Pesti Srácok

Már több mint hatmilliárd forint elcsalásával gyanúsítják az MSZP-s Czeglédyt

Már több mint hatmilliárd forint elcsalásával gyanúsítják az MSZP-s Czeglédyt

Újra gyanúsítottként hallgatták ki a dél-alföldi pénzügyi nyomozók Czeglédy Csabát; immár nem csak három, hanem kilenc iskolaszövetkezet ügyében – olvasható a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében. Azt írták, a gyanú szerint ezzel duplájára emelkedett a lehetséges kárérték, így csaknem 6,3 milliárd forint vagyoni hátrány okozását kérték számon a szocialista képviselőn. A nyomozók bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják Czeglédyt, aki panasszal élt a gyanúsítással szemben, de a csongrádi ügyészség azt elutasította.

A bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt Czeglédy Csaba és társai ellen folyamatban levő büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya folytatja a Csongrád Megyei Főügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett. Jelenleg heten vannak az ügyben előzetes letartóztatásban, és kilencen házi őrizetben. Czeglédy és hat társa előzetes letartóztatását 13-án hosszabbították meg, mivel a nyomozati bíró szerint továbbra is fennáll a szökés elrejtőzés veszélye, valamint annak lehetősége is, hogy a gyanúsítottak összebeszélnek, tanúkat befolyásolnak. A kényszerintézkedések hatálya március 13-án jár le, akkor kell döntenie ügyészségi indítványra a bíróságnak azok meghosszabbításáról, enyhítéséről vagy megszüntetéséről. Portálunkhoz ügyben érintettek olyan információkat juttattak el, miszerint Czeglédy Csaba védői ismét kérelmezni fogják az szocialisták ügyvédjének szabadon bocsátását, amit Czeglédy igen csak bizakodva vár.

Már 6,3 milliárd a költségvetési kár

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011-től olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek, valamint a céghálózat alján levő, strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A korábbi gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Az ügyészség pénteki közleménye szerint viszont a kárérték a duplájára emelkedett, így az jelenleg csaknem 6,3 milliárd forint, a vizsgált időszak 2016-ról pedig már kiterjed a tavalyi évre is. Mindezen módosított gyanúsítások ellen Czeglédy Csaba panaszt nyújtott be, amit az ügyészég határozatában elutasított.

PestiSracok facebook image

Terjednek az álhírek is

A napokban egyébként ismételten álnéven írt, valótlan tartalmú beadvánnyal próbálta valaki befolyásolni, hátráltatni a nyomozást és az ügy további lefolytatását. Ezt a levelet a beazonosíthatatlan e-mail címről több sajtóorgánumnak is, így a PestiSrácok.hu-nak is megküldte annak szerzője. Ilyen, szándékosan félrevezető levelet egyébként már korábban is küldtek ismeretlenek, még Polt Péter legfőbb ügyésznek is. A beadványok célja az is lehet, hogy Czeglédy Csaba helyett az alsóbb szintekre koncentráljon nagyobb figyelmet, és tereljen nagyobb felelősséget.

Vezető kép: Szeged.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.