Pesti Srácok

Teréz körúti robbantás: amikor a chipbeültetők összefognak a fekete ruhás emberekkel

Teréz körúti robbantás: amikor a chipbeültetők összefognak a fekete ruhás emberekkel

Bennfentes, fedett nyomozóktól kapott a hivatalos állásponttól eltérő, releváns információkat a Teréz körúti robbantásról a Privátkopó.hu főszerkesztője, Valencsik Ferenc, aki tanúként azonban már kiváló kapcsolatainak nevére sem emlékezett. A Fővárosi Törvényszéken kiderült, hogy a tanú többször egyeztetett a vádlott, P. László édesapjával, aki sajátságos teóriákkal igyekszik bebizonyítani a korábban az ügyben részletes beismerő vallomást tett fia ártatlanságát. Valencsik a hétfői tárgyaláson már igyekezett árnyalni azokat a korábbi írásait, amelyekben érezhetően a Fidesz által konspiratív módon megrendelt, politikai hátterű bűncselekményként igyekezett beállítani a merényletet.

Tanúként hallgatta meg hétfőn a Fővárosi Törvényszék Valencsik Ferencet, a Privátkopó.hu főszerkesztőjét a Teréz körúti robbantás büntetőperében, miután az újságíró a tulajdonában álló hírportálon korábban a merénylet hátterének egy másik verziójáról írt, amelynek nem a támadással vádolt P. László, hanem egy szerb férfi az elkövetője. A szövevényes történet szerint Valencsiket néhány hónappal a robbantás előtt egy általa ismeretlen ember hívta találkozóra, és elmondta neki, hogy az újságíró – másik két, meg nem nevezett magyar zsurnaliszta mellett – leszámolás áldozata lehet, ezért óvatosságra intette őt. Valencsik furcsának találta, hogy valakik Magyarországon újságírók életére törnének, mert ennek nem látta értelmét, az idegen pedig azt mondta, hogy a merényleteket befolyásos emberek szervezik, az a migrációval van összefüggésben, és egyik célja, hogy társadalmi megrázkódtatást okozzon. A titokzatos férfi állítólag közölte az újságíróval, azért került a célpontok listájára, mert sokat foglalkozott a bevándorlás kérdésével, ugyanakkor nem kötődik egyetlen párthoz sem, így „feláldozható”. Az informátor elmondta Valencsiknek, hogy van egy másik forgatókönyv is, amelyben az újságírók már szerepelnek az áldozatok között, de a merénylet így is nagy sokkot okoz majd a társadalomban. A főszerkesztő állítólag megkérdezte a férfit, hogy mégis, ki vállalna el Magyarországon egy ilyen támadást, mire az idegen azt mondta: nem kell feltétlenül hazai elkövetőkre gondolni, a merénylők lehetnek külföldiek is.

Mégsem a Fidesz robbantott, csak a DK akarta rátolni

Valencsik Ferenc a hétfői tárgyaláson már igyekezett árnyalni korábbi, a Privátkopó.hu-n még jelenleg is olvasható bejegyzésének sejtetéseit, amelyek szerint a két rendőr életveszélyes, illetve súlyos, valamint egy civil nő könnyű sérülését okozó merénylet hátterében politikai motiváció van, mivel az mindössze néhány nappal előzte meg a betelepítési kvóta elutasításáról szóló, a kormánypárok kezdeményezte népszavazást. A tanú a Fővárosi Törvényszéken azt mondta, a fenti linkben szereplő korábbi írásában nem feltétlenül arra gondolt, hogy a támadás mögött a Fidesz állt, hanem arra, hogy valakik – például akár a Demokratikus Koalíció – a kommunikációjával a kormánypártra igyekezett tolni a merényletet. A hétfői tárgyaláson Valencsik utalt Gyurcsány Ferencre, aki épp a robbantás előtti napokban szólalt fel azzal, hogy a kormány ne merjen titokban merényletet szervezni a migráció jelentette veszély demonstrálására is. Cikkében Valencsik citálta a DK néhai politikusa, Kakuk György Facebook-bejegyzését is, aki már a helyszínelés káosza idején kijelentette: „És meg merték csinálni.”Valencsik Ferenc a tárgyaláson elmondott beszámolója közben érezhető volt, hogy az újságíró még mindig összefüggést feltételez a merénylet mögött álló hatalmi konspiráció, és Kakuk György halála miatt, holott a politikus hónapokkal később, egy bevásárlóközpontban halt meg, miután szívinfarktust kapott.

PestiSracok facebook image

Valencsik majdnem elkapta a tettest, csak közben előkerült az igazi

A főszerkesztő másik története szerint néhány héttel a Teréz körúti robbantás után rendőrségi kapcsolatai révén megtudta, hogy annak elkövetője egy szerb férfi lehetett, aki korábban hasonló ügyek miatt már a magyar hatóságok látókörébe került. Valencsik erről cikket jelentetett meg, majd a megjelenés után szinte azonnal megkereste a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál dolgozó kapcsolatait, akik hamarosan meghallgatták őt. A szerb merénylő története azért nem lett különösebben nagy hír a sajtóban, mert megjelenése után néhány órával a hatóságok elfogták a bűncselekménnyel vádolt P. Lászlót, aki hosszas hallgatás után részletes beismerő vallomást tett az ügyben. Valencsik szerint a történteknek furcsa színezetet ad, hogy a szerb szálat azóta sem nyomozták le. Kalina József, a büntetőtanács vezetője megjegyezte, hogy az ügyben komoly nyomozás, és vádlotti beismerés is volt, amely Valencsik Ferenc szerint ugyanakkor nem tárta fel a teljes igazságot. Az újságíró P. László apjának egyfajta védelmében kifejtette, hogy ha a fiatalember benne is volt a támadás szervezésében, akkor sem követhette azt el egyedül. Korábban a PestiSrácok.hu is írt arról, hogy a vádlott édesapja a fiához hasonló sajátságos értelmezésekkel igyekszik érvelni a vádlott ártatlansága mellett, a hétfői tárgyaláson pedig kiderült, hogy magánnyomozásai közben Valencsik Ferenccel is többször egyeztetett.

Az a fránya igazmondási kötelezettség

A perben hétfőn a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség képviselője igyekezett megtudni az újságírótól, hogy kik azok a fedett nyomozók, akik állítólag az említett információkhoz segítették Valencsiket. A tanú először nem akarta felfedni kapcsolatai kilétét, majd amikor az ügyész emlékeztette igazmondási kötelezettségére, kisebb jogi vitába kezdett vele. Az ügyész álláspontja szerint Valencsik Ferencnek a titokzatos emberekről több információt kellene adnia ahhoz, hogy a fenti, politikai jellegű vádaskodásait tisztázhassa, az újságíró pedig jelezte, hogy megpróbálja megtalálni állítólag nagyon jó kapcsolatait, akiknek amúgy a nevére sem emlékezett, csak arra, hogy egyikük ismert ügyvéd lett rendőri pályája után. Valencsik Ferenc abban egyezett ki az ügyésszel, hogy felhívja őt, ha eszébe jut valami.

MTI/Fotó: Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.