Pesti Srácok

Erőszakkal elvenné a hátrányos helyzetű családok gyermekeit Janiczak Dávid (Hangfelvétel!)

Újabb hangfelvételek kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyeken Vona Gábor helyettese arról értekezik, hogy bentlakásos iskolákba kell tenni a hátrányos helyzetű (zömében cigány származású) gyermeket, akiket tárgyalás nélkül „el kell venni” a családjuktól, mert ez nem „kívánságműsor”. Egy másik felvételen Janiczak Dávid Jobbik-alelnök arról beszél: azért kell eltüntetni a szeme elől egy önkormányzati tisztségviselőt, mert nem jobbikos, és úgy érzi, nem szimpatizál velük eléggé.

Mindkét hangfelvétel 2016-ban készült. Az elsőn Janiczak Dávid ózdi polgármester a jegyzőjével, Almási Csabával beszélget, akivel egy másik, portálunkon kedden közzétett hangfelvételen egy újságíró esetleges megvesztegetését pedzegették. Ezúttal egy Zita nevű önkormányzati osztályvezető sorsáról diskurálnak. Janiczak megállapítja, hogy Zita nem szimpatizál eléggé velük (magyarán nem eléggé jobbikos), ezért nem akarja a jövőben ott látni. A szóban forgó Zita egyébként addig a humánpolitikai döntésekért felelt, illetve a képviselőtestület elé kerülő indítványokat készítette elő. A beszélgetés eredményeként viszont a 2016. október 2-ai kvótanépszavazás után a tisztségviselőtől elvették az indítványok előkészítési jogkörét. Egyébként a hangfelvétel szerint azért csak október 2-a után vették el az egyik jogkörét, mert addig még nagy szükség volt a munkájára...

Bár a polgármester „nagy kegyet” gyakorolva Zitát nem rúgta ki („nem vagyok amellett, hogy nyírjuk ki”), a beszélgetés újabb adalék ahhoz, mire számíthat egy egyszerű tisztségviselő, ha netán a Jobbik kerül hatalomra: aki közülük nem jobbikos, azt el fogják takarítani az útból Janiczak és társai. (Ebből egyébként kaphattunk már némi ízelítőt Hódmezővásárhelyen is, ahol a Jobbik kampánygépezete által megtolt Márki-Zay Péter előbb az aljegyzőt rúgta ki, mert helyre merte tenni Márki-Zay egyik pofátlan hazugságát, majd a főjegyzőtől is megvált, pedig előzőleg még a megbékélésről hadovált.)

PestiSracok facebook image
Fejlett humorérzék: Janiczak Dávid (balra) és egy ismerős arc; Fotó: kanadaihirlap.com

„El kell venni”

A másik hangfelvételen Janiczak Dávid arról beszél, hogy bentlakásos iskolákra van szükség, és az érintett családoktól erőszakkal, tárgyalás nélkül kell elvenni a gyermekeket. Bár a hangfelvételen sem a „cigány”, sem a „roma” kifejezés nem hangzik el a polgármester szájából, a bentlakásos iskolák terve – amelyet Gyurcsány Ferenc 2005-ben, a Jobbik pedig 2010-ben bedobott a köztudatba – a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyermekekre vonatkozik, akiknek többsége cigány származású.

Önmagában a bentlakásos iskolák ötlete is meglehetősen szélsőséges elképzelés – nem véletlen, hogy azt eddig csak a politikai paletta két szélsőséges ereje: Gyurcsányék és a Jobbik pedzegette. Jellemző, hogy amikor tavaly fölröppent egy álhír, hogy az Orbán-kormány ilyen elképzelésről tárgyal, a balliberális sajtó fölhorgadt. Ám Palkovics László oktatási államtitkár akkor határozottan cáfolta az értesülést, és jelezte, a minisztérium ezt nem támogatja, így ilyen ötlet nem kerülhet a kormány elé. Egyébként 2006-ban maga Orbán Viktor ítélte el a Gyurcsány-kormány bentlakásos iskolákra vonatkozó javaslatát, amikor azt mondta: belegázolnak a roma emberek, a roma családok lelkébe azzal, hogy „a generációs láncot meg kell szakítani, és a roma gyerekeket el kell venni a szüleiktől”.

Janiczak felvetése azonban nemcsak emiatt botrányos, hanem azért is, mert a hangfelvétel tanúsága szerint a gyermekek családból való kiszakítását a családdal való előzetes egyeztetés nélkül, erőből oldaná meg. Ugyanis – mint Vona helyettese fogalmazott – ez nem „kívánságműsor”. Az kétségtelen: vannak olyan családok, amelyekből – például a szülők züllött életmódja, agresszivitása miatt – a gyermekeket a saját érdekükben ki kell emelni, ám az is bizonyos, hogy ezt nem a Janiczak-féle módszerrel kell megtenni, hanem civilizált formában.

Janiczak Dávid lufit fúj, Vona Gábor nevet; Fotó: MTI/Vajda János

A Janiczak-saga

A PestiSrácok.hu múlt pénteken hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyből kiderült: Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid 2016-ban szexuális erőszakkal fenyegette meg akkori kabinetfőnöknőjét. A portálunk birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint ez hangzott el köztük:

  • Janiczak: Igen, de ezt neked nem szabad tudni.
  • Bernadett: Jó.
  • Janiczak: Alexának sem, meg Petinek sem.
  • Bernadett: Oké, senkinek nem mondok semmit!
  • Janiczak: Oda dobod föl a pi**ádat!
  • Bernadett: Hagyjál már!
  • Janiczak: Szárazon k*rlak se**be az összes fa***al!

Ezen kívül az elmúlt napokban két másik cikket, azokban pedig több hangfelvételt is nyilvánosságra hoztunk, amelyeken Janiczak Dávid nőkről beszélt megalázó, gyalázkodó hangnemben, illetve jegyzőjével egy újságíró megvesztegetésének lehetőségét mérlegelik.

Vezető kép: jobbik.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.