Pesti Srácok

A Magyar Iszlám Közösség vezetője belájkolt egy hozzászólást, amiben kövezésre buzdítanak

A Magyar Iszlám Közösség vezetője belájkolt egy hozzászólást, amiben kövezésre buzdítanak

Facebook oldalán keresztül buzdítja testvéreit a Magyar Iszlám Közösség (MIK), hogy szavazzanak igennel az ATV Heti Napló című műsornak arra a kérdésére, miszerint : "Ön engedné, hogy épüljön mecset, azaz iszlám templom Magyarországon"? Azt, hogy a szavazással mit is érnének el pontosan, egyelőre rejtély, mindenesetre a bejegyzés alatti komment-háborúba beleálltak a magyarországi iszlám támogatói is.

Facebook-bejegyzésben kéri a MIK híveit arra, hogy tegyék le voksukat amellett, hogy épülhessen Magyarországon mecset. Az alább kialakult komment-háborúban azonban többen nekiestek egy kommentelőnek. A "kiszemelt" bűne csupán annyi volt, hogy másképp vélekedett a leendő mecsetek sorsáról. De volt itt minden, például a keresztény templomok mecsetre történő lecserélése a Magyar Iszlám Közösség nevében, illetve valakinek a megkövezése ellentétes gondolkodása miatt, amely hozzászólást Bolek Zoltán, a MIK vezetője is lájkolt.

A vérlázító stílusú hozzászólások nagy része már le lett törölve, feltehetőleg a MIK által. A Facebook-posztot egyébként

ITT

tekintheti meg.

De jó, támadt egy ötletük: ha visszakapják a mecseteket, amik most katolikus templomok vagy múzeumok, nem kell újat építsenek. Fotó: Faacebook.com
PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook.com

Így kövezné meg a MIK egyik hívője azt, aki másképp gondolkodik egy kérdésben, mint ő. Fotó: Facebook A fentebb említett "megkövezős" kommentet Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség elnöke is lájkolta. Fotó: FacebookVezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.