Pesti Srácok

Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom (VIDEÓVAL!)

Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom, már megindult a szervezet bejegyzési eljárása a bíróságon. A Jobbikból kivált, mozgalmat alapító politikusok kedden a Fővárosi Törvényszék Civil Szervezetek Kezelőirodája előtt tartott sajtótájékoztatójukon bemutatták, illetve megnevezték a párt vezető tisztviselőit; a párt alapító elnöke Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere lesz.

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő elmondta, a párttá alakuláshoz szükséges papírokat már beadták a bíróságra, és június 13-án elindult a Mi Hazánk Mozgalom pártként való bejegyzési eljárása. Közölte, mozgalmuk alapító nyilatkozatát végleges formájában augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra, addig azonban a dokumentum első formájáról társadalmi párbeszédet akarnak folytatni, július 15-étől. A dokumentumban rögzítik majd a párt politikai irányelveit – tette hozzá.

Toroczkai László alapító elnök, Ásotthalom polgármestere közölte, azért még a párt zászlóbontó nagygyűlése előtt adták be kérelmüket a bíróságra, hogy megelőzve politikai ellenfeleiket, a párt nevét levédjék. Hozzátette: a bejegyzés a törvényszékről kapott ígéretek szerint szeptember környékére várható. Közölte, ügyvezető elnökség működik a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai között van Dúró Dóra elnökhelyettes, Árgyelán János pártigazgató, valamint a párt alelnökei: Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Császárné Kollár Tímea, aki korábban a Jobbikban regionális igazgatóként tevékenykedett. Elmondta, szervezetüknek már 1500 tagja, illetve jelentkezője van, és velük elindult a párt felépítése; most azon dolgoznak, hogy „becsatornázzák a megkereséseket”. Az eddigi hivatalos nyilatkozatok, illetve facebookos bejegyzések alapján már 60 olyan önkormányzati mandátummal rendelkeznek, amelyet jobbikos listán szereztek képviselők, de ennél lényegesen több várható a következő hetekben, hónapokban – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón az elnökségből megjelent még Dócs Dávid. Cserháthaláp polgármestere, aki korábban a Jobbik Nógrád megyei elnöke volt, azt mondta, négy alappillérre építik a pártot: a hitelességre, a bajtársiasságra, a hazafiságra és a politikájukban képviselt „arany középútra”.

PestiSracok facebook image

Toroczkai László kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta, úgy tűnik, a Jobbik is politikai ellenfeleik között van, mert „úgy viselkedik”. Arra a kérdésre, igényt tartanak-e a Jobbik költségvetési támogatásának egy részére, igennel válaszolt, hozzátéve: erről tárgyalásokat kezdeményez Sneider Tamással, a Jobbik elnökével. Szerinte a Jobbik tisztújító kongresszusán kapott szavazati aránynak megfelelő pénzt kellene kapnia mozgalmuknak az állami támogatásból; ez 46,4 százalék. Hozzátette: ha ezt nem kapják meg, akkor közadakozásból, önerőből, „mozgalmi lendülettel” működnek majd. Kérdésre válaszolva azt is mondta, rövid távon nem, de hosszú távon számítanak arra, hogy a Jobbik parlamenti frakciójából kiválva még többen csatlakoznak Dúró Dórához, illetve pártjukhoz.

MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.