Pesti Srácok

Jobbikos „humorérzék”: viccnek állítaná be vesztegetési kísérletét a lebukott Farkas Gergely

null

Ma írtuk meg, hogy Farkas Gergely, a Jobbik kiskunhalasi választókerületi jelöltje rá akarta bízni a helyi LMP-s jelöltet a visszalépésre. Amikor a nő közölte, hogy sok pénzt fordított már a kampányra, Farkas megkérdezte, hogy ha kifizetnék ezt a pénzt, akkor hajlandó lenne-e visszalépni. A botrány kirobbanása után azonnal álságos áldozatpózba vágta magát a jobbikos képviselőjelölt, holott bűncselekmény gyanúja is felmerülhet a tettével kapcsolatban.

Farkas Gergely persze lejárató kampánynak minősítette, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel alapján megírták róla: saját győzelmi esélyeinek életben tartása végett rá akarta bírni Midi Melánia LMP-s jelöltet a visszalépésre, és akár pénzt is ajánlott neki ezért. A hangfelvétel valódiságát ugyanakkor elismerte a „fideszes médiumokat” élből lehazugozó jobbikos jelölt, így már csak az a kérdés, hogy szerinte miben hazudtak a „fideszes médiumok”. A Facebookon közzétett magyarázkodásában azt mondta, ha valaki meghallgatja a felvételt, akkor a hangsúlyból teljesen egyértelmű lesz számára, hogy csak Midi visszalépését vetette fel egy baráti beszélgetésben, a nő eddigi költségeinek kifizetése jobbikos forrásból pedig csupán „vicces felvetésként hangzott el”, és „természetesen nem komoly szándékkal”:

A felvételen ugyanakkor az hallható, hogy miután az LMP-s közölte, hogy több százezer forintja van már a kampányban, Farkas Gergely teljesen komoly, vicceskedésre legkevésbé sem utaló hangsúllyal megkérdezte:

PestiSracok facebook image

Meglehet, hogy Farkas Gergely komikus előadói vénája nem elég fejlett, ugyanakkor esélyes, hogy valóban komolyan gondolta az ajánlattételt, ugyanis Midi Melánia ahelyett, hogy kacagásban tört volna ki, zavartan ezt válaszolta:

Ezután kezdett kínjában nevetni, és itt vége is szakad a felvételnek, így sajnos nem derül ki, mi lett a fergeteges, és „természetesen nem komoly” poén utóélete. A viccteóriába meg a média lehazugozásába menekülő képviselőjelölt ugyanakkor elnézést kért, mert

Viccnek gyenge, három évre viszont jó lehet

Hibánál többnek tartja ezt az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós, aki a PestiSrácoknak úgy nyilatkozott, akár bizonyos bűncselekmények gyanúját is felvetheti a hangfelvétel:

Mint közölte, eddig inkább a választópolgárok befolyásolása kapcsán szokott felmerülni a választás rendjének megsértése, de a tényállás képviselőjelöltek megkörnyékezésére is vonatkoztatható. Az Alapjogokért Központ igazgatója kifejtette, hogy ha egy képviselőjelöltnek felajánlják az addigi kampányköltségei megtérítését a visszalépéséért cserébe, az a törvény alapján ugyanolyan befolyásolásként értelmezhető, mint amikor például egy választópolgárnak ígérnek pénzt, állást vagy más előnyöket a szavazatáért cserébe.

Vesztegetés „tiszta kézzel”, lebukás „józan ésszel”

Az biztos, hogy Farkas Gergely nem fog karriert építeni a humorára, az viszont mégis vicces, hogy a „tiszta kézzel” szlogennel kampányoló Jobbik jelöltje pénzzel akarja rávenni vetélytársát a visszalépésre, majd a „józan ésszel” szlogen jegyében, szinte azonnal le is bukik. Az LMP az ügy kirobbanása óta eltelt, hosszú órák alatt sem reagált, pedig érdekes lenne, hogy a legújabban a Jobbikkal barátkozni próbáló párt vezetése mit szól a történtekhez. Kérdés, hogy az országos barátkozásért cserébe elnézi-e az ilyen jobbikos magánakciókat a jelöltjei ellen.