Pesti Srácok

Vége a Teréz körúti robbantás nyomozásának - Életfogytiglan várhat a merénylet elkövetőjére

null

Befejezte a Teréz körúti robbantás nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült a PestiSrácok.hu. A tavaly szeptemberben történt merényletben két rendőr súlyosan megsérült, de túlélték a támadást. Az ügyészség azt gyanítja, az elkövető egy huszonéves fiatalember, P. László volt, aki a gyanú szerint azzal fenyegetőzött, újra robbantani fog, ha nem kap egymillió eurót a Belügyminisztériumtól. Ha a fiatal férfit bűnösnek találja a bíróság, akár életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik.

Lezárta a tavaly szeptemberben történt Teréz körúti robbantás nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Szikinger István, a merénylet elkövetésével gyanúsított P. László ügyvédje. A védő portálunknak elmondta, az ügyben szeptember 11-én tartanak iratismertetést, ám azon várhatóan nem vesznek részt ügyfelével, mivel az ügy iratait elektronikus úton kérik a hatóságtól. Az ügyvéd közölte azt is, nincs kétsége afelől, hogy az ügyészség néhány hónapon belül vádat fog emelni P. László ellen.

A nyomozó ügyészek szerint P. László robbantott tavaly szeptemberben a Teréz körúton. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Bomba robbant Budapest szívében

PestiSracok facebook image

Ismert, a főügyészség azt gyanítja, hogy P. László volt az,aki2016. szeptember 24-én házi készítésű, repeszképző anyagokkal kombinált robbanószerkezet robbantott a fővárosi Teréz körúton. A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a detonáció közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a robbanás három méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a támadástól távolabb lévő személyek testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. A merényletben végül két rendőr sérült meg súlyosan.

P. Lászlót előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Pénzt követelt Pintéréktől

Utóbbi gyanút másfél hete közölte P. Lászlóval a főügyészség, mivel a hatóság tudomása szerint a Teréz körúti robbantást követően a fiatal férfi emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amiben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, illetve a bomba elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Magyarország Belügyminisztériumát azzal fenyegette, ha nem kap egymillió euró készpénzt, újra robbantani fog.

A robbantás gyanúsítottja állítólag újra lecsapott volna, ha nem fogják el időben. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Hosszú időre rácsok mögé kerülhet

A huszonéves fiatalra tavaly október 19-én, Keszthelyen csaptak lea terrorelhárítók. A fiatalember első kihallgatásakor csak annyit közölt az ügyészekkel, hogy a cselekményt nem ő követte el, ám idővel részleges beismerő vallomást tett. A fiatal férfi annak ellenére kezdett el beszélni, hogy korábban a börtönből portálunknak azt üzente, csak a tárgyalásán, a sajtó nyilvánossága előtt fog az üggyel kapcsolatban megszólalni. Elismerte, hogy ő robbantott Budapest belvárosában, de nem azzal a céllal, hogy bárkit is megöljön. Arról is tájékoztatta az ügyészséget, hogy a bombát ő maga készítette, és a merénylet helyszínét is ő választotta ki. A fiatalember az ügyészeknek azt állította, nem volt bűntársa, a rendőrséggel soha nem volt konfliktusa, a megsérült egyenruhásokat pedig nem ismerte, csak véletlenszerűen esett rájuk a választása. Később azzal állt elő, hogy a rendőrök pisztolyainak megszerzését tervezte, azokat azonban nem akarta használni, csak a biztonságérzetét szerette volna megerősítenia fegyverekkel. Erre azért lett volna szüksége, mert állítása szerint a támadás előtti hónapokban egyre több pressziót tapasztalt maga körül, valakik manipulálták is a cselekedeteit, ezért a biztonságérzete megromlott. P. Lászlót egyébként beszámíthatónak és büntethetőnek minősítették az elkészült igazságügyi szakvéleményekben, így, ha bűnösnek mondja ki a bíróság, akár életfogytig tartó fegyházat is kaphat.

Vezető kép: KNYF

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.