarnának a földrészünkre zúdítani. Ám Timmermans hiába tagad: a tények azt mutatják, hogy a brüsszeli bürokraták pontról-pontra Soros ördögi tervét hajtják végre, amelyet a spekuláns még 2015 szeptemberében, a Project Syndicate nevű portálon tett közzé. A menekültügynökséget is Soros akarta – az unió pedig most fölállítja. Szóval kár újabb hazugságokkal tetézni az eddigieket.

Frans Timmermans szerint „nevetséges” az az állítás, hogy ők – mármint az Európai Bizottság (EB) – Soros György tervét hajtanák végre, és egymillió „menekültet” akarnának Európába telepíteni. Az EB első alelnöke ezt a Népszavának eljuttatott közleményében tudatta. Szó szerint a következőket írta:

Ezzel arra reagált, hogy Orbán Viktor miniszterelnök másfél hete a Kossuth rádió 180 perc című műsorában fölidézte: Soros György tervének egyik pontja az, hogy évente egymillió migránst kell behozni Európába. Hozzátette: „Soros György bevándorlási tervét hajtják végre Brüsszelben, és helyes, ha a magyarok tudnak erről”.

PestiSracok facebook image
Gyuri papa New Yorkból megüzente nekünk, mit csináljunk

Feladatot szabott a Mester

Mint arról annak idején a PestiSrácok.hu is beszámolt, Soros György még 2015 szeptemberében rukkolt elő ördögi tervével, amely szerint az Európai Uniónak a következő években évente legalább egymillió „menekültet” kell befogadnia, ráadásul az első két évben fejenként 15 ezer eurónak megfelelő összeggel is támogatni kell őket. Ebben természetesen éppúgy benne van a költőpénz, mint a lakhatásuk, oktatásuk, egészségügyi ellátásuk finanszírozása. A cikk Soros nemzetközi agytrösztjének, a Project Syndicate-nek a lapjában látott napvilágot. Íme, néhány részlet az írásból:

Évi egymillió „menedékkérő”, fejenként 15 ezer eurós apanázs...

Már akkor sokakban megfogalmazódott, hogy miféle eszelős gonoszság hajtja ezt az alakot, hogy az Egyesült Államokból előirányozza Európának, hány embert telepítsen be, és mennyi pénzt adjon nekik. Milyen jogon teszi ezt? Kicsoda ő, hogy a jövőnkről dönteni akar? Miért nem viteti őket Amerikába a saját pénzén, és bútorozik össze velük? Van neki elég sok milliárdja, amit innen-onnan összespekulált... Akkor talán még kevesen gondolták, hogy a Soros-cikk nemcsak egy szenilis vénember őrültsége, hanem egy olyan terv, amelyet Európa vezetői szisztematikusan elkezdenek átültetni a valóságba. Pedig, sajnos ezt látjuk – Timmermans hiába tagadja.

Kezdődött azzal, hogy Jean-Claude Junckernek és csapatának eszébe sem jutott föltartóztatni a 2015-től Európára zúduló százezreket, sőt gyakorlatilag meghívót küldött nekik. Azt a tagállamát (Magyarország), amely a zöldhatáron át való illegális bevándorlásnak a kerítéssel gátat próbált szabni – házi sajtójával, a fősodratú nyugati lapok segítségével fenyegette, terrorizálta, zsarolta. Majd immár nemcsak zsarolta és fenyegette, hanem kötelezettségszegési eljárással „jutalmazta” Magyarországot, amikor az olyan jogszabályt fogadott el, amellyel lehetővé vált, hogy a menekültügyi eljárás végéig a migránsok zárt táborban tartózkodjanak. Addig ugyanis ezek a „szegény, csupa jószándék” bevándorlók rendre megléptek a nyitott táborokból, és csörtettek tovább a nagyobb szociális segélyt kínáló nyugati államok felé.

Migránsügynökséget KELL létrehoznia az uniónak – írta George bácsi

A migránsügynökség fölállítása is nyilvánvaló jele, hogy Timmermansék a Soros-tervet hajtják végre. A spekuláns 2015 szeptemberi cikkében világosan leszögezte, hogy az Európai Uniónak létre KELL hoznia ezt a szervezetet. Nem úgy írta, hogy esetleg, vagy hogy milyen jó lenne, hanem ex cathedra, kötelező érvénnyel kinyilatkoztatta: „MUST”, azaz kell. Timmermansék pedig ezt kegyesen megcselekszik: hamarosan föláll az ügynökség, amely a magyar kormány szerint a nemzetállamok feje fölött átnyúlva dönthet a népvándorlók betelepítéséről. Persze, a Népszavának küldött nyilatkozatában Timmermans ezt tagadta, ám idehaza – Soros fizetett embereit, lekötelezettjeit – leszámítva valószínűleg kevesen hiszik ezt el.

Frans Timmermans örül; Forrás: Wikipedia

„George! Jó újra látni!”

Timmermans kapálódzása azért is komédiába illő, hiszen mindannyian emlékezhetünk még rá, milyen szívélyesen nyálas fogadtatásban volt része Sorosnak, amikor áprilisban – Orbán Viktor EP-beli fölszólalásához időzítetten – Brüsszelbe látogatott. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke keresztnevén szólította és puszival üdvözölte Soros Györgyöt. Soros egy hátsó ajtón át érkezett, és Juncker így üdvözölte őt: „George! Jó újra látni!” Hogy miért fogadták államfőknek kijáró kedvességgel ezt a nemzetközi spekulánst, aki korábban az angol font ellen is támadást intézett, mindenki sejti. De miután a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, így hangfelvételünk nincs arról, hogy Juncker és csapata (Timmermanssal az élen) hogyan ígérte meg Soros tervének végrehajtását. Csak azt látjuk, hogy annak szellemében tevékenykednek, ahogyan azt a spekuláns elvárja: migránsügynökség, korlátlan emberi jogokról való szónokolás, migránskvóta, nemzeti szuverenitás lábbal tiprása, nemzetállamok beleegyezése nélküli intézkedések és a többi.

Timmermansnál alázatosabb lakájt egyébként keveset hordott még hátán a föld. Emlékezetes, ő volt az, aki antiszemitizmussal vádolta meg Magyarország miniszterelnökét, miután Orbán Viktor áprilisi EP-beli felszólalásában pénzügyi spekulánsnak nevezte Soros György pénzügyi spekulánst. Ő volt az első, aki a zsidózás irányába terelte a migrációs témát, így próbálva menteni Soros Györgyöt. Juncker helyettesének példáját azóta többen követték. Ám miután Izrael állam is kiállt Orbán Viktor Soros-ellenes politikája mellett, Timmermansék hoppon maradtak...

Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.