Pesti Srácok

"A Békemenettel kell erőt mutatni, nagyobb a veszély, mint 2012-ben" - Csizmadia-Fricz-Stefka a Polbeatben (videó!)

Magyarországon nem történt meg a valódi rendszerváltás, ennek köszönhető az, hogy sajnos az ellenzéki pártok részéről a mai napig nem nemzeti minimum, nem alappillér a haza, a nemzet védelme - jelentette ki a PestiSrácok.hu élő Polbeat című műsorában a Békemenet három alapítója, Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke, Fricz Tamás politológus és Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója. Szarvas Szilveszter kérdésére kijelentették, ott lett igazán elrontva, hogy az MSZMP-ből az utódpártba és az SZDSZ-be átejtőernyőző kommunistákat nem söpörték ki a politikából, az országvezetés közeléből.

A Polbeatben a Békemenet indulására, annak ötletgazdájára is fény derült, mint ahogy a rendezvény alapítói és szervezői azt is elárulták, 2009-ben, a Békemenetről való egyeztetésen Vona Gábor, a Jobbik elnöke is megjelent, akinek felszólalása, kritikája után Makovecz Imre ajtót mutatott, és elküldte a megbeszélésről. "Vona felállt és elment, mindez szemlélteti a világnézetét is, hozzáállását is a nemzethez" - hangzott el a Polbeatben. Csizmadia László kiemelte: a közép-európai nemzetek nagyon érzékenyek a függetlenségükre, szabadságukra és a szuverenitásukra, a Békemeneten pedig lengyel barátainkkal üzenhetünk Európának, hogy ezekért az értékekért békés összefogással ki is állunk.

Fricz Tamás politológus arra hívta fel a figyelmet: az első, hat évvel ezelőtti Békemenet időszakához képest a helyzet nem változott, hiszen újra meg kell védeniük a külső és belső erőktől a nemzeti szuverenitást és a magyar életmódot. Sőt, nagyobb a veszély, mint amekkora 2012-ben volt. A globális pénzügyi elit ugyanis a nemzetek megszüntetésében és egy globális világrend kialakításában érdekelt, aminek szerves része a migráció ösztönzése – fogalmazott.

Stefka István, portálunk lapigazgatója kifejtette: a Békemenetet útmutatónak, figyelmeztetésnek is szánják az április 8-ai választások előtt, hogy „jól kell mindenkinek szavaznia”, hiszen az ellenzék, amely az 1919-es ellenzékhez hasonlítható, az alaptörvénytől a családtámogatási rendszerig mindent megsemmisítene, és migránsok millióit szabadítaná az országra – mondta.

PestiSracok facebook image

 

A Békemenet március 15-én a Bem téren kezdődik 11.30-kor. Az eseményen felszólal Lengyelország magyarországi nagykövete, illetve a békemenetre érkező lengyel csoport vezetője. A békemenet résztvevői aztán a Margit hídon átkelnek a főváros pesti oldalára, és a Kossuth térre vonulnak. Ott 14 órakor mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök.

 

A Békemenet útvonala:II. kerület, Bem József tér – Bem rakpart – Lipthay utca – Margit híd – V. kerület, Szent István krt. – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Kossuth Lajos tér

 

A PestiSrácok.hu olvasóit szerkesztőségünk 10 órától szeretettel várja az R56 Sörözőbe, a Bem rakpart 53-ba egy közös gyülekezőre, ahonnan együtt indulhatunk a Bem térre, majd a Békemenettel a Kossuth térre.

 

Nézze meg a teljes Polbeatet és találkozzunk a Békemeneten!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.