Pesti Srácok

Mellár Tamás tovább függetlenkedik

Mellár Tamás tovább függetlenkedik

Telemarketinges nyelven civil összefogásnak álmodott – amelyből az összes ellenzéki pártot kizárja – árnyékönkormányzatot (mert árnyékkormány-tag volt már), árnyék-iparkamarát és árnyék-propagandahivatalt gründol Pécsett az áprilisi választáson az Országgyűlésbe függetlennek mondott képviselőként bejutott Mellár Tamás. Aki annyira aggódik Pécsért, hogy új mozgalmának még egy Facebook-profilt ( „Van erről már egy Facebook-papírunk is” ) is létrehozatott az ehhez értőkkel.

Az egykor a Fideszt erősító, majd a jelek szerint április óta az őt a voksoláson támogató pártokat – az MSZP, a DK, a Párbeszéd és az Együtt – is faképnél hagyó Mellár (Legalábbis helyben, mert az Országgyűlésben csak belépett a Párbeszéd frakcióba.) egy értelmiségiekből álló csapatott toborzott össze, hogy annak tagjaira hivatkozva bizonyítsa be a baranyai megyeszékhely katasztrofális helyzetét, teljes eladósodottságát, az Apokalipszis közelségét, amelyet természetesen csakis egyedül a Fidesz és a fideszes városvezetés okozott. Mellárék nem a levegőbe beszélnek, a kezdeményezés része például egyebek mellett az a meghökkentő innovácáiós elképzelés is, hogy szeretnék megismerni az emberek véleményét. Bár a zászlóbontásról szóló néhány perces sajtótájékoztató kezdetén még arról volt szó, hogy a mozgalom először is Pécs megmentéséről, később pedig a felvirágoztatásáról szól, néhány mesteri alákérdezés után azért kiderült, hogy a távlati cél a politikai nyomásgyakorlás a kormánnyal, illetve az önkormányzattal szemben. Ez az elképzelés nem tanúskodik komoly győzelmi reményekről, pedig a helyi pletykák szerint lelkesen keresik azt a a fiatal Facebook-képes közgazdászt, aki majd Mellár Tamás jedi mester támogatásával legyőzi Orbán Viktor (olvasatukban a Sith nagyúr) pécsi helytartóját.

Mellár Tamás szerint erre azért is szükség van, mert a Budapesten összetrombitált, gigatüntetéseknek delirált hangoskodásoknak nem igazán volt hatásuk, céljaikat azokkal nyilván nem érhették el. Mellárék a jelek szerint nem tréfálnak, mert a sajtótájékoztatón a kezdeményező bejelentette azt is, hogy programjukat (a Mindenki Pécsért Egyesület és Mozgalom programját) akár PDF-formátumban is eljuttatják azoknak, akik ezt kérik. Az újabb pécsi mozgalmárok várakozásai szerint szeptemberre megizmosodó (lázadó) csapathoz eddig csatlakozott:

  • Ágoston Zoltán (író, a Jelenkor főszerkesztője)
  • Balogh Robert (író)
  • Bod Péter Ákos (közgazdász)
  • Getto Tamás (építész)
  • Hetényi János (építész és borász)
  • P. Horváth Tamás (író)
  • Pentz Mihály (vállalkozó)
  • Péterffy Attila (vállalkozó)
  • Polyák Gábor (médiakutató, egyetemi docens)
  • Szűcs Orsolya (jogász)
  • Törőcsik Mária (közgazdász, egyetemi tanár)
  • Zeller Gyula (közgazdász, egyetemi docens)

PestiSracok facebook image

Veretes csapat. Az elmúlt harminc évben Pécs bővelkedett az olyan civil és álcivil kezdeményezésekben, részben ugyanazokból a körökből, amelyek a város számos problémájának maradéktalan és gyors megoldását tűzték ki célul (és ígérték meg). Ezek egyike sem kapta meg azonban a város polgárainak kizárólagos támogatását, legfeljebb epizódszerepet játszottak ezek a szervezetek a nehéz döntések idején. Mégis az elmúlt kilenc, tulajdonképpen "politikai pártos" és jobboldali év volt a város "legsikeresebb" időszaka, akkor is, ha a kritikák egy része jogos, és lehet hiányérzete még akár a fideszes szavazóknak is. Az önkormányzatot 2014-ben majdnem 46 milliárd forint, szinte teljes egészében "örökölt" és gyakorlatilag kifizethetetlen adósságtól szabadította meg a fideszes kormány. Az elmúlt évek problémáira is reagált az önkormányzat (ha nem is túl gyorsan) és a kormányzat, a város működik. Izgatottan vártuk tehát az új, a nagy ötleteket, ami eddig senkinek nem jutott az eszébe, de csak azt tudtuk meg, hogy szeptembertől majd kitől várhatjuk őket újra. Ismerős eljárás. A csodára mindig várni kell.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?