A transzneműek isteni lények, akiket ünnepelni kell! – vallja a Budapesten kiállító „transz-művész”
Nagy megtiszteltetés érte hazánkat: Budapesten mutatta be „hiánypótló” műveit a gyakran ciszgyűlölőnek is kikiáltott Sophie Labelle transznemű „művész”, aki évek óta azzal vívja ki az LGBTQGFHURHNC-közösség elismerését, hogy az interneten provokál. Az Anker’t-ben Sophie egy rajongói találkozón arról mesélt, nem elégszik meg azzal, ha a transznemű embereket tolerálja, illetve láthatatlannak tekinti a többségi társadalom. Szerinte ugyanis ezt a fajta másságot előtérbe kell tolni, sőt ünnepelni kell a színes társadalom és a tolerancia nevében. Cseppet sem meglepő módon a jeles eseményt az Amnesty International szervezte.
A Paulay Ede utcai Anker’t-ben szerda este rendhagyó eseménynek lehettünk szemtanúi, és most nem a szokásos hétvégi vegán-piacról van szó, ahol elvegyülhetünk a ligetvédők és egyéb mindenkinek a jogait védő aktivisták között, hanem az LMBT Történeti Hónap egyik kiemelt eseményéről, amelyen jelen volt a transzközösségben méltán népszerű Sophie Labelle névre hallgató kanadai képregény-rajzoló művész/művésznő is, aki elhozta néhány munkáját is magyar nyelvre fordítva. Kétségtelen, hogy Budapest kulturális életében kiemelten fontos volt egy ilyen esemény, legalábbis a szervező Amnesty International szerint.
Senki ne érezze magát kellemetlenül amiatt, hogy nem tudta, hogy most volt az LMBT Történeti Hónap, a rendezvénysorozat egyik legfelkapottabb eseményén is mindössze páran lézengtek. Amerikában meg a február a feketék hónapja volt, aki erről tudott, az most jogosan érezheti magát összezavarva. A megértéshez egyfajta „haladó” gondolkodás szükséges.
Az 1987-es születésű Sophie Labelle az Assigned Male nevű képregény-projektjével vált „híressé”, amelynek kívülálló szemmel nézve nincs egyéb célja, minthogy provokálja a nem transzneműeket, és előtérbe tolja a transz-igényeket. Ezt egyébként Sophie el is mondta, saját bevallása szerint ugyanis kiskorában azért kezdett művészettel foglalkozni, mert idegesíteni szerette volna a családját. Kinek mit jelent a művészet, ugyebár... Ez a művészetnek nevezett valami 2014-ben fordult „komolyra”, Sophie akkor akart ugyanis „ventillálni” (bármit is jelentsen ez), ennek az igénynek köszönhetően pedig megszületett az a képregény, amelynek néhány magyar nyelvre lefordított darabját mi magunk is láthattuk az Anker’t-ben. Sajnos, vagy szerencsére, nem tudjuk.
Sophie elmesélte, hogy a montreáli transzközösségből indult dicső pályafutása, és az ott hallott poénokat próbálja a mai napig is átvinni a képregényeibe. Hozzá kell tenni, hogy a jelenlévők ezeken a vicceken jókat kacagtak, nekünk valamiért nem jöttek át a csattanók. Nézzünk meg ezek közül egy párat:
Ha jól megnézzük a rajzokat, akkor szinte mindig egy ciszheteró fehér ember az, aki a „kellemetlen” kérdéseket felteszi a mindenre nyitott, haladó transzneműeknek. Bár jót viccelődött a saját szülein, akik szintén elmaradott ciszheterók, mindenesetre velük próbálta igazolni a többségi társadalom irányába létező toleranciáját. Sophie mondanivalójában emellett is rakásnyi ellentmondás van. Az alkotó bevallása szerint azért rajzol, hogy megszólítsa a transznemű közösséget, és megkacagtassa őket olyan mindennapi helyzeteken, amelyek alapvetően kellemetlenek.
Erre persze rácáfolt Sophie, aki elmondta, hogy nem elégszik meg azzal, hogy a transzneműek elvegyülnek a többségi társadalomban és elfogadva, tolerálva élik a mindennapjaikat. Úgy véli, hogy a transzneműeket és az egész jelenséget ünnepelni kellene, előtérbe kellene hozni és piedesztálra kellene emelni, mint a sokszínűség totemoszlopát. Ezzel kapcsolatban azt is kifejtette, hogy ugyan támogatja a gyermekek hormonkezelését, hogy végleg átalakulhassanak, mielőtt felserdülnek, de jobban örülne neki, ha a beavatkozás után nem olvadnának be teljesen a társadalomba, hanem provokatívan az emberek szeme előtt lennének.
A várt és áhított népszerűség ellenére Sophie sokat panaszkodott az internetes trollokra és a képregényei miatt az ajtaja előtt gyülekező megbotránkozott emberekre. Ennél a pontnál elvesztettük a fonalat, hogy most akkor népszerűségre vágyik, vagy arra, hogy békén hagyják. Valószínűleg ő sem tudja, ahogy azt sem: ha valaki közszereplőnek öltözik, ne csodálkozzon, ha foglalkoznak vele.
A lázadó alkotótól azt is megtudtuk, hogy a világ egy pokoli hely a transzneműeknek, hiszen sokan próbálják az interneten kitalálni, milyen betűtípusokkal dolgozik Sophie, hogy hasonló, rasszista és kirekesztő tartalmakat tegyenek közzé a nevében. Úgy gondoljuk, hogy erre egyébként semmi szükség, hiszen Sophie tartalmai a többségi társadalomra nézve már így is épp elég kirekesztőek. Ez abból is látszik, hogy azokat, akiknek ez az egész nem tetszik, és nem értenek egyet például a transzklotyókkal, azokat a művész/művésznő/valami „transzexkluzív barmoknak” nevezi. Sophie a legnagyobb veszélyforrásnak mégsem a trollokat tartja, mert szerinte azok csak unatkozó gyerekek, akik alagsorokból írogatnak, ezért úgy véli, az alternatív jobboldal a legveszélyesebb, amelynek konkrét programja van, hogy megszervezze a fehér felsőbbrendűségen alapuló társadalmat. Jaj.
Ha már a felsőbbrendűségnél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a beszélgetés során felmerült az is, a transzneműeket az ősi időkben istenként tisztelték, és arra is kitért, hogy a transzneműek tényleg isteni lények. Akinek esetleg felkeltette érdeklődését a dolog, az lezárhatja az LMBT Történeti Hónapot az Alteregóban egy fergeteges bulival, ahol még egy transzvarieté show-nak is szemtanúja lehet.
PS; Vezető kép: Reddit
