Pesti Srácok

A Fidesz támogatja a szigorított Stop Soros javaslatcsomagot

A kormány után hétfőn délelőtt a Fidesz frakcióelnöksége is megtárgyalta a szigorított Stop Soros javaslatcsomagot, amelyről úgy döntött az elnökség, hogy támogatja annak tartalmi részét, valamint az Országgyűlés elé kerülését is - mondta Kocsis Máté. A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hozzátette: a tervezet kedden kerülhet az Országgyűlés elé, annak napirendre vételéről pedig várhatóan a jövő héten döntenek.

A Fidesz-frakció külön üdvözli a javaslatcsomag azon szigorítását, amely szerint az illegális migráció szervezése bűncselekménynek minősül - jelentette ki Kocsis Máté. A frakcióvezető emlékeztetett: a kampány egyik meghatározó témája az illegális bevándorlás volt, és a választáson részt vevő állampolgárok „teljesen egyértelműen” kinyilvánították azt az álláspontjukat, hogy nem kíván Magyarország bevándorló országgá válni.

Kocsis Máté kifejtette: a mostani javaslatcsomag annyiban tér el a korábbitól, hogy büntetőjogi eszközt is bevet, azaz önálló Btk.-tényállása lesz a törvénytelen bevándorlás szervezésének, „hiszen ez biztonsági kockázatot is jelent”.

PestiSracok facebook image

A jogellenes bevándorlás elősegítését az követi el, aki szervező tevékenységet folytat annak érdekében, hogy Magyarországon menedékjogi eljárás kezdeményezését tegye lehetővé olyan személynek, aki nincs üldözésnek kitéve, vagy közvetlen üldözéstől való félelme nem megalapozott, illetve aki Magyarországra jogellenesen belépő, vagy jogszerűtlenül tartózkodó személynek tartózkodási jogcímet szerez.

Amennyiben anyagi eszközöket szolgáltat a jogellenes bevándorlás elősegítéséhez valaki, vagy azt rendszeresen folytatja, illetve vagyoni haszonszerzés végett vagy több személynek segítséget nyújtva teszi mindezt, továbbá hogyha Magyarország külső határ szerinti határvonalától, illetve a határától számított 8 kilométeres távolságon belül teszi, akkor 1 év szabadságvesztéssel büntetendő - tette hozzá.

Kocsis Máté arról is beszélt, a törvényjavaslat módosítja a rendőrségről, a menedékjogról, az államhatárról, illetve a szabálysértésekről szóló jogszabályokat is, „de ezek alapvetően technikai jellegű módosítások”. Hozzátette: a kormány a tervek szerint kedden nyújtja be az Országgyűlés elé a javaslatcsomagot, amelynek napirendre vételéről várhatóan a jövő héten döntenek, csak ezután kezdődhet meg a vita a Stop Sorosról.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.