A BBC tudósítója Schmidt Máriától rettegett a legjobban Magyarországon
Sír az út előttem címmel könyvet írt a menekültválságról a legendásan objektív BBC és az általa képviselt nyugati sajtónormatívák Orbánisztánba száműzött komisszárja, Nick Thorpe, aki három nehéz éven keresztül kutatta az arab tavasz és a szír válság következményeit és hatásait Európára, de főként Magyarországra nézve. Hősünknek nem kellett volna ennyire messzire, a vadkelet ékkövébe elwizzaireznie, hogy újból megállapítsa: itt bizony barbárok élnek, akiket gyarmatosítani kell. Nick ezt az utat választotta pedig elég lett volna a saját hazája katonai és geopolitikai szövetsége által tudatosan előidézett katasztrófáról cikksorozatot írnia. De nem. Thorpe szakadatlanul, minden elképesztő nehézséggel szemben a nyugati morál tűzőrzője maradt ebben a barbár éjszakában, ebben a kietlen pusztaságban, amit benépesít a tudatlan és gyűlölettel teli homo orbanicus. Sir Nick Thorpe hétfőn tartott sajtótájékoztatót magnum opusáról a sajtó független és demokratikus felének a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Bátor Sir Nick kalandjaiból mazsolázgattunk.
Thorpe a beszélgetés során azt hangsúlyozta, hogy az alapvető probléma Magyarországon, hogy a menekültkérdés azonnal politikai kérdéssé vált, és a kormány egy pillanatra sem hagyott teret annak, hogy arról normális-kulturált diskurzus folyhasson a közéletben.
Orbánnak abban igaza van, hogy senkinek nincs joga megmondani, kivel osszuk meg a házunkat, de ha valaki kopogtat az ajtónkon, az az udvarias, ha kinyitjuk, és megkérdezzük, ki ő, és mit szeretne.
A riporter őszinte félelemmel és reszketéssel találkozott mind a propaganda által terhelt magyarok, mind a háború elől vagy jobb élet reményében menekülők oldaláról. Szerint 2015-ben valódi krízis volt, de az ma már elmúlt:
ma nincs menekültválság (...) azt mondani, hogy manapság az van, egy politikai játszma.
Thorpe nem akart politizálni ebben a könyvben, de mire az megjelent, a kormány olyan tudatosan politizálta a témát, hogy végül minden akarata ellenére: rákényszerült. Pedig a közel-keleti válság érintettjei jelentős részben valódi veszélyek elől menekülnek, és nem olyan szerencsések, "mint a magyarok, akiknek az országában béke van, ennivaló, innivaló". Reménykedjünk abban, hogy Sir Nick Thorpe (azért) tudja: Orbánisztánban még a közvilágítás is öl, és a kórházak is inkább hasonlítanak Mengele kórházi barakkjaira, mint bármi másra, amit a szudáni AIDS-sátrakban látni lehetett az emelt díjas, élő-egyenes betelefonálós-adakozós ENSZ-műsorokban. Valamit arról sem, hogy Lengyel László a kéksapkások bevonulását, az egyesített NATO-haderő invázióját vizionálta az elmúlt hónapokban, ami majd megdönti Mészáros Lőrinc felcsúti királyságát, egyben a Puskás Akadémiát is örökre száműzik az NB1-ből a Megye 4-be. Vannak hiteles és erkölcsös emberek ebben az országban, akik szerint bármelyik pillanatban megérkezhet Roger Waters egy szál gitárral, hogy egy Aid-unplugged Live keretében pénzt gyűjtsön az illegalitásban nyomorgó gerilláknak, hogy végre a tudatlan, a Kelet-Anatóliát megidéző vidékre is kinyomtathassák az zinternetet. Mert ezek a hülye vidéki muzsikok csak a Cár televízióját nézik és szűrik befele literszámra a cefrét, a gonosz mérget, amit Orbán adott nekik, miközben gyerekeik a pálinkás kenyértől bódultan, derékig beásva a rozsmező mellett ájuldoznak a túlterheltségtől és a középszintű magyarérettségi tesztkérdéseitől.
Thorpe (állítólag) több száz menekülttel beszélgetett az elmúlt három évben, többekhez vissza is tért, "megpróbált többekkel normális, emberi kapcsolatba is lépni", és megérteni a félelmeiket, problémáikat. A tapasztalata szerint a legnagyobb tévhit, hogy
az emberek úgy gondolják, a menekült, a máshonnan érkező kevesebbet ér, mint a helyi polgár.
Nem volt félelmetes élménye a menekültekkel való "találkozások, beszélgetések, közeledések" során, pedig éjszakákat, hajnalokat töltött el társaságukban határoknál és táboroknál.
Talán a legfélelmetesebb az volt, amikor Schmidt Mária kiabált velem fél órán át
- utalt egy vitára a történésszel, amit a menekültkérdésről folytattak. Ez a bátor tudósító, aki senkitől sem félt, végül Schmidt Mária előtt megrogyott, megtört. A drámai beszámoló azonban itt megszakad, a traumák, a fájdalmak bent Nick lelkében maradtak, kibeszéletlenül. Azért mi megpróbáljuk elképzeni, hogy mi történhetett: Thorpe-ot egy hajnalon a "nagy fekete kormányzati Audival" vitték be az Andrássy út hírhedt épületébe, ahol mezítelenre vetkőztették, egy szűk magánzárkába zárták, amiben csak guggolni, kuporogni tudott, közben időnként hideg vízzel locsolták a testét, 2012-es Orbán beszédek részleteit üvöltve játszották be neki a hangszórókon, ha aludni próbált. Hetekig nem hagyták pihenni. Később az elalélt porhüvelyt, amiben ez az egykori BBC normatívákat képviselő tudósító élt, felvitték a kihallgatóba, ahol Schmidt Mária egy kibiztosított pisztollyal a kezében üvöltözött vele fél órán át. Ez volt a végső pont. Végül eljátszatták vele saját kivégzését is. Majd lúdtömővel megetették kukoricadarával és visszavitték a magánzárkába. Így lett Nick Thorpe a mi kis hadifoglyunk örökre.
Kommentár nélküli asszociációnk:
SZDM/PS, 444; Fotó: IMDb
