Pesti Srácok

"Csicskák lettünk mi is" - Kiakadtak az LMP-sek a Simicska-Vona-Hadházy találkozón és puccsot emlegetnek

null

A Jobbik után az LMP irányítását is átvette a milliárdos oligarcha Simicska Lajos, erre enged következtetni az a hétvégi találkozó amelyen az LMP-s Hadházy Ákos Simicska kulcsfontosságú embereivel, Schlecht Csabával, a Magyar Nemzet főszerkesztőjével, valamint Vona Gábor pártelnökkel találkozott a Fortuna étteremhajón. A Ripost lencsevégre kapta a találkozón résztvevő Hadházy Ákost és Vona Gábort. Sajtóhírekben felmerül, hogy puccsot készítenek elő az LMP-ben, de az is, hogy Simicska a Jobbik után megvásárolta a liberális zöldpártot is. Ma ráadásul közleményt adott ki Gertsmár Ferenc, a Lehet Más a Politika veszprémi jelöltje, miszerint visszalép a jelöltségtől. Indoklása szerint teret kíván engedni olyan jelölt számára, aki jobban illeszkedik a párt kampánystratégiájához.

Korábban több ellenzéki párt részéről is szóba került, hogy együtt kellene működni a választások során és közös jelöltet támogatni az LMP-vel, de Szél Bernadett pártja hivatalosan nem állt be a szövetségbe. Felmerül a kérdés, hogy a veszprémi körzetben belső feszültség indokolja a jelölt visszalépést, vagy az egyébként országosan is ismert, helyben önkormányzati képviselő Gertsmár visszalépése csak első a sorban és a Lehet Más a Politika kampánystratégiája mégis a "nem szövetkezünk, közben meg mégis" elven alapul.

Felmerül a kérdés, ki az LMP kampányához jobban illeszkedő jelölt, akinek teret engedne Gertsmár Ferenc. A Ripost képes beszámolója alapján van sejtésünk...

A pénteki találkozó Simicska Lajos politikai klubja, a Magyar Nemzeti Szalon keretében valósult meg. A milliárdos oligarchát jobbkeze, Schlecht Csaba képviselte.

PestiSracok facebook image
A titkos találkozóról Vona Gábor négy perccel Hadházy után távozott, és az ellenkező irányba indult. Fotó: Ripost

A Ripost szerint Hadházy Ákos és Vona Gábor egymás után, néhány perc különbséggel hagyta el a hajót. Elsőként Hadházy 22:40-kor, majd Vona négy perccel később, az ellenkező irányba indult. Mindketten többször körülnéztek, nem követi-e őket valaki.

A portálnak nyilatkozó LMP-sek azt mondták, világos számukra, hogy "csicskák lettek ők is". Vannak, aki a pártban Hadházyt eddig is puccsistának tartották, ők most úgy vélik, lehet, hogy eleve Simicska küldte őt az LMP-be. A kérdés már csak az, amit most mindenki találgat, vajon Simicska „miért és mennyiért” vette meg a pártot.

Kerestük az LMP sajtóosztályát, kérdéseinkre azt írták, 13 órakor sajtótájékoztatót tartanak, ott fognak választ adni portálunknak.

Hadházy Ákos a találkozón. Fotó: Ripost

Lassan kész kabaré a veszprémi körzet

A veszprémi választókerület úgy látszik a legtöbb ellenzéki pártnak fejtörést okoz. Az elmúlt hónapokban ebben a körzetben ütközik ki a legnagyobb tanácstalanság.

Elsőként a Jobbik mutatta be a jelöltjét, Varga-Damm Andrea személyében. Majd Kész Zoltán jelölte saját magát és kínálkozott fel minden pártnak és szervezetnek, de a mai napig csak Juhász Péter pártja, az Együtt állt mögé. Viszont érdekes és elgondolkodtató húzás volt, amikor Kész veszprémi rendezvényén a Jobbik tapolcai országgyűlési képviselője, Rig Lajos azt mondta, hogy a legesélyesebb jelöltre kell szavazni és Kész Zoltánt kezdte magasztalni. Néhány nappal később már Varga-Dammal közösen azt kommunikálták, hogy Kész kihasználta a jobbikos Riget a sajtó pedig kiforgatta a szavait.

A legnagyobb baloldali pártok, az MSZP és a DK utolsóként jelölték meg veszprémi jelöltjüket a választókerületek között, aki Mestreházy Attila lett.

Mindezek után most az LMP-s jelölt, Gertsmár Ferenc is visszalépett...

Vezető kép: Ripost

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.