Pesti Srácok

Így manipulál és gyárt muníciót a baloldalnak Soros „független” vidéki újságírócsapata!

Így manipulál és gyárt muníciót a baloldalnak Soros „független” vidéki újságírócsapata!

Nagyon elege lehet a Soros-hálózatnak abból, hogy Budapesten kívül sem a balliberális politikusok, sem az emberi joginak füllentett politikai aktivisták nem érnek el semmilyen sikert. Az természetesen fel sem merül a nyílt társadalom haladó híveiben a kudarcok okaként, hogy a nevezettek semmiféle érdemleges üzenettel nem képesek megkínálni a vidéki lakosságot, ezért inkább a vidéki haladó sajtó hiányában és persze a mindent elnyomó kormánypropagandában jelölik meg a bajok forrását. Kiadták hát a jelszót: „legyen vidéki haladó újságírás!”, és lehet, hogy lesz is. Láthatóak már kisebb próbálkozások, és ezek utóéletéből azonnal körvonalazódott az is, hogy a vidéki újságírás a Soros-hálózat számára hivatkozások legyártását jelenti a vidéki balliberális politikusoknak.

Az egykori Index-főszerkesztő, Dudás Gergely projektje, a vidéki tudósítók hálózatát tervező Politis elbukott, mielőtt elindult volna, mert nem jött össze elég támogatás rá a médiafogyasztó lakosságtól. A Soros-hálózat és a baloldal azonban bizonyára nem mond le ilyen könnyen a 88 vidéki választókerületről. A Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) budapesti ügyvivője nemrégiben közölte is, hogy Soros ellentámadásba fog lendülni az őt ért úgymond kormányzati támadások miatt. Ugyanakkor a szintén a milliárdos tőzsdespekuláns által pénzelt Átlátszó.hupályázattal próbál vidéki újságírókat toborozni. A portál tisztességes pénzt ajánl olyan újságírók tényfeltáró cikkeiért, akik korábban a megyei sajtóban dolgoztak.

A megyei lapok azonban korábban mind baloldali kézen voltak, tehát Soros oknyomozó portálja felkarolja és egyúttal közvetlen hatókörébe vonja a vidéken erős beágyazottságú, garantáltan baloldali meggyőződésű helyi véleményformálókat, akikben jó eséllyel személyes harag is munkál a kormánnyal szemben. Elkezdődött tehát az alulról történő építkezés. Abból sem csinálnak titkot, hogy Soros Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) pénzéből fizetnék ki a cikkek tiszteletdíját. A milliárdos, aki csak tavaly 16 millió dollárt (4 milliárd forint) költött lélegeztetőgépek és CT-gépek helyett az Orbán-kormány nemzetközi befeketítésére, szivarzsebből kicsengetheti a tényfeltáró cikkek honorját.

Alig hirdette meg a pályázatát az Átlátszó, máris megjelent egy másik csatornán csorgatott Soros-pénzből összehozott „tényfeltáró” cikk egy szombathelyi ügyről, amely a tényekkel ugyan hadilábon áll, viszont a városi MSZP–DK–Együtt–civilek-frakció rögtön erre hivatkozva szállt bele a Fidesz helyi országgyűlési képviselőjébe.

PestiSracok facebook image
A többször bajba került Styl ruhagyár Szombathelyen (fotó: hirekma.hu)

Alternatív cégtörténet Szombathelyen

A rendszerváltást túlélte, de utána 2004 végére becsődölt a német tulajdonban lévő, szombathelyi Styl ruhagyár, és felszámolási eljárás indult ellene. Tíz évig állt felszámolás alatt, de tovább működött a város fontos munkaadójának számító gyár, majd 2014-ben a kormány 1,47 milliárdot adott Szombathelynek, hogy rendezze a cég tartozásait a felszámoló felé. A vállalat ekkortól Styl Fashion Invest Kft. néven működik, béremelések jöttek, tanműhelyt létesítettek a gyárban, de továbbra sem tudott megélni a piacról. Lassan elmaradtak a beszállítók, a rendelések, sokan kiléptek, az önkormányzat pedig 2017-ben újabb, 120 milliós segélykölcsön mellett döntött, hogy megóvja a gyárban megmaradt 600 ember munkahelyét.

A Transparency International támogatásával nemrégiben megjelent cikk azt sugallja, hogy Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője azért támadja a céget, mert elérték, amit akartak, átfolyattak egy csomó pénzt, és nincs már szükségük a Stylre. A cikk állítása szerint a belügyminisztérium juttatta a pénzt a szombathelyi önkormányzathoz, és annak nagyobb része a Pintér Sándorral üzleti kapcsolatban álló felszámolóhoz, Dr. Varga Jenőhöz került, aki ezután a saját, adósságba került cégét is becsődöltette. Az ellenzék szerint az állam adott egy csomó pénzt a Stylnek, de végülis nem mentették meg, nem fejlesztettek, csak kifizették az adósságot, lesápolták, most pedig hagyják bedőlni az egészet. Az ilyen téren feltehetően széles körű ismeretekkel rendelkező Czeglédy Csaba is azt állította, hogy magánzsebek szívják fel az közpénzeket.

Megmenthetetlennek tűnik a gyár, főleg ha a vezetése sem nagyon próbálja

Helyi forrásaink szerint, valójában Hende Csaba kezdett állami mentőövért lobbizni, amikor 2013-ban jelezték neki, hogy gondok vannak a céggel, és sok munkahely szűnhet meg. Ennek eredményeként érkezhetett meg az 1,47 milliárdos összeg, amelyet a Nyugat.hu állításával szemben nem a belügyminisztérium adott, hanem a kormány határozatban döntött előirányzat-átcsoportosításokról.

– mondta négy éve a fideszes országgyűlési képviselő.

Hende Csaba zakópróbán a Stylnél (fotó: frisss.hu)

A felszámolást a valóban Varga Jenő igazgatása alatt álló Vectigalis Zrt. végezte, amely a Nyugat.hu állításával ellentétben ma is működik. A mentőöv egyik feltételeként az önkormányzat 25 százalékos részesedést szerzett a vállalatban, és garanciát kapott arra, hogy három évig nem lesz létszámleépítés, és azután is csak az önkormányzat beleegyezésével lehetséges. Az önkormányzat által delegált felügyelőbizottság elnöke a Pro Savaria civil egyesület tagja, a később a Czeglédy Csaba által vezetett helyi szocialistákkal lepaktáló alpolgármester, Molnár Miklós lett, valamint egy szocialista és egy fideszes tagot választottak.

Évekig nem volt hír arról, hogy gond lenne, aztán 2017-ben derült ki, hogy ismét a csőd szélén áll a vállalat. Hende szerint a Styl ügyvezetője valójában el van tiltva a cégvezetéstől, de az is elég pikáns volt, amikor kiderült, hogy ugyanezen ember másik cége számlázta az ügyviteli szoftvert a Stylnek. A képviselő emellett jelezte azon hírek miatti aggályát is, miszerint a vállalat arra rendezte be az üzletpolitikáját, hogy önköltségen értékesítette a termékeit. Arról van tehát szó, hogy a piacon valószínűleg képtelen lesz megélni a jövőben a Styl, hiába mentik ki akárhányszor a csődből, ráadásul az önkormányzati részesedés megszerzése óta is történtek furcsaságok.

A helyi baloldal ki is lőtte a Transparency által neki betöltött patront

Az emberek felheccelésére azonban tökéletesen alkalmas a téma, hiszen mindenféle piaci valóságtól függetlenül még mindig mintegy ötszáz ember munkahelyéről, megélhetéséről van szó. Az ezzel kapcsolatos, felfokozott hangulatra fűzte rá a Nyugat.hu Soros-pénzből készült cikke az állítólagos pénzátfolyatási sztorit, elhallgatva a cég körül tapasztalható anomáliákat. Erre aztán persze lecsapott a helyi baloldal, sőt könnyen lehet, hogy eleve az ő számukra készült kommunikációs muníciónak a cikk.

Czeglédy Csaba és Nemény András a szombathelyi közgyűlésben (fotó: nyugat.hu)

Az Éljen Szombathely–MSZP–DK–Együtt frakció vezetője, Nemény András semmitmondó pátosztól csöpögő közleményt eresztett meg, amelyben persze a cég 2014-es megmentését kilobbizó Hende Csabának is jutott oldalvágás:

Így néz ki tehát a Soros-hálózat „független”, vidéki újságírása, amely a tényekhez nem ragaszkodik szorosan, ahhoz viszont igen, hogy kommunikációs patronokat biztosítson az ellenzék helyi képviselőinek egy kis hangulatkeltésre.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.