Pesti Srácok

Szoci pofátlanság: most panamát emlegetnek, de 2009-ben még a római-part beépítésére szavaztak

Szoci pofátlanság: most panamát emlegetnek, de 2009-ben még a római-part beépítésére szavaztak

Miközben a Római-part ügyében az ellenzék világraszóló hisztériát rendez a partmenti védmű ötlete ellen, kiderült, 2009-ben éppen az MSZP-SZDSZ-es fővárosi képviselők szavazták meg a partmenti nyomvonalat. Ami viszont talán ennél is érdekesebb: a PestiSrácok.hu által alaposabban szemügyre vett akkori határozat külön előnyként hivatkozott arra, hogy a partmenti védművel a terület tovább fejleszthető (értsd: beépíthető) lesz. Ehhez képest az akkor igennel szavazó Horváth Csaba riogat most a leghangosabban ingatlanpanamával... Hol a képmutatás határa?

Az MSZP fővárosi frakcióját vezető Horváth Csaba egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatóján a „város történetének legnagyobb ingatlanpanamájaként” beszélt a római-parti gát ügyéről, azt állítva, hogy 2010 előtt sem támogatta senki, hogy a védmű a part menti nyomvonalon haladjon. A képviselő egy 2005-ös fővárosi hatástanulmányra hivatkozott, amely szerint a Nánási út–Királyok útja nyomvonalon kell a védművet megépíteni – nem pedig a part mentén.

Így tehát nem igaz, hogy a III. kerület kezdeményezése volt a part menti nyomvonal, hiszen az egy szocialista előterjesztés volt – mutatott rá Tarlós István. A főpolgármester arra is emlékeztetett: arra a területre, amelyet Horváth Csaba ingatlanpanamaként emleget, nem a főváros adott engedélyt, hiszen a főváros semmilyen építési engedélyt nem ad ki, nincsenek építési hatósági hatáskörei.

PestiSracok facebook image
Tarlós István és Horváth Csaba; Forrás: Origo.hu

Ez egyrészt azért érdekes, mert egy partmenti, úgynevezett „nyári” gátat épített volna mobilgátként a Római-partra – hasonlót, mint amit a mostani vezetés is szeretett volna, ám az ellenzék a népszavazási kezdeményezéssel megfúrt. (A következetesség soha nem volt szocialista erény, lásd: a budapesti olimpiai pályázat kezdeti támogatását, majd hátba szúrását.) Ám, ami talán ennél is érdekesebb, hogy az ominózus, Horváthék által megszavazott „C” változat külön előnyként hivatkozik a terület későbbi fejleszthetőségére. Íme:

A „C” változatban fölsorolt előnyök

  • Vagyis az MSZP-SZDSZ-es városvezetés 2009-ben egy olyan határozatot fogadott el, amely a terület további fejlesztésére, beépíthetőségére hivatkozott. Most pedig részben ugyanezek az arcok – Horváth Csabával az élen – ingatlanpanamával riogatnak, a fákért aggodalmaskodnak. Mi ez, ha nem képmutatás?

A szocik tökéletesen hülyének, megvezethetőnek tartják a budapestieket, akik bármilyen maszlagot bevesznek. Ám a közvélemény-kutatási adatok alapján úgy tűnik, a szavazók átlátnak a szitán.

Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.