Pesti Srácok

Metrókorrupció: Többeknek a vádlottak padján a helye, Gyurcsányékat terheli a teljes erkölcsi és jogi felelősség

Metrókorrupció: Többeknek a vádlottak padján a helye, Gyurcsányékat terheli a teljes erkölcsi és jogi felelősség

A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és korrupciógyanús szerződések miatt övék a teljes felelősség - jelentette ki a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elnöke csütörtökön, a testület jelentéséről beszámoló budapesti sajtótájékoztatón. Borbély Lénárd szerint több embernek is a vádlottak padján lenne a helye.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), Csepel polgármestere elmondta, a testület csütörtökön egyhangúlag fogadta el a metrókorrupcióról szóló jelentését. Az öttagú testület záróülésén négyen voltak jelen, Geiger Ferenc (civil szervezetek) nem tudott részt venni az ülésen. Borbély közölte: a korrupciógyanús közbeszerzések, a jogszabályellenesen - a közbeszerzési eljárás megkerülésével - megkötött szerződések, a cégek kiválasztása, valamint a politikai kampány befolyásolására irányuló tevékenység az MSZP és az SZDSZ felelőssége mind erkölcsi, mind anyagi, mind büntetőjogi vonatkozásban.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP), a testület vezetője nyilatkozik a sajtónak a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport egy korábbi ülése után a Városházán 2017. április 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az MSZP-SZDSZ koalíciót érinti a korrupciós botrány

PestiSracok facebook image

A csepeli polgármester hangsúlyozta, a munkacsoport nem nyomozóhatóság, de a meghallgatások pontosan rávilágítottak arra, hogy "milyen korrupciós modell mehetett végbe" a 4-es metró beruházásakor. Elmondta, a 4-es metró megépítése a 2007-2013-as időszakban az Európai Unió által finanszírozott legdrágább projekt volt. A kormány 2003 májusában döntött arról, hogy részt kíván venni a metróépítésben. Ekkor a miniszterelnök Medgyessy Péter volt, akit Gyurcsány Ferenc követett, majd egy rövid időre Bajnai Gordon. A beruházás tervezett költsége nettó 194,9 milliárd forint volt, a befejezéskor viszont bruttó 452,5 milliárd forint lett a teljes költség. Borbély Lénárd kijelentette: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján a jogszabálysértéseket és a korrupciót tekintve a 4-es metró kivitelezése dobogós helyen áll az Európai Unióban, Magyarországon pedig ez az eddigi legnagyobb korrupciós botrány. Azok a szerződések, amelyek korrupciógyanút keltettek, mind a 2002 és 2010 közötti szocialista-liberális időszakot érintik - mondta, rámutatva arra, hogy az OLAF-jelentés a 2010 utáni időszakot tekintve egyetlen szabálytalanságról számol be, elismerve azt, hogy azzal a főváros új vezetése az egész beruházás egyik legnagyobb problémáját szüntette meg.

Az egykori főpolgármester és legfőbb hagyatéka. Fotó: lokal.hu

A valódi döntéseket Demszky Gáborék hozták meg

Borbély Lénárd emlékeztetett: Tarlós István főpolgármester 2011. január 7-én tett bejelentést a főváros működését és az ország legnagyobb beruházási projektjét alapvetően befolyásoló, nemzetgazdasági jelentőségű ügyben a legfőbb ügyésznek. A bejelentés tárgya a 4-es metró beruházás keretében beszerzett Alstom-szerelvények szerződéskötésének körülményei voltak. Az ügyben nyomozás indult és még ma is tart - mondta. A politikus kifejtette: az uniós támogatás kedvezményezettje Budapest volt, amely a beruházás lebonyolításával a BKV Zrt.-t bízta meg. A vállalaton belül működő DBR Metró Projekt Igazgatóság volt az operatív bonyolításért felelős. A közbeszerzéssel vagy anélkül előkészített szerződéseket a BKV Zrt. igazgatósága hagyta jóvá, és a cég vezérigazgatója írta alá. A fővárosi önkormányzat vezetőinek döntése nyomán különböző időszakokban a 10 milliárd, majd később az 5 milliárd forintot el nem érő szerződések nem kerültek a BKV Zrt. igazgatósága elé, a jóváhagyásuk nélkül születtek meg a megállapodások. Az érintett döntéshozók, tisztségviselők, céget felügyelő delegáltak beszámolói szerint a BKV Zrt. döntéshozatalai formálisak voltak. A DBR Metró Projekt Igazgatóság működésének és döntéseinek felügyelete szintén csak formailag tartozott a BKV Zrt.-hez. A valóságban a döntéseket Demszky Gábor akkori szabad demokrata főpolgármester, a helyettesei és a kabinete hozta meg - mondta Borbély Lénárd, hozzátéve: a testület által meghallgatottak állításai szerint mindemellett a megvalósításhoz szükséges szellemi muníció, szakmai hozzáértés hiánya végig jelen volt a beruházás alatt.

Budapest, 2006. május 31. Demszky Gábor főpolgármester, és Aba Botond a BKV vezérigazgatója a 4-es metró beruházás kapcsán nyertes cégekkel aláírják a szerződéseket. Fotó: Nagy Béla

Többeknek a vádlottak padján a helye

Borbély Lénárd beszélt arról is, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök nevesítése az OLAF-jelentésben, a hozzá köthető korrupciós botrány - ahol közel 180 millió forint értékű sikerdíjat kapott a családi vállalkozása a metrószerelvények "sikeres" közbeszerzése után -, az MSZP kincstárnokának jelenléte és megbízása is a baloldali pártok kötődését erősíti. Az OLAF jelentése alapján a leginkább korrupciógyanús és szabálytalan szerződéseket egytől egyig Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt kötötték - mondta. "Mindezek alapján a korábbi döntéshozók és azok pártkötődései, valamint annak a ténye, hogy a 2010 előtti legnagyobb ellenzéki pártot - a Fidesz-KDNP-t - minden ellenőrzéstől távol tartották (...), egyértelműen jelzi, hogy a felelősségi kérdés meghatározásakor az MSZP-t és a korábbi liberálisokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség" - fogalmazott Borbély Lénárd. Hozzátette: a szerződésekkel kapcsolatos közbeszerzések elhagyása, az Alstom-szerelvények beszerzésénél körvonalazható korrupciós modell, az átláthatatlanság és azok az összegek, amelyek pártkasszába kerülhettek és azokhoz, akik a politikai döntéshozók voltak, egyértelműen a balliberális vezetéshez köthetőek. Borbély Lénárd közölte, a vizsgálati jelentés a Fővárosi Közgyűlés elé került, arról várhatóan októberben tárgyalhatnak majd a képviselők. Kérdésre válaszolva azt mondta: szerinte néhány embernek a vádlottak padján a helye.

Súlyos visszaélések

Emlékezetes, a Fővárosi Közgyűlés még február 22-én döntött az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéséhez kapcsolódóan a korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek.

Az OLAF-jelentés szerint ugyanis többszörösen felmerül a hűtlen kezelésnek, a csalásnak, a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének, a közbeszerzési és koncessziós eljárásban történt versenyt korlátozó megállapodásnak, a vesztegetésnek, a sikkasztásnak, az adócsalásnak, a befolyással üzérkedésnek, a számvitel rendjének megsértésének, valamint a köz- és magánokirat hamisításnak a gyanúja.

A vizsgálat szerint a projekt során mintegy 167 milliárd forint kár érhette a magyar államot. A korrupciós botrány miatt Magyarországnak 59 milliárd forintnyi uniós támogatást kell visszafizetnie Brüsszelnek.

MTI/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.