Pesti Srácok

Toroczkai otthagyná a Jobbikot, ha koalícióra lépnének egy balliberális párttal

Toroczkai otthagyná a Jobbikot, ha koalícióra lépnének egy balliberális párttal

Szerda este, a Polgári Mulatóban beszélgetett Raffay Ernő történész, Nógrádi György magyar biztonságpolitikai szakértő, valamint Toroczkai László, a Jobbik alelnöke a migrációs válságról, azon belül is a téma: Újkori háború folyik Európa ellen! címmel. Az est folyamán az előadók egyetértettek a migráció okozta problémákban, ismertették álláspontjukat a témával kapcsolatban. A PestiSrácok.hu is ellátogatott az eseményre, ahol megtudtuk: Toroczkai László otthagyná alelnöki pozícióját, ha Vona koalícióra lépne bármely balliberális párttal.

A felszólalók hosszasan beszéltek a migrációs hullám okozta negatív hatásokról, Toroczkai László pedig elmondta, szemtanúja lehetett, amint Ásotthalmon (ahol egyébként a radikális jobboldali politikus polgármesteri pozíciót tölt be) 2012-ben egy körülbelül ötven fős "Kongóból érkezett néger törzs" jött át a határon és a két méteres "ébenfekete társaság" elkezdte verni az autója tetejét. Ekkor kezdett el Toroczkai gondolkodni a határzár építésének ötletén, s hozzátette, élete legszebb napja volt, amikor Szijjártó Péter bejelentette, megépül a kerítés. Beszédében kitért arra is, szerinte politikai okokból indult meg a tömeges migráció Brüsszel nyomására, és érdekesnek tartja, milyen gyorsan és szervezetten reagált erre a migráció.

-mondta Toroczkai, s kiemelte: a migránsok többsége egyébként képtelen lenne elhelyezkedni az Európai munkaerőpiacon, és nem is áll szándékában. Szerinte a liberálisok a legnagyobb "tömeggyilkosok", ha csak azt tekintjük, hány nőt erőszakolnak, gyilkolnak meg évente, és erről csakis a liberális propaganda tehet.

PestiSracok facebook image
Fotó: PS

Nem kell magyarázni, miért tűnik összeegyeztethetetlennek a Jobbik alelnöke és Vona Gábor kijelentése, miszerint neki nem számít ki jobboldali, baloldali, konzervatív vagy liberális, ugyanúgy képviselni akar mindenkit.

Ennek utánajárva a PestiSrácok.hu megkérdezte Toroczkai Lászlót, hogyan tud Vona nézeteivel azonosulni, mire a következő választ kapta portálunk:

Végezetül feltettük a nagy kérdést: ha tegyük fel, a DK-val létrejönne egy Jobbik koalíció, otthagyná a jelenlegi alelnöki pozícióját?

Forrás: PestiSrácok.hu, vezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?