Pesti Srácok

Gyárfás szerint nevetséges és hamis a vád, hogy ő állna a Bienerth elleni puccskísérlet mögött

null

Már egy nappal a sikeres vizes világbajnokság után lemondatták volna az úszószövetség elnökét, Bienerth Gusztávot. A háttérben sokan Gyárfás Tamást, a szövetség éléről tavaly lemondani kényszerült, ám a nemzetközi szövetségben most megerősödő üzletembert sejtik. Sokatmondó, hogy a Bienerth közelgő bukásáról szóló közleményeket az egykori médiapápa küldte el szerkesztőségünknek, saját naptévés email-címéről. Tény, hogy Gyárfás rengeteg embere a szövetségnél maradt – köztük a MÚSZ sajtófőnöke, Csurka Gergely –, akik most támadásba lendültek. Bienerth nem áll fel, Sós Csaba szövetségi kapitány már kiállt mellette. Gyárfás Tamás a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva nevetségesnek nevezte a vádat, leszögezve, hogy ő a magyar szövetség belső ügyeivel már egyáltalán nem foglalkozik. Az e-maileket pedig, mint a PestiSrácok.hu rendszeres olvasója sok más, a vizes vb-vel kapcsolatos pozitív hír mellett továbbította Huth Gergely főszerkesztőnek.

Nem is Magyarországon járnánk, ha a hatalmas sikerrel zárult vizes világbajnokság után nem indult volna meg rögtön a Magyar Úszó Szövetség elnökének, Bienerth Gusztávnak a lejáratása, levadászása. Nem kell oknyomozó-riporternek lenni ahhoz, hogy tudjuk: a megbuktatott, de a mostani reflektorfénytől új életre kelt Gyárfás Tamás állhat a háttérben. A szorgalmas szövetség már a vasárnapi záróünnepség utáni napon, hétfőn összeült egy elnökségi ülésre, ahhoz kézhez kapták MÚSZ Ellenőrző Testület vezetőjének lemondó levelét.

A hírről Gyárfás jobbkeze, a MÚSZ jelenlegi sajtófőnöke (tehát papíron Bienerth beosztottja), Csurka Gergely tájékoztatta Gyárfást, aki továbbküldte szerkesztőségünknek (is) a hírt. Csurkát természetesen nem mondhatjuk az új elnök támogatójának, nem is értettük, hogy maradt a helyén Gyárfás leváltása után, hiszen köztudottan végtelenül lojális egykori főnökéhez. Nem véletlen, hogy Bienerth nem is jelölte Csurkát a nemzetközi szövetség (FINA) Bureau tagjai közé, megtette ezt viszont maga a FINA (Gyárfás kapcsolatait ismerve ez természetes). Számunkra egyszerű propagandának tűnik a portálunkhoz eljutott közlemény, hír szövege:

PestiSracok facebook image

Így. Tény. Sorozatos botrány.

Olvassuk tovább a közleményt: „A magyar úszósport a 2017. évi FINA Világbajnokságon jelesre vizsgázott, még inkább a vb szervező-bizottsága: mindazok, akik ennek a csodálatos eseménynek a feltételeit megteremtették. Joggal örült együtt az egész ország dr. Julio C. Maglione bejelentésének, hogy a budapesti volt a FINA történetének legjobb világbajnoksága. Ez a sportág Bienerth Gusztávnál jobb elnököt érdemel.”

Korrekt, hivatalos, mértéktartó? Aligha. A legkülönösebb az, hogy ahogyan már említettük, a fenti szövegeket tartalmazó leveleket maga Gyárfás Tamás küldte el portálunk címére (még mókásabb, hogy az egykori elnök még mindig egy naptévés emailcímet használ), gyakorlatilag nyíltan vállalva: ő áll az egész mögött. Ezt persze nagyon sokan sejtette.

Gyárfás kétségtelenül nagy játékos, igazi sakkozó. S végül is őszinte volt:

Nem véletlen az sem, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi elnöke, Bienerth egyetlen egy érmet nem adott át az egész hazai világbajnokságon, ellentétben mondjuk Gyárfással vagy a kommunista időkből ránkmaradt súlyemelő-diplomata Aján Tamással. Értjük? Mi nehezen.

Az viszont tény, hogy a Bienerth elleni támadást kitünően megszervezték – mintha csak egy naptévés össztűzet látnánk –: állítólag Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok, Szabó József olimpiai bajnok, Risztov Éva olimpiai bajnok is tarthatatlannak tartja a jelenlegi helyzetet, és a legrövidebb időn belüli változást sürget.

A legérdekesebb közülük Szabó Joe szerepe, ő 2016-ban még megtámadta Gyárfást, majd 2017 tavaszán már bocsánatot kért. „Hamis dolgokat állítottam Gyárfás Tamásról” – mondta az egykori klasszis. Talán ezzel a lépéssel is ezt a bocsánatkérést egészítette ki, talán nem.

Az utolsó ismert „lázadó” a névsorban (a cikkekben valójában az első) viszont az a Hargitay András, akit az úszóellenzék helyében nem állítottuk volna be a sorba. Nem azért, mert nem volt kitünő klasszis (az volt), nem azért, mert nem ismert,

Bienerth mindenesetre nem adja meg magát, ma, kedden sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, nem áll fel:

„Rossz hírem van, mindez csak megerősít abban, hogy jó úton járok – mondta. – Kétségtelen, hogy az átalakításnál, a barterkorszak felszámolása közben nyilván ráléptem egy-két tyúkszemre. Én vagyok az úszószövetség elnöke, nem mondok le, továbbviszem az elkezdett munkát. A nagypolitika részéről nem érkezett jelzés, hogy megingott volna a bizalom bennem. Nem is lenne helyes, mert ez az úszószövetség, nem a politika színpada. Az elnökség a hétfői napon egyébként megerősített a hitemben, támogatnak a további munkámban. De most az ünneplés ideje van. Lesz közgyűlés, sok pozíciót kell betöltenünk, az elnökség dönt majd az időpontról.”

Az elnök mellett kiállt Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya. Persze ez sem meglepő, ő is azután kerülhetett oda, hogy Gyárfás néhány emberének mennie kellett. Fájdalom, a rendszerváltás ezúttal sem sikerült. Ahogyan mindenki tudta előre: az elnökség és a tagság is tele van Gyárfáshoz lojális emberekkel, olyanokkal, akikkel az első adandó alkalommal meg lehet indítani az új elnök megbuktatását. Nyilván az sem segített, hogy az ország miniszterelnöke Gyárfással parolázott.

Gyárfás Tamás a vébével foglalkozik, a MÚSZ-szal nem, csak hírként küldte tovább a Bienerthet ért bírálatokat

Megkerestük Gyárfást Tamást is az üggyel kapcsolatban, aki kijelentette, hogy semmi köze a Magyar Úszó Szövetség elnökét ért támadáshoz, és sem most, sem a jövőben nem szándékozik semmilyen funkciót betölteni a MÚSZ-ban. Ezért nem kívánta kommentálni sem a történteket, sem Bienerth Gusztáv elnöki munkásságát. Mint mondta, a vébé szervezőbizottsága elnökének kérésére Bienerth Gusztávval még korábban megbeszélték a nézeteltéréseiket, kezet fogtak, és mindenki a saját munkáját végzi.

– mondta, hozzátéve, hogy most a világbajnoksággal kéne foglalkozni, valamint azzal, hogy az ő közreműködésével immár nyolc magyar tagja van a FINA-nak.

Egyikük éppen az a Csurka Gergely, akit a MÚSZ nem jelölt FINA-tagnak, azonban Gyárfás Tamás megtette ezt, arra hivatkozva, hogy minél több magyar van ott, annál jobb. Az egész ügyet kirobbantó hírt Csurka Gergely küldte el Gyárfásnak, aki továbbította azt Huth Gergely, a PS főszerkesztője e-mail címére. A korábbi úszószövetségi elnök ugyanakkor kijelentette, hogy teljes egészében a világbajnoksággal és a masters világbajnoksággal kapcsolatos tennivalók kötik le, ideje és szándéka sincs a Magyar Úszó Szövetséggel foglalkozni, így neki semmi köze az egészhez, csupán hírként továbbította a Csurka Gergely által küldötteket, mint a PestiSrácok.hu olvasója, a szerkesztőség tisztelője.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.