Pesti Srácok

Budaházy Edda a homoszexuális propagandáról: „Az ápoltak átvették az uralmat a bolondok házában” (Videóval!)

Ellentüntetést hirdettek mára a 14 órakor kezdődő homoszexuális parádézás ellen a nemzeti radikálisok. A Budaházy György és testvére, Edda által vezetett mozgalom a napokban a Polgári Mulatóban tartott kerekasztal-beszélgetést a szexuális devianciák témakörében. Ezen Budaházy Edda a helyzetet úgy jellemezte: „Az ápoltak átvették az uralmat a bolondok házában”. Jancsó Gábor orvos szerint a normalitás nem megkérdőjelezhető állapot, az abnormálisok mégis megkérdőjelezik azt, hogy védekezésre kényszerítsék a normálisokat. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő pedig arról beszélt: az abnormális szexualitást hirdetők működése arra irányul, hogy az abnormalitást normálissá tegyék, a normálist pedig abnormálissá.

Budaházy Edda népesedési aktivista elmondta: ötszáz járókelőt kérdeztek meg arról, egyetértenek-e azzal, hogy homoszexuális párok gyereket fogadjanak örökbe, ám 87 százalékuk elutasította ezt. Arról is beszélt: a homoszexuális propaganda erőszakos nyomulásának hatására 1973-ra sikerült megfélemlíteniük az amerikai pszichiátria elitjét, és elérniük, hogy a homoszexualitást ne tekintsék betegségnek. Mint fogalmazott:

Magyarország szerinte szerencsés helyzetben van, hiszen nekünk elég, ha végignézünk a Nyugaton lejátszódó folyamatokon. A Novák Katalin elleni liberális támadásra utalva Budaházy Edda azt mondta: ma már ott tartunk, hogy ha egy prominens kormánytag azt mondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, akkor óriási támadás éri. Szerinte ilyenkor nagyon erősen oda kéne állni azok mellé, akik a normalitás védelmében megszólalnak.

PestiSracok facebook image
Budaházy György, Budaházy Edda, Jancsó Gábor, Barcsa-Turner Gábor, Gaudi-Nagy Tamás és Téglásy Imre a Polgári Mulatóban; Forrás: Facebook

Nemátalakítás tb-támogatással

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője annak a jogi stációit sorolta föl, hogyan vált a nyugati világban a korábban még büntetendő homoszexualitás és transzszexualitás immár szinte jutalmazottá, hogyan került privilegizált helyzetbe a normalitással szemben, figyelmen kívül hagyva a többségi társadalom érzékenységét, meg egyáltalán a társadalmak legalapvetőbb érdekeit. Az egyik ilyen lépcsőfok például az volt, amikor a homoszexuális vonulás betiltásáért marasztalták el Lengyelországot és Oroszországot, és ennek során kimondták, hogy nem hivatkozhatnak a többségi társadalom érzékenységére. Egy következő stáció pedig az volt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta az Egyesült Királyságot, amiért nem volt hajlandó újraanyakönyveztetni egy nemátalakító műtéten átesett embert, aki így nem tudott újra házasságot kötni...

– mutatott rá Gaudi-Nagy Tamás. A folyamat legvége, betetőzése (legalábbis jelen állás szerint), hogy a nemátalakító műtétek társadalombiztosítási finanszírozását hiányolta egy német „aberrált”, és a „bölcsnek nem mondható strasbourgi bíróság kimondta, hogy a nemátalakító beavatkozások nem zárhatók ki a társadalombiztosítotti körből”. Tehát így halad előre ez a menet – világított rá Gaudi-Nagy Tamás. Mint fogalmazott:

Gaudi-Nagy Tamás arra is kitért: egy nagyon tudatosan, szisztematikusan szervezett, erősített, bátorított, finanszírozott, jogilag, politikailag, gazdaságilag erős talapzatokon álló, olyan kártékony rendszerről van szó, amelynek az a célja, hogy a hagyományos nemi identitású nemzetállamokat „széttörje”, a családot, hagyományokat, közösségeket szétverje. Szerencsére a magyar alaptörvény a normalitás talaján áll, jogilag védi a normalitást. Ugyanakkor hangsúlyozta: a nemi devianciák jogosultságait nem szabad bővíteni, sőt az eddigiekből is vissza kell venni.

Néven nevezett gyermek

Jancsó Gábor orvos arról beszélt, hogy a statisztikák szerint a társadalmon belül legfeljebb 1-2 százalékra tehető az ilyen „beteg, deviált szexualitású személyek” aránya. Arra is kitért: a buzerálni szóból eredő buzi kifejezés nem lehet sértő, mivel csak azt fejezi ki, hogy a normálistól eltérő megoldás. „Tehát csak nevén nevezik a gyereket” – tette hozzá. Végül megjegyezte: a normalitás, az egészség nem megkérdőjelezhető állapot, és amikor ezt megkérdőjelezik, akkor a normalitás állapotában lévőket próbálják kizökkenteni ebből az állapotból, védekezésre kényszeríteni őket, hogy valamivel szemben határozzák meg magukat – ez nem jó taktika a dolgok kezelésére. Jancsó Gábor szerint a homoszexualitás egy orvosi, társadalom orvostani probléma, és mivel „a szellem kiszabadult a palackból, mindenkinek, aki normálisnak gondolja magát, kötelessége ez ellen valamiféle harcot folytatni.

A teljes, több mint kétórás beszélgetést itt tekinthetik meg:

Vezető kép, videó: Gaudi-Nagy Tamás Facebook-oldala

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.