Pesti Srácok

A felnőttek közt nem működik a serdülő III/2-es ügyosztály elterelő konspirációja

A felnőttek közt nem működik a serdülő III/2-es ügyosztály elterelő konspirációja
Jobbra Gyetvai Viktor alapító-koordinátor, aki megválasztás nélkül is mindig ott van a „demokratikus” szervezetben (fotó: MTI / Kallos Bea)

A csillogó szemeiken kívül nem nagyon van muníciójuk a fiataloknak, legalábbis ami a kreativitást illeti. Kereken egy évvel ezelőtt egy állítólagos momentumos aktivista próbálta felültetni szerkesztőségünket egy kamulevéllel, és ahogy látható, a „Független” „Diákparlament” (FD) sem volt képes azóta semmi újat kitalálni. Ezúttal egy nagyszabású blokád ígéretével akarták felkelteni a figyelmünket, egy „kiszivárgott” email által. Végülis a figyelmünket mégiscsak felkeltették, hiszen a gyermeteg fantáziájuk és a vágyvezérelt gondolkodásuk igazán elragadó.

A január 19-i diáktüntetésről (amelyen a maroknyi létszám felét is pártaktivistáknak látszó középkorúak tették ki – a szerk.) készült tudósításunk óta a tananyagot és a tanórák számát sokalló diákaktivisták egyik első számú célpontja lett a PestiSrácok. Hiába sültek fel éppen egy éve a momentumosok is a kísérletükkel, hasonlóan béna fedősztorival próbálkozott meg ezúttal a diákság nem egész egy százalékát képviselő diákparlament is. A Független Diákparlament vicces szavazósdijával és választás nélkül is pozícióban maradó aktivistáival külön cikkben is foglalkoztunk már.

Most, hogy a Momentum már arccal előre helyezkedik a lejtőn, és egy ideje csak a tagjaik kiválásával, valamint a belső intrikáikkal tud bekerülni a hírekbe, úgy tűnik, már a fiatalabbaknak cseng a kassza a kormányellenes mozgolódásért. Az FD köreiből kiszivárgott hírek szerint, a héten olyan elképesztő blokádra készülnek, ami lebénítja majd az egész országot, ha Balog Zoltán emberminiszter nem fogadja el a 12 pontos követelésüket. Ebből annyi talán igaz, hogy fontoskodó arccal megint tüsténkedni fognak valahol – talán cipősdobozokat hordanak halomba, esetleg gitároznak picit – ám abból kiindulva, hogy a tüntetésükre is legfeljebb kétezer embert bírtak összecsődíteni, túlzás lenne egy komolyabb megmozdulást elvárni tőlük. Hiszen még az R56-ot sem sikerült blokád alá venniük, csupán annyira tellett a „diákok” képviseletében ránk uszított, félhajléktalan életmódot folytató ligetvédőktől, hogy panaszkodjanak egy sort, majd átadjanak két könyvet, amelyekről nem is tudták, hogy miért kell átadniuk.

Mérgesek, amiért a Független Diákparlament a diákság egy százalékát sem érdekli. (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)
PestiSracok facebook image

Kamuolvasók kamulevelei, de a kamaszvágyak igaziak

Miután megírtuk, hogy az értesüléseink szerint ismét akcióra készülnek, teljesen ráfeszültek az álhír műfajra, és nevetséges emailekkel kezdték el bombázni szerkesztőségi emailcímünket. A történet legszebb része, hogy ezek a sajnálatosan túlterhelt, de amúgy bizonyára szupertehetséges diákok részletesen kibontott, rettenetesen gagyi kerettörténetekkel próbálják hihetővé tenni az olvasóinak álcázott leveleiket, amelyekben rendre a diákparlamentet lebuktató üzeneteket akarnak „kiszivárogtatni”. Kicsit olyan érzésünk van, mint amikor egy ideig úgy teszünk, mintha nem találnánk meg az óvodás kisgyereket a bújócska során, hogy legyen sikerélménye.

Előbb egy lány jelentkezett, aki egy titokzatos szobatárssal osztja meg kollégiumi hajlékát és alkalmanként a laptopját is. Mit ad ég, a szobatárs minap este éppen úgy távozott, hogy nem lépett ki a postafiókjából, a számítógép tulajdonosa pedig – aki saját bevallása szerint, amúgy természetesen nem szokott mások levelezésében kutakodni – pont észrevette az utolsó levelet, amelyet nagyvonalúan megosztott szerkesztőségünkkel. Ebben Gyetvai Viktor, a FD önjelölt vezetője arról számol be, hogy Balog Zoltán nem fogja teljesíteni a követeléseiket, a hatóságok viszont január 31-re (a határidő lejártára – a szerk.) készülnek, ezért őket megelőzve, már január 30-án blokád alá veszik az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Echo TV és az MTV épületét.

– áll az állevélben, és itt már tényleg nehéz nem aranyosnak találni, ahogy kibogozhatatlanul összefonódnak a diákok átlátszó meséi és rózsaszín álomvilága. Sajnos lehet, hogy tényleg iszonyúan túlterheltek a srácok, mert arra sem vették a fáradságot, hogy létező emailcímekkel konspiráljanak.

Ha csak így tudnak füllenteni, akkor a szülői értekezletek előtt is lehetnek gondjaik.

Képességek nélkül ez se fog menni, akárcsak a suli

Ugyanazon a napon kaptunk egy másik levelet is egy állítólagos Nemes Fruzsinától, amely szerint a tüntetésről készült videónkban látható Soros György unokája is, aki történetesen a CEU-n tanul. Ezt is beletelt vagy egy percbe leellenőrizni, és ugyanannyi a valóságalapja, mint a Független Diákparlament országos jelentőségéről handabandázó legendának. Azt gondoltuk, hogy nem jön több kedves kis diákcsíny, de tegnap ismét akcióba lépett a serdülő III/2-es ügyosztály. Egy újabb személytől kaptunk értesítést egy elfogott levélről, szintén kiábrándítóan gyermeteg sztorival: a feladó használtan vett telefonjáról nem volt letörölve a levelezőfiók, és a levelek közt – nahát! – egy Gyetvai Viktortól származó üzenetet talált. Ebben február 1-re datálja a pusztító blokádot, amelybe ráadásul az Anonymus is bekapcsolódik, így az internet is le fog állni egy időre. Ebbe az emailbe jól láthatóan utólag belenyúltak képszerkesztővel, mintha a címzettje egy ismerős név, Nemes Fruzsina lenne. Később előkerült az eredetije is, amelyre hivatkozva a Zoom.hu leközölte a hírt, majd módosította, miután a Diákparlament közölte velük, hogy valakik az ő nevükben küldözgetnek emaileket.

Az eredeti és a PestiSrácoknak elküldött, módosított email. A diákparlament azt állítja, semmi köze az eredetihez, mi viszont megnyugodtunk, hogy mégis elég szabadidejük van a gyerekeknek, ha ilyenekkel szórakoznak.

Mindez nem annyira érdekes, hogy megpróbáljuk kideríteni, ki és miért szórakozik ezekkel az „elfogott” levelekkel meg a hozzájuk költött dajkamesékkel, viszont eltűnődtünk, hogy azok a gyerekek, akik napi 7-8 órát végigülnek az iskolában, majd hazamennek, és további 3-4 órát szorgosan végigtanulnak, miért mindenféle kamulevelekkel múlatják az időt ahelyett, hogy kihasználnák a csöppnyi szabadidejüket. De van egy ennél is fontosabb kérdés: hogyan lehetne rájuk bízni az oktatásügy fölötti befolyást, ha egy tisztességes átveréshez sincs elég sütnivalójuk?

Cikkünk megjelenése után a Független Diákparlament kommunikációs koordinátora levélben közölte szerkesztőségünkkel, hogy az idézett kamulevelekhez nincs köze a szervezetüknek. Tarnay Kristóf szavai szerint elítélik a levélhamisítást, amelynek áldozataivá váltak, így ezekért nem ők felelősek, és nem az ő komolyságukat minősítik.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.