Pesti Srácok

Morvai Krisztina kiakadt a jobbikos Varga-Damm Andreára: „Engem akartál megbántani, de igen sok hazafiba rúgtál bele”

null

Megdöbbentett tegnapi (március 5.) Facebook-posztod, amelyben bagatellizáltad, sőt eltagadtad a Gyurcsány-rendszer szemkilövetéseit, gyalázatos rendőri brutalitását, embertelenségét – írja Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselőjelöltnek nyílt levelében Morvai Krisztina. Az EP-képviselő hangsúlyozza, Varga-Damm őt akarta megbántani, de sok hazafiba rúgott bele képletesen, olyanokba is, akik Jobbik-szavazók, akiket kvázi képviselni készül a parlamentben.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik veszprémi jelöltje a legnagyobb közösségi portálon azt írta (betámadva Morvai Krisztinát, aki a Jobbik listáján került annak idején Brüsszelbe, de azóta mélységesen csalódott a pártban és el is határolódott Vonáéktól):

– posztolta Varga-Damm egy cikk megosztása mellett, ami arról szól, hogy Morvai Krisztina korábban szakértőként dolgozott a Medgyessy-kormánynak. Nem váratott sokáig magára a viszontválasz. Morvai Krisztina válasza szerint Varga-Damm azokba rúgott bele soraival, akik „2002 és 2010 között folyamatosan tüntettek a hazaáruló rezsim ellen, s szívták a könnygázt, átélték a rendszeres önkényes előállításokat, a legendás körbezárásokat, a rugdosásokat, gumibotütéseket. S azt is, amikor az elvtársak a legkegyetlenebb formákban mutatták be valódi természetüket: az 1956-os Forradalom és Szabadságharc ötvenedik évfordulójának vérbefojtását”.

PestiSracok facebook image

– teszi fel a kérdést az európai parlamenti képviselő a nyílt levelében. Arra is emlékeztet, hogy az elkövetők illetve felbujtóik azóta sem kértek bocsánatot, sőt kifejezetten helyesnek tartják, amit tettek, függetlenül attól, hogy most éppen az MSZP vagy a DK színeiben kívánnak visszatérni a hatalomba. Azt sem hallgatja el, mennyire fájlalja, hogy az egykor nemzeti érzelmű Jobbik ma képes éppen a hazafi polgárokat összeverető, szemüket kilövető baloldallal lepaktálni a hatalom megszerzésének reményében. Így fogalmaz:

Morvai Krisztina szerint a képlet, vagy rejtvény a következő: Ha a Jobbik egyeztet az LMP-vel, az LMP pedig egyeztet az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely pedig egyeztet a DK-val, akkor végül is a Jobbik egyeztet a DK-val.

Emlékeztetőül Morvai egy videót is csatolt a leveléhez a Gyurcsány-kormány idején történt rendőri brutalitásról:

Morvai Krisztina úgy véli, a Magyar Időknek adott hétfői interjújára reagált ilyen módon a jobbikos politikus, amelyben azt mondta: március 15-én közvetlen közelről fújták az arcába a rendőrök a könnygázt 2009-ben, amikor már hivatalosan EP-képviselőjelölt volt. Szerinte ugyanez várna azokra, akik a migrációpártiak hatalomra kerülése esetén az első tízezer betelepített miatt az utcán próbálnának tiltakozni. Emiatt a következő öt hét és az április 8-i országgyűlési választás sorsdöntő lesz a magyarság számára – hangsúlyozta a lapnak az európai parlamenti képviselő.

Vezető kép: vehir.hu/Facebook