Pesti Srácok

Hiányos szakértői jelentés miatt megint elnapolták a Szeviép pert

Hiányos szakértői jelentés miatt megint elnapolták a Szeviép pert

Tovább húzódik a csődbűntett miatt Szeviép vezérek ellen indult büntetőper. A Szegedi Törvényszéken 2015 októberében állt először bíróság elé a másfél milliárd forint eltüntetésével vádolt három vállalkozó, P. László, B. Sándor és O. József. A vádirat szerint az M43-as autópálya építésében és az 1-es villamos felújításában konzorciumi tagként résztvevő Szeviép Zrt. 2010-re 2 milliárdos veszteséget könyvelt el. Még mielőtt felszámolták volna, tagi kölcsön és egyéb kifizetések formájában összesen 1,5 milliárd forintot mentettek ki a cégből, úgy hogy 433 alvállalkozónak 6,5 milliárd forinttal tartoztak. A szerdai tárgyalásra egy gazdasági igazságügyi szakértőt idéztek, akinek többek közt arra kellett volna választ adnia, mire költötték a csődeljárás előtt Szeviéptől felvett kölcsönöket partnerek. Az összesen tíz kérdésre adott válasz nem volt kielégítő, ezért újra elnapolták a közel három éve tartó pert, a következő tárgyalás szeptemberben lesz.

A Szeviép-ügy az utóbbi évek egyik legnagyobb gazdasági botránya, szocialista politikusok hálójával átszőve. A cégvezetők, akik ma már hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett és különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntett vádlottjai, pofátlan módszerrel mentették, lapátolták ki a pénzt.

Az ügyletben közreműködött Ujhelyi István európai parlamenti képviselő sofőrje, sőt talán maga Botka László szegedi szocialista polgármester is, akit tanúként meg is hallgatott már a bíróság. A csőd szélén álló, alvállalkozóinak 6,5 milliárddal tartozó Szeviéptől több százmilliós tagi kölcsönt bezsebelt Biztonsági Üzem Kft. ügyvezetőjét például a repteret üzemeltető cég vezetőjének nevezte ki (hálából?)

A módszer a vádirat szerint egyszerű volt, annál vérlázítóbb.

PestiSracok facebook image

2009-re a Szeviép Zrt. egy 4 milliós kifizetetlen számla után fizetésképtelenséget jelentett. A kifizetetlen számlák csak gyűltek. 2010-re a cég vesztesége elérte a 2 milliárd forintot. Ekkor csődöt jelentett. A felszámolás 2010 augusztusában kezdődött. Addigra 433 alvállalkozónak és magánszemélynek tartoztak. Az ügy pikantériája, hogy miközben összesen 14 ügylet során 1,5 milliárd forintot fizettek ki szintén csőd előtt álló cégeknek kölcsönként, alvállalkozóik közül több mint 300-at ők juttattak csődbe. Volt aki nem tudta feldolgozni, hogy tönkrement és önkezével véget vetett életének. De olyan hitelezőről is tudunk, aki a harcokba betegedett bele, nem sokkal később rákban hunyt el.

A vádiratban olvasható részletek szerint az Újhelyi István sofőrje által vezetett, egyébként Szeviép tulajdonában álló Biztonsági Üzem Kft-nek 2008-2010 között heti-havi rendszerességgel adtak tagi kölcsönt, összesen 428 millió forintot. Majd 2010-ben ez a cég is csődöt jelentett. De további cégeknek és magánszemélyeknek is nyújtottak kölcsönt, méghozzá fedezet nélkül, köztük nem csak magyar, hanem román és horvát cégeknek is. De hiteleztek a Diósgyőr futballcsapatot üzemeltető kft.-nek is, amelyek ekkor már szintén komoly anyagi gondban voltak.

A szerdai tárgyaláson összesen tíz kérdésre kellett felelnie az igazságügyi szakértőnek, aki nem járult hozzá, hogy neve a sajtóban megjelenjen. A legfontosabb kérdés, amire nem is tudott kielégítő választ adni az volt, hogy azok a cégek - köztük a Biztonsági Üzem Kft. amelyikhez a legnagyobb összeg került - akiknek a felszámolása előtt hitelezett a Szeviép, mire fordították a felvett összeget. Elhangzott, hogy vannak ugyan számlák, például üzemanyagról, szolgáltatásokról, de nem átlátható, hogy ténylegesen mire fordítódtak ezek a hitelek. A szakértő szerint amíg nem látja a szóban forgó cégek, így a Biztonsági Üzem Kft. könyvelését, addig nem lehet erről felelősen érdemben nyilatkozni.

A tanácsvezető bíró bekérte a cégek könyvelését a szóban forgó időszakra, a következő tárgyalást pedig szeptember hetedikére tűzte ki.

A büntetőper közel három éve tart, és jelen állás szerint még legalább egy év, mire első fokon ítélet születhet. Csak az eddigi iratanyag mintegy 5 tonnányi.

A vádat képviselő ügyész egyébként mind a három vádlottra letöltendő börtönbüntetést indítványozott.

60 károsultat már kifizetett a kormány

A károsultakat képviselő Likvid Kontroll kft. ügyvezetője a tárgyalás előtt sajtótájékoztat tartott. Szabó Bálint bejelentette, hogy a károsultak képviselőjeként, és adófizető magánszemélyként is - az ügyészséghez hasonlóan - letöltendő börtönbüntetést kért mind a három vádlottra, továbbá a teljes vagyonelkobzásukat is.

Szabó Bálint a vádlottak teljes vagyonelkobzását kéri - Fotó: Facebook

- fogalmazott Szabó Bálint. Hozzátette, ellenkező esetben azt üzenjük, hogy büntetlenül el lehet lopni a szegedi nagyberuházások ellenértékét, milliárdokat, mert majd az adófizetők jótállnak a csalók helyett.

Kérdésünkre a Likvid Kontroll Kft. vezetője elmondta, a 433 károsultból 106 vállalkozás maradt talpon, akiket az állam kártalanít. Mintegy 60 károsultnak összesen 1,5 milliárd forintot már ki is fizettek. A kártalanítási folyamat május 31-ig kell befejeződjön. Szabó Bálint köszönetet mondott Lázár Jánosnak, aki a Miniszterelnökség korábbi vezetőjeként szívügyeként kezelte a Szeviép-károsultak kártalanítását, mint mondta, bízik benne, hogy utódja, Gulyás Gergely is hasonló elkötelezettséggel viszi végig az ügyet.

Vezető kép: Szegedma.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.