Pesti Srácok

Egy kis Magyarországtól fosztaná meg a MÁV Székelyföldet

null

Gazdasági okokra hivatkozva megszünteti egyes járatain az alvó-, és büfékocsi szolgáltatást a Magyar Államvasutak (MÁV), a társaság döntése a Székelyföldre közlekedő Corona IC-t is érinti. Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott a MÁV bejelentéséről, hogy a nemzetközi vonatok rendszeres utasaként aggódik. A Corona IC lényege, hogy ha bár szerényebb körülmények között is, de az ember Magyarországon érezhesse magát az román vasúti viszonyok között – mondta portálunknak Fábry Szabolcs. Mint fogalmazott, az Corona IC egy fogalom, egy szimbólum Erdélyben, az éjszakai vonatozást irodalmi emlékeink is őrzik. A szolgáltatás minőségének csökkenése hosszú távon a járat megszűnésével is járhat, hiszen az emberek leszoknak a vonatozásról.

A MÁV nemrégiben jelentette be, hogy jövőre csökkenti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást több nemzetközi vonaton a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt években, különösen 2016-ban az utasellátó jelentős veszteséget termelt, ezért megvizsgálva a nemzetközi járatok kihasználtságát, bevételtermelő képességét, döntöttek a járatok optimalizálása mellett. Ennek köszönhetően több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat. A vasútvállalat közleményében hangsúlyozta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdaságossági és üzleti alapon meghozott döntés egyetlen munkavállalója esetében se járjon negatív következménnyel.

Mint arról beszámoltunk, kedden 8 órától 23 óráig sztrájkot hirdetett a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ezért a vasúttársaság nem biztos, hogy el tudja indítani az összes étkező, háló vagy fekvőhelyes kocsit. Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke elmondta, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező- és hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is. Követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

Corona IC; fotó: regionalbahn.hu
PestiSracok facebook image

Ez nem csak gazdasági kérdés

Fábry Szabolcs Nagyvázsony polgármestere portálunknak elmondta, kompetencia hiányában ugyan nem akar a MÁV gazdasági döntéseibe beleavatkozni, a hálókocsi és a büfékocsi megszüntetése kapcsán ugyanakkor a szolgáltatásnak elvi dimenziói is vannak, amelyekről mindenképpen szólni kell. Aggodalmát fejezte ki ugyanis, hogy a szolgáltatások minőségének csökkentése egyes járatok teljes megszűnéséhez vezethet.

Leszoktatják a vasútról az utazókat

A polgármester felidézte, az elmúlt nyolc és során legalább 24 alkalommal vette igénybe a Barssóig közlekedő Corona IC szolgálatásait. Nem a főszezonban, hanem eltérő időszakokban különböző szakmai utakon, zarándoklaton, túrákon, nem egyszer 8-20 fős csoportot kísérve. Tapasztalatai szerint hetekre előre le kellett foglalni a jegyet, tehát a vonat és az említett kocsik kihasználtságára nem lehet panasz. Ráadásul a kihasználatlan helyeket értékesíteni tudták a vonaton. Hozzátette, a hálókocsi feláras szolgáltatás, hogy általa ne kelljen a mintegy 11 órás éjszakai utat ülve tölteni, ráadásul a tolvajoktól sem kell tartani, hiszen kocsikísérő felügyel az értékekre. Hozzátette, vannak olyanok, akik nem szeretnek repülni, vagy egészségügyi okokból nem repülhetnek, viszont igénylik az igényes szolgáltatást. Megjegyezte, a fapados repülőjárat ráadásul csak Kolozsvárig visz el.

A román vasút nagyjából ilyen; fotó: maszol.ro

A büfékocsi-szolgáltatás tervezett megszüntetéséről szólva elmondta, a nyugati gyakorlattól eltérően a MÁV még a vonaton sem népszerűsíti a büfékocsit, amely véleménye szerint magas színvonalú, igényes, tiszta, a bár-rész pedig kifejezetten hangulatos. Ezentúl viszont egy reggelit vagy vacsorát sem lehet megenni az út során. Mint összefoglalta, az emelt szintű szolgáltatások – amibe az alvókocsi és a büfékocsi is beletartozott – leépítése fokozatosan leszoktatja az utazókat a vonatról, így félő, hogy idővel a Corona IC járata is megszűnik.

A színvonalat inkább emelni kellene

Fábry Szabolcs kitért arra is, hogy véleménye szerint a Corona IC szívügy, hiszen még irodalmi alkotások is őrzik az éjszakai vasút hangulatát, Szabó Lőrinc és Kosztolányi Dezső is megörökítette ezt az élményt, ez a különleges világot novelláiban. Hozzátette, való igaz, hogy a 40 éves kocsik nem felelnek már meg a mai kor igényeinek, ugyanakkor erre nem lehet válasz az, hogy a színvonalat még ez alá süllyesztik. Elfogadhatatlannak és értelmetlennek nevezte, hogy a színvonal esetleges emeléséig is kivegyék ezeket a kocsikat.

Fábry Szabolcs polgármester; fotó: nagyvazsonyma.hu

Egy kis Magyarországot visz a vonat

A polgármester kitért arra, a Corona IC útjának Észak-Erdély a helyszíne, ezt a vonalat még „mi építettük”, ezért egy fogalom, egy szimbólum az erdélyi magyarok számára. Nem lehet pénz kérdése, hogy a jelenlegi színvonalat legalább fenntartsuk. Hozzátette,

Természetesen nem rejtjük véka alá, hogy évenkénti tusnádfürdői kiruccanásaink alkalmával mi is rendszeresen köszörüljük nyelvünket a Corona IC szolgáltatásainak minőségén, ugyanakkor arra mi sem gondoltunk, hogy a kritikákra a MÁV nem a szolgáltatás színvonalának emelésével fog reagálni, hanem hátrálni kezd. Ugyanakkor meg kell jegyezni, a Székelyföldet érintő viszonylaton a román vasúttársaság jó, ha 4-5 vonatot közlekedtet naponta, a MÁV napi két járata nélkül a környéken élők közlekedési lehetőségei csak még inkább megnehezednének. A román vasúttársaság ráadásul nemcsak a járatok számáért, de a kocsik és szolgáltatások minőségéért is „kezet csókolhat” a MÁV-nak, az ugyanis még a hétköznapi ember számára is elgondolkodtató, mivel járhat a girbe-gurba, megsüllyedt román sínekre egyáltalán vonatokat ráengedni. Idén szó szerint attól tartottunk, hogyha bedugnánk a telefontöltőt, a szentlélek által egybetartott román mozdonyból kifogyna a szufla. A büfékocsi romáantikájáthoz pedig csak annyit tennénk hozzá, hogy idén többek közt egy lábával bábozó mesemondó-nővel, és Ábellel múlattuk az időt az éjszakában.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu; kezdőkép: vhegy.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.