Pesti Srácok

A Rangos-Vona-interjú miatt visszaadja Lendvai-díját Tódor János

A Rangos-Vona-interjú miatt visszaadja Lendvai-díját Tódor János

Visszaadja a Lendvai-díját a Vona-Rangos interjú miatt Tódor János. Szombati bejelentésével a Radnóti Miklós Antirasszista-díjas, Wallenberg-díjas,magyar Pulitzer- emlékdíjas újságíró, szociográfus a Spinoza Színházban jobbikos politikusokkal rendezett csütörtöki beszélgetés ellen tiltakozik.

Tódor János a Spinóza Ház igazgatójának címzett nyílt levelében úgy fogalmazott, megütközéssel értesült arról, hogy ugyanabban a teremben, ahol a megtisztelő díjat egy esztendeje átvehette, egy szélsőjobboldali, újnáci párt elnöke volt a vendége a Kádár-rendszer egyik preferált újságírójának, Rangos Katalinnak. Tódor felháborítónak tartja, hogy a Spinoza Ház – ki tudja milyen megfontolásból – egy rasszista, homofób, szélsőjobboldali pártvezetővel és csapatával kokettál. Hozzátette:

Az újságíró nyílt levelében tudatta, mindezek elleni tiltakozásul visszaadja a Spinoza Házban átvett elismerését, és döntéséről a díjat odaítélő kuratóriumot is értesítette. Paul Lendvai, Ausztriában élő újságíró öt éve alapította sajtódíját, amelyet évente egy olyan újságíró kaphat meg, aki a magyar nyomtatott és internetes médiában kiemelkedő politikai-közéleti-társadalmi témájú cikkeket publikált. A díjat odaítélő kuratórium elnöke Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője, tagjai Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője és Aczél Endre publicista. Az elismeréssel ezer eurós jutalom is jár. Tódor János a díjról lemondó nyílt levelében megjegyezte, hogy az egy éve átvett elismerésével járó pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel, de amennyiben a Lendvai-díj Alapítvány kuratóriuma úgy rendelkezik, az összeget is hajlandó visszafizetni.

PestiSracok facebook image

Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület elnöke, roma polgárjogi aktivista a Facebookon fakadt ki, hogy az ismert újságíró, Rangos Katalin a másfél órás beszélgetés során mindössze két alkalommal említette meg Vona Gábornak a Jobbik és a Magyar Gárda cigányok elleni fellépéseit, és azt is olyan összefüggésben, hogy az egyenruhás alakulatok „fegyelmezték” a cigányokat, miközben jogerős bírósági ítélet is kimondta, hogy félelmet keltettek a népcsoportban felvonulásaikkal, és ennek oka volt, hogy a hatóság feloszlatta a szervezetet. Tódor János a napokban mutatta be Vadászjelenetek című könyvét, amelyben a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságokról, és a 2008-2009-es években történt etnikai alapú gyűlöletbűncselekményekről ír.

Tódor János a Spinóza Ház igazgatójának címzett nyílt levelét alább közöljük.

Forrás: ROMNET. Fotó: Nol.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.