Pesti Srácok

Fűt-fát ígér Szél Bernadett, a Simicska-féle vesztegetési pénzekről viszont hallgat (PS-videó!)

Háromszoros kezdő tanári fizetés, államilag finanszírozott másod- és harmaddiploma, ingyenes utazás a diákoknak – a többi közt ezt ígérte Szél Bernadett az LMP kormányra kerülése esetén. A PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy mindezt miből finanszírozná a párt, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta: a fideszes oligarcháktól visszavett pénzből. Az Echo TV-vel pedig közölte, ne provokálják. Pedig a csatorna csak azt szerette volna megtudni, mekkora összeget kaptak Simicska Lajostól képviselőjelöltjeik sorozatos visszaléptetéséért.

Az LMP nem diktatúráktól vagy féldiktatúráktól akar tanulni, hanem olyan országoktól, amelyek fejlődni tudtak – ezzel magyarázta a párt társelnöke azt, hogy miért éppen a svéd oktatási miniszterrel folytattak konzultációkat. Szél Bernadett a Gustav Fridolinnal közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: „a világszínvonalú oktatás” eléréséhez megdupláznák a szektor forrásait, visszaadnák az iskolákat az önkormányzatoknak, nagyobb szabadságot nyújtanának a tanároknak, és csökkentenék a diákok, de az oktatók terheit is.

A PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy elképzeléseik megvalósítását miből finanszíroznák, Szél Bernadett „felvilágosította” stábunkat, hogy

PestiSracok facebook image

A választások előtt alig két héttel természetesen szóba került az ellenzéki összefogás is. Az Echo TV azon kérdésére, hogy mekkora összeget kapott az LMP Simicska Lajostól annak érdekében, hogy visszaléptesse jelöltjeit, Szél Bernadett közölte:

Majd kifejtette: se a jobboldallal, se a baloldallal nem tudnak koalíciót alakítani, mert elvi szinten nem tudnak együttműködni egymással. A PestiSrácok.hu emlékeztette az LMP miniszterelnök-jelöltjét, hogy miközben a többi ellenzéki párttal való egyeztetések kudarcba fulladása utáni sajtótájékoztatójukon éppen azt jelentették be, hogy teljes ellenzéki együttműködés híján nem kezdeményeznek újabb egyeztetéseket, addig pontosan a sajtótájékoztató közben derült ki, hogy visszaléptetik jelöltjüket az MSZP-Párbeszéd szövetség javára, amivel gyakorlatilag Kunhalmi Ágnes vált a körzet legesélyesebb képviselőjelöltjévé.

– tettük fel a kérdést Szél Bernadettnek.

A svéd miniszter egyébként a sajtótájékoztatón kérdést kapott arra vonatkozóan, hogy problémát jelent-e országa iskoláiban a bevándorlás. Gustav Fridolin úgy fogalmazott: Svédország régóta felelősséget vállal a háború elől menekülők segítésében, és azáltal is erősebb országgá vált, hogy befogadta a Magyarországról az elnyomás elől oda menekülőket. Az 1990-es években a Balkánról érkeztek hozzájuk, akiknek a gyermekei legalább olyan jól teljesítenek az iskolában, mint a svédek.

– jelentette ki, hozzátéve egyúttal, hogy biztos benne: akik ma érkeznek háború elől Svédországa, ugyanígy hozzátesznek majd a társadalmához.

Fidesz: Szél Bernadett elfelejtette azt megemlíteni, hogy a bevándorlás a svéd oktatást és a svéd iskolák életét is tönkreteszi. A nagyszámú migránscsoportok miatt a bevándorláspárti svéd oktatási miniszternek és a tanároknak az iskolákban is egyre súlyosabb etnikai-vallási konfliktusokkal, feszültséggel és antiszemitizmussal kell szembenéznie. A svéd iskolák már migráns-bandaháborúk, tömegverekedések helyszínei, és a nagyszámú muszlim közösségnek való megfelelési kényszer miatt gyakran felhagynak hagyományaikkal, és már az egyházi iskolák bezárása is napirendre került.

A részletekért nézze meg videónkat!

A videót Szecskó Petra és Tihanyi Rita készítette.

Vezető kép: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.